ÁPRILIS
„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.” (ApCsel 4,33)
Ez az ige húsvét idejére esik, és arra hív bennünket, hogy az evangéliumi üzenetet befogadó ember teljes szabadságával mi is legyünk tanúi annak az eseménynek, amely örökre belevésődött a történelembe: Jézus feltámadt!
Ahhoz, hogy teljesen megértsük ennek az Apostolok Cselekedeteiből vett versnek a jelentését, jó, ha felidézzük az előtte álló mondatot: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt.”[1]
„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.”
A szöveg bemutatja az első keresztény közösséget, amelyet a Lélek hatalmas ereje éltet és a közösség jellemez. Ez arra készteti őket, hogy mindenkinek hirdessék az evangéliumot, az örömhírt, hogy Krisztus feltámadt.
Ezek az emberek pünkösd előtt még féltek és elbizonytalanodtak amiatt, ami nem sokkal korábban történt. A Lélek azonban elsöpörte félelmeiket és aggodalmaikat, és erejének köszönhetően most készek tanúságot tenni akár az életük árán is, és nyilvánosság elé lépnek.
Egy szív és egy lélek voltak, a kölcsönös szeretetet gyakorolták, még a javaikat is közösbe adták: és ez egyre több embert megérintett.
A Jézust követő nők és férfiak hallgatták szavait, vele együtt éltek a legkisebbeknek, a betegeknek fenntartott szolgálatban és szeretetben. Saját szemükkel látták a Jézus által művelt csodálatos tetteket, életük megváltozott, mert új törvény megélésére kaptak elhívást. Ők voltak az első tanúi Isten élő jelenlétének az emberek között.
De nekünk, Jézus mai követőinek mit jelent a tanúságtétel?
„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.”
A Feltámadottról úgy tudunk leginkább tanúságot tenni, ha megmutatjuk, hogy él és közöttünk lakik. „Ha éljük az igéjét, ha […] megőrizzük szívünkben a felebarát iránti szeretet tüzét, ha különleges módon törekszünk arra, hogy mindig megőrizzük a kölcsönös szeretetet egymás között – akkor a Feltámadott élni fog bennünk. Közöttünk fog élni és kiárasztja fényét és kegyelmét, átalakítja környezetünket gyümölcseivel. És Ő lesz az, aki Lelke által irányítja majd lépéseinket és tevékenységünket, Ő lesz, aki megszabja a körülményeket és megteremti a lehetőségeket, hogy az életét elvihessük az Őt szomjazókhoz.”[2]
„Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.”
Margaret Karram[3] írja: „»Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek« – ez az a rendkívüli üzenet, amelyet az apostolok 2000 évvel ezelőtt közvetlenül Jézustól kaptak, és amely megváltoztatta a történelem menetét. Ma Jézus ugyanezt a meghívást intézi hozzánk is: megadja a lehetőséget, hogy elvigyük őt a világba, felhasználva mindazt a kreativitást, képességet és szabadságot, amelyet ő maga adott nekünk.”[4]
Ez egy olyan felhívás, „amely nem ér véget az ő halálával, épp ellenkezőleg! Új erőre kap a feltámadás és a pünkösd után, amikor a tanítványok az evangélium bátor tanúivá váltak. És az ő megbízatásuk ma ránk szállt. Isten rajtam keresztül, mindannyiunkon keresztül továbbra is el akarja mondani az Ő szeretettörténetét azoknak, akikkel rövidebb vagy hosszabb ideig együtt vagyunk az életünk folyamán.”[5]
Patrizia Mazzola és az életige csoport gondozásában.
________________________________________
[1]ApCsel 4,32
[2]C. Lubich, Az élet igéje, 1986. január, in Parole di Vita, a cura di Fabio Ciardi (Opere di Chiara Lubich 5); Città Nuova, Roma 2017, p. 347.
[3]AFokoláre Mozgalom elnöke
[4]Margaret Karram, Chiamati e inviati, Rocca di Papa, 2023. szeptember 15.
[5]uo.
MÁRCIUS
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!” (Zsolt 51[50],12)
A szentírási ige, amit e nagyböjti időben élni szeretnénk, az 51. zsoltárból származik, a 12. versben találjuk az alázatos és megindító mondatot: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bennem!”. Ez a szöveg „Miserere” néven vált ismertté. A szerző az elején végigvizsgálja az emberi lélek legrejtettebb zugait, a lélek legmélyebb húrjait pengeti, így átérezzük, mennyire alkalmatlanok vagyunk a kapcsolatra Istennel, mégis kimondhatatlanul vágyunk a közösségre vele, mert tőle jön minden irgalom és kegyelem.
