Isten hozta a Rózsafüzér Királynéja Plébánia honlapján!

(További személyes válaszok a plébánostól kaphatók: 30/701-9897)

TARTALOMJEGYZÉK
- Keresztelés
- Házasság kötés
- Betegellátás
- Temetés
- Urnatemető
- Elsőáldozás
- Gyónás
- Elváltak, együttélők
- Elsőpéntek
- Templomfelújítás
- Kisgyermekek
- Egyházi adó
- G+M+B
- Hittan
- Keresztes háborúk, inkvizíció
- Böjti fegyelem
- Búcsúnyerés


KERESZTELÉS

Idézetek Az Egyházi törvénykönyvből:
851. kánon: 
- A keresztség kiszolgáltatását kellőképpen elő kell készíteni...
- a megkeresztelendő gyermek szüleit és azokat, akik a keresztszülői feladatokat fogják magukra vállalni, megfelelően meg kell tanítani ennek a szentségnek a jelentésére és a vele járó kötelezettségekre...
- a szülőket... lelkipásztori buzdításokkal, sőt közös imádsággal is kellően felkészítsék
855.k.
- ügyeljenek arra, nehogy a keresztény érzülettől idegen nevet adjanak (a gyermeknek)
856.k.
- ajánlatos, hogy a keresztséget vasárnap szolgáltassák ki
857.k.
- a keresztelés helye a saját plébániatemplom...
867.k
- A szülők kötelesek gondoskodni arról, hogy a gyermekek már az első hetekben megkapják a keresztséget. A születés után mielőbb, sőt már a szülés előtt forduljanak a plébánoshoz... hogy erre kellő felkészítést kapjanak.
868.k.
- Ahhoz, hogy a gyermeket megengedetten kereszteljék meg, szükséges... hogy megalapozott remény legyen a katolikus vallásban való nevelésre...
871.k.
- Az abortált magzatokat, ha élnek, amennyiben lehetséges, kereszteljék meg.
KERESZTSZÜLŐK
872.k.
- feladata... hogy azon fáradozzék, hogy a megkerersztelt a keresztségnek megfelelő keresztény életet éljen, és az ezzel járó kötelességeket híven teljesítse.
874.k.
- tizenhatodik életévét betöltött személy legyen
- katolikus, megbérmált (volt elsőáldozó!), s éljen a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet.
- ne kösse semmilyen kánoni büntetés (pl. elvált-újraházasodott, v. nem egyházi házasságban él)
- nem katolikus csak mint a keresztség tanúja fogadható el.
Felnőtt korban is lehet kérni keresztelést, a plébánossal megbeszélve.
Részletesebben
ld. még a Plébánia iroda menü-pontnál. 


HÁZASSÁGKÖTÉS  - (JEGYESOKTATÁS)
Legalább 5-6 hónappal az esküvő előtt kérjük érdeklődni, jelentkezni a plébánosnál (bárhól is lesz az esküvő!) - az időpont (hely), lefoglalása, de a felkészülés, ill. a szükséges okmányok beszerzése miatt is!
Jegyesoktatás (már a következő évre) szeptember végén indul!


BETEGELLÁTÁS
Minden első pénteken, illetve atyákkal egyeztetett időpontban.
Sürgősségi betegellátás: 213-96-20 (Kórházlelkészi Szolgálat).


TEMETÉS
Ha már ismeretes a temetés időpontja, az elhunyt adatainak birtokában (név; szül.idő, hely; lakcím; halál oka) lehet jönni egyházi temetést kérni – amennyiben az elhunyt plébániánk területén lakott. Más plébánia területéről engedélyt kell hozni!


URNATEMETŐ

Templomunk urnatemetőjét kibővítettük, így ismét vásárolhatók urnahelyek.
Részletekről érdeklődni a Plébánia irodában lehet.
Az urnatemető látogatható minden nap a szentmisék előtt és alatt. Urnatemetőnk új rendje 2010. október 31-én lépett életbe, kérjük a kedves hozzátartozóktól az új rend megismerését és betartását.


FELNŐTTEK ELSŐÁLDOZÁSA, BÉRMÁLKOZÁSA
Felnőttek kérdezik az új templom nyitása után: hogy lehetnék elsőáldozó, bérmálkozó, stb. Ez ügyben és más témákban is bátran lehet kérdezni a plébánost! Ld. még a Hittanórák rendjét...


SZENTGYÓNÁS

Milyen gyakran kell (illetve ajánlatos) gyónni?
Ezzel kapcsolatban többen tévedésben (tudatlanságban) élnek! Azért nem gyónnak (vagy legalább is ritkán), mert azt gondolják, hogy a szentmise bűnbánati része helyettesíti a gyónást. A Római misekönyv általános rendelkezései világosan kimondja: "... a pap bűnbánat felindítására szólít fel, majd rövid csend után az egész közösség bűnbánatot tart, végül a pap bűnbocsánatért imádkozik, amely azonban nélkülözi a bűnbocsánat szentségének hatékonyságát."

