Isten hozta a Rózsafüzér Királynéja Plébánia honlapján!

1%
Többen szeretnék támogatni
a Katolikus Egyházat és közösségünket, templomunkat.
 
Katolikus Egyház
0011
Plébániai közösségünknek jelenleg nincs száma!
------------------------------
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rendelkezhetnek az állampolgárok személyi jövedelemadójuk kétszer egy százalékáról, legkésőbb május 20-ig. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismét kampányt indít, hogy minél többen nyilatkozzanak Egyházunk javára. 
A tavalyi esztendőben több mint 620 ezren rendelkeztek adójuk egy százalékáról a Katolikus Egyház javára, amely egyben azt is jelentette, hogy az egyházaknak szánt rendelkezések közel 60 százaléka a mi javunkra történt. Az 1%-os támogatási lehetőség bevezetésétől, 1998 óta több mint duplájára nőtt azok száma, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyháznak ajánlották fel. 
A legkisebb, akár a nulla összegről szóló rendelkezés is rendkívül értékes, mert az állam a nyilatkozók számának arányában ad kiegészítést az Egyháznak. 
Az 1%-os támogatás az állami kiegészítéssel együtt jelentős bevételi forrásunk, és nem kerül külön pénzébe a híveknek. Az is fontos szerepet ad neki, hogy a rendelkezések számának alakulása egyben Egyházunk tevékenységének egyfajta „értékmérője” a társadalom szemében. Az állami szervekkel való tárgyalások során hivatkozási alapot jelent az 1%-os felajánlások aránya a különböző támogatások mértékének megállapításakor.
Az Egyház a személyi jövedelemadó 1 százalékából és annak kiegészítéséből biztosítja a papok, szerzetesek, szerzetesnők egészségügyi ellátását és nyugdíjalapjukat, mentesítve ezzel a plébániákat, szerzetesrendeket az igen jelentős befizetési kötelezettségtől. Ez egyházi személyenként több mint ötszázezer forint megtakarítást – a felajánlások összegéből közvetett részesedést – jelent a plébániáknak, szerzeteseknek. Az egyházmegyék ebből a keretből tudják segíteni a szegényebb plébániákat, lelkészségeket, valamint az épületek felújítását. Részben ez a bevételi forrás ad fedezetet a szerzetesrendek működéséhez, illetve ebből a forrásból kell kiegészítést biztosítanunk az idős, nyugdíjas papok és szerzetesek ellátásához is.
Buzdítsuk a híveket és a jó szándékú embereket Egyházunk támogatására és arra, hogy ők maguk is vegyenek részt abban a kampányban, amely a felajánlók számának növelésére irányul.
A személyi jövedelemadó másik 1%-át különböző alapítványok, civil szervezetek mellett a Katolikus Karitász javára is felajánlhatják az állampolgárok.