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”
A zsoltár Dávid életének ismert történetéből indul ki. Őt meghívta Isten, hogy viselje gondját Izrael népének, és vezesse a Szövetséghez való hűség útján. Ő viszont vét a küldetése ellen: Batsebéval házasságtörést követ el, aztán egy csatában megöleti a férjét, a hetita Uriást, aki seregének tisztje volt. Nátán próféta feltárja előtte bűnének súlyát és segít, hogy beismerje azt. Ez az ige bűnének megvallása és az Istennel való kiengesztelődésnek a pillanata.
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”
A zsoltáros nagyon súlyos szavakat ad a király szájába, amelyek mély bűnbánatból és az isteni megbocsátás iránti teljes bizalomból fakadnak: „töröld el”, „mosd le”, „tisztíts meg”. Aztán az általunk idézett mondatban a „teremts” szót használja, és ezzel arra utal, hogy az emberi törékenységtől csak Isten képes teljesen megszabadítani bennünket. Tudatosítja, hogy csak Ő tud „tiszta szívű” új teremtménnyé tenni bennünket, és eltölteni éltető lelkével, Ő tud igazi örömet adni, „erős lelket”, mely gyökeresen átalakítja a kapcsolatunkat Istennel, más élőlényekkel, a természettel és az egész világegyetemmel.
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”
Hogyan váltsuk gyakorlatra ezt az életigét? Az első lépés, hogy határtalan bizalommal beismerjük, hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van Isten bocsánatára.
Lehet, hogy az ismételten elkövetett hibák elbátortalanítanak, és magunkba zárkózunk. Ilyenkor legalább egy kicsit ki kell nyitnunk a szívünk ajtaját.
Chiara Lubich az 1940-es évek elején így írt valakinek, aki úgy érezte, hogy képtelen túllépni saját nyomorúságán: „Minden más gondolatot el kell távolítani a lelkünkből. És elhinni, hogy Jézust vonzza bűneink alázatos, bizalommal és szeretettel teljes feltárása. Amit mi birtoklunk és teszünk, az csupa nyomorúság. Ő pedig a mi irányunkba csupa Irgalom. Lelkünk csak úgy egyesülhet Vele, ha egyetlen ajándékként nem az erényeinket, hanem a bűneinket ajánljuk fel Neki! […] Jézus a földre jött, emberré lett, és nem vágyik semmi másra […] csak arra, hogy Megváltó legyen. Hogy Orvos legyen! Semmi másra nem vágyik.”[1]
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!”
Miután szabadok lettünk és bocsánatot nyertünk, tartsuk szem előtt a testvérek segítségét, mert a keresztények ereje a közösségből fakad. Kezdjük el konkrétan szeretni a felebarátot, bárki legyen is az! „Amit ez tőlünk kér, az a szolgálattal, megértéssel teli kölcsönös szeretet, amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban és örömeiben; az a tipikusan keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent megbocsát.”[2]
Ferenc pápa azt mondja:„Isten bocsánata […] irgalmasságának legnagyobb jele. Olyan ajándék, amelyet minden bocsánatot nyert bűnösnek meg kell osztania összes testvérével, akivel csak találkozik. Mindenki, akit az Úr mellénk állított, családtagok, barátok, munkatársak, egyházközségi tagok…, mind olyanok, mint mi: rászorulnak Isten irgalmasságára. Olyan jó bocsánatot nyerni, de te is, ha azt akarod, hogy bocsánatot nyerj, akkor te is bocsáss meg másoknak! Bocsássunk meg! […] hogy tanúi legyünk az ő bocsánatának, amely megtisztítja szívünket és átalakítja életünket!”[3]
Augusto Parody Reyes és az életige csoport gondozásában
[1]C. Lubich, Levelek 1943-1960, a Cura di F. Gillet, (Opere di Chiara Lubich 4/1), Città Nuova, Roma 2022; p. 350.
[2]C. Lubich, Az élet igéje 2002. május, Új Város, 2002/5.
[3]Ferenc pápa, általános kihallgatás 2016. március 30., https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-isten-minden-bununknel-nagyobb
FEBRUÁR
„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.” (1Kor 16,14)
Ebben a hónapban Pál apostol szava és tapasztalata lesz a világosság az utunkon.