 – A szentmise bűnbánati részén kívül ajánlatos tehát minden nap becsületesen lelkiismeretvizsgálatot tartani, megbánva bűneinket, és általában havonként szentgyónást végezni.
- Általában minden szentmise előtt van gyóntatás, de lehet időpontot is egyeztetni a gyóntató atyával!


Gyónni?
Gyónni kellemetlen. Sok katolikus valahova a tudata peremére száműzi a gyónást. Ünnepek közeledtével nagyot nyög és rászánja magát, hogy aztán minél hamarabb visszatérjen a "rendes" kerékvágásba, ahol nincsenek ilyen kényelmetlen dolgok.
Mások áhítják a gyónást és egyet-földet bejárnak, amíg találnak papot, aki hajlandó fogadni őket és óraszám hallgatni vallomásaikat, amelyekben nem annyira bűneik, mint pszichológiai állapotuk játssza a főszerepet. Ha aztán ezt a megértő gyóntatót távolabbra helyezik vagy netán Isten magához szólítja, beszüntetik a gyakori gyónást.
A két típusban egy közös: egyiknek se változtat életén a gyónás. Csak emberi kielégülést nyújt. Egyik eleget tett a törvénynek és hagyománynak, a másik jól kibeszélte magát és megkönnyebbült. De Isten maradt, ahol volt, és ők is maradtak, ahol voltak.
Pedig a bűnbánat szentségének az volna a rendeltetése, hogy Isten belépjen életünkbe és megváltoztassa azt. Kövessük a feloldozás szövegét: "Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked és adja meg a békét; és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében." Előfordulhat, hogy a gyóntató időnyerés céljából elhagyja a bevezető mondatot és csak a szorosan vett feloldozás szavait mondja el, vagy lerövidíti a formulát. A feloldozás természetesen ilyenkor is érvényes. A bevezető mondat azonban mégis nagyon fontos, mert föltárja a tartalmát annak, ami történik. Az Egyház szolgálata révén a bűnbánóban Jézus kereszthalának és föltámadásának ereje lép működésbe, és kiárad rá a mindent megújító Szentlélek. Nem az elkövetett bűnök puszta sztornírozása megy végbe, hanem Isten újjáteremtő műve. Aki bűnösként térdelt le, szentként kel föl. Aki a pusztulással volt eljegyezve, most a Szentháromság életét hordja magában. A csődre ítélt egzisztencia már a teremtő Szeretet edénye. "Aki Krisztusban van, új teremtmény" (2Kor 5,17).