A korintusi keresztényekhez hasonlóan nekünk is nagy erővel hirdeti, hogy az evangélium lényege a szeretet, az agapé, az érdek nélküli szeretet a testvérek között.
A mostani életige ennek a levélnek a befejező részéből származik, amely részletesen leírja, és minden árnyalatában el is magyarázza, hogy milyen a szeretet: türelmes, jóságos, örül az igazságnak, nem keresi a maga javát…
A keresztény közösségben ily módon megélt kölcsönös szeretet gyógyír a mindig fenyegető megosztottságokra, és a remény jele az egész emberiség számára.
„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.”
Érdekes, hogy Pál – ha a görög szöveget nézzük – arra buzdít, hogy minden tevékenységünk folyamán „legyünk a szeretetben”, és ezzel megadja minden cselekedetünk biztos alapját, a feltételét, hogy Istenben lakozzunk, aki a Szeretet.
Hogyan is tudnánk kölcsönösen befogadni egymást, hogy tudnánk mindenkihez így viszonyulni, ha nem tudnánk, hogy előbb Isten szeret minket a törékenységeinkkel együtt is?
Ha újra és újra felszítjuk magunkban ennek a tudatát, akkor leszünk képesek félelem nélkül megnyílni mások felé, és megérteni a szükségleteiket, melléjük állni és megosztani velük anyagi és lelki javainkat.
Figyeljük meg, hogy Jézus hogyan cselekedett, mivel Ő a mi példaképünk.
„Ő maga elsőként adott: egészséget a betegeknek, bocsánatot a bűnösöknek, életet adott mindannyiunknak. Az ösztönös, önző harácsolást Jézus a nagylelkűséggel, a saját igényeink előtérbe helyezését a másokra való odafigyeléssel állítja szembe. A birtoklás kultúrájával szemben az adás kultúráját hangsúlyozza. Nem az a lényeg, hogy sokat vagy keveset tudunk-e adni. Az számít, hogy »hogyan« adunk, mennyi szeretet van a másik iránti figyelmességünk akár egy apró gesztusában is. […] A szeretet lényegre törő: odafigyeléssel, szolgálattal és segítőkészséggel képes a felebaráthoz közeledni. […] Még fontosabb megpróbálni szeretetnek »lenni« mindenki iránt! Akkor megtalálnánk a szívéhez vezető utat, és tudnánk segíteni neki.”
„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.”
Ez az ige arra tanít, hogy tisztelettel közeledjünk másokhoz, ne legyen bennünk álnokság, hanem ötletesen tegyük lehetővé, hogy megvalósíthassák legszebb vágyaikat, és így mindenki részét adhassa a közjó megvalósulásához.
Ez segíteni fog, hogy értékeljük a hétköznapi életünk apró eseményeit is: „[…] a házimunkától a földeken vagy a műhelyben végzett munkáig, a hivatali ügyintézéstől az iskolai teendőkig vagy a társadalmi, politikai és vallási felelősségek vállalásáig. Minden figyelmes és segítőkész szolgálattá válhat.”
Képzeljük el úgy, mint egy mozaikot, a maga egyszerűségében megélt evangéliumból.
Két szülő meséli: „A szomszédunk közömbös a hit iránt. Elmesélte, hogy a fia börtönbe került, mi pedig vállaltuk, hogy meglátogatjuk. Az előző nap böjtöltünk, kérve a kegyelmet, hogy a megfelelő szavakat tudjuk mondani neki. Aztán kifizettük az óvadékot, hogy szabadon engedjék.”
Egy ifjúsági csoport Bueában (Kamerun délnyugati részén) természetbeni és pénzadományokat gyűjtött, hogy segítsenek a háború miatt az ország más részére elmenekülni kényszerült embereken. Meglátogattak egy embert, aki a menekülés közben elveszítette az egyik karját. Nagyon nehéz elfogadnia ezt a fogyatékosságot, mert ez hirtelen erővel változtatta meg a szokásait. „A látogatásunk reményt, örömet és bizalmat adott neki. Általunk megtapasztalta Isten szeretetét” – meséli Regina. Marita pedig úgy érzi: „Ez után a tapasztalat után tényleg biztos vagyok benne, hogy semmi sem kicsi, ha szeretetből tesszük. Másra nincs is szükség, mert a szeretet mozdítja meg a világot. Próbáljuk ki!” (Letizia Magri és az életige csoport gondozásában)