A gyóntatószék az új teremtés műhelye. A gyóntató pap az új teremtés - személyében jelentéktelen - eszköze. A kiengesztelődés szentségének lényege, hogy Isten csodát művel a megtérő szívében, magához ragadja őt és áthatja önmagával. A bűnök azért törlődnek el, mert nem férnek össze Isten szentségével, aki behatolt a gyónó életébe, és szeretetének perzselő csókjával birtokába vette azt. Természetesen kívánatos, hogy a gyóntató olyan személy legyen, aki előtt a gyónónak nem esik nagyon nehezére föltárni lelkét. Mégis szögezzük le világosan, hogy ami a gyóntatóból igazán fontos a gyónásban, az nem a személyiség, hanem az apostoli hatalom: "Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak" (Jn 20,23). Nagyon nagy hiba azért halogatni a gyónást, mert nem vagyunk megelégedve a gyóntatókkal. A pap gyarló ember, ne akarjuk piedesztálra emelni, és ne várjunk tőle angyali tökéletességet.
Egyszersmind azonban indokolt, hogy olyan gyóntatót keressünk, aki szolgálatával a feloldozáson túl lelki vezetést is nyújt. Bár a lelki vezetés szolgálata elválasztható a gyóntatói szolgálattól, mégis lehetetlen a gyóntatói működés egy minimális lelkivezetői tevékenység nélkül: a gyóntatónak nyilatkoznia arról, mi bűn és mi nem, milyen feltételek mellett adható egyáltalán feloldozás, és ha sok ideje nincs is egy-egy gyónásra, az esetek túlnyomó többségében indokolt egy-két lelki tanáccsal szolgálnia, sőt már a kiszabott elégtétel is mutat valamilyen irányt. Ha a gyónó ezenkívül lelki dolgokra vonatkozó kérdéseit is fölteszi a papnak, és kellő gyakorisággal járul a kiengesztelődés szentségéhez, a gyóntatás és lelkivezetés szolgálata minden nehézség nélkül összeköthető. Ilyen kapcsolat természetesen nem akármelyik gyóntatóval lehetséges, meg kell találnunk a megfelelő személyt, akihez bizalommal tudunk lenni, és akinek állásfoglalásait megbízhatónak tartjuk. Ez vidéken nagyobb nehézséget jelent, mint a nagyvárosban. Saját plébánosuk előtt sokan nem tudják föltárni intim világukat. Ilyenkor megközelíthető távolságban kell találni egy másik papot, és azt meghatározott időközökben fölkeresni. Ha a lelkivezető túl távol lakik vagy túlságosan ritkán keressük föl, a lelkivezetés névlegessé válik. Amennyiben diakónust, szerzetest vagy érett hitű világi személyt választunk lelkivezetőnknek, akkor is célszerű állandó gyóntatóhoz járnunk, éspedig olyanhoz, akinek tanácsai nem ütik élesen a lelkivezető tanácsait. Hogy olykor-olykor nem ítélik meg a dolgokat egyformán, az természetes és elkerülhetetlen. Éppen ezért vagyok annak a híve, hogy a lelkivezető és a gyóntató lehetőleg azonos személy legyen. Ő se tévedhetetlen, mégis nagyobb biztonságot tud adni, mintha rendszeresen ellentétes tanácsok között kell választanunk. Ha meggyőződtünk arról, hogy gyóntatónk hit és erkölcs dolgában töretlenül képviseli az Egyház tanítását, és tűrhetően tudunk kommunikálni vele, a gyóntatószéki szolgálat kereteiben kielégítő lelkivezetéshez juthatunk. Így azt a veszélyt is elkerüljük, hogy a lelkivezetés lelki fecsegéssé torzul.
Ahhoz, hogy állandó gyóntatóra leljünk, természetesen mindenekelőtt gyónnunk kell, mert csak a gyakorlat mutathatja meg, kinél találunk kellő megértésre és vezetésre. Elkerülhetetlen tehát, hogy benyissunk olyan papok gyóntatószékébe, akiket nem ismerünk. Hogy erre rá tudjuk szánni magunkat, tudatosítanunk kell a kiengesztelődés szentségének fent leírt lényegét. Nem azért megyünk gyónni, hogy pszichológiai kielégüléshez jussunk, nem is azért, hogy tanítást kapjunk, vagy kapcsolatot ápoljunk a gyóntatóval. Ezek mind következményei lehetnek (s remélhetően lesznek is) gyónásunknak, de nem képezik annak fő tartalmát. A fő tartalom az, hogy Jézus Egyházában és saját lelkünkben az isteni élet új hulláma árad ki, amely begyógyítja a bűneink ütötte sebeket. Ehhez részünkről szükséges a hit, a megtérés elhatározása és a bűnvallomás. A gyóntató részéről egy szükséges: a feloldozás. Ezzel teszi értünk a legtöbbet, minden más csak kísérőjelenség. Kellemetlen tud lenni egy ballábbal felkelt gyóntató, és a papnak természetesen mindent meg kell tennie, hogy fáradtságát, rossz kedvét, személyes vergődéseit ne vigye bele a gyóntatásba, hanem szeretetteljes érdeklődést és megértést tanúsítson a bűnbánók iránt. De egy goromba pap, sőt egy hitetlen pap is rázúdítja gyónóira a teljes mennyet, ha a feloldozást előírásszerűen elimádkozza. A gyónás szertartása szentség. Isten cselekvése, nem a papé.
Mint mondottam: szükséges a gyónó részéről a hit. Nemhívőket nem szabad gyónásra kényszeríteni, esküvőjük előtt sem. A hit nélkül végzett gyónás nem adja meg a bűnök bocsánatát, sőt Isten szentségét sérti. A gyakorló katolikusnak se szabad azzal a hátsó gondolattal gyónnia, hogy "ez úgyse fog használni semmit". Istennek vallja meg bűneit, és Isten mindenható. A jó gyónás nemcsak eltörli a bűnöket, hanem megadja a szükséges kegyelmet a bűnök jövőbeni elkerüléséhez is. Számos gyónó ebben nem hisz, és ezért megreked bűneiben. Ha hinne, haladna.
Szükséges továbbá a megtérés elhatározása. Mondhatnám úgyis: szükséges a bűnbánat. Két okból fogalmazok másképp. Egyrészt: a "bánat" szó érzelemre látszik utalni, jóllehet itt az akarat aktusáról van szó. Másrészt: ebben az elhatározásban benne van az elégtétel elvégzésének szándéka is. Az ősegyházban csak vezeklés után kaptak feloldozást a bűnbánók, a jelen gyakorlat viszont később elvégzendő elégtételt szab ki. Hangoztatni kell, hogy ez lényeges része bűnbánatunknak. Bűnünk sebet ütött az Egyházon, és legalább jelképes cselekedettel ki kell fejeznünk, hogy készek vagyunk gyógyítgatni ezt a sebet. Az elégtétel elvégzésének szándéka nélkül végzett gyónás érvénytelen. Ha nem értjük az elégtételt vagy problémát jelent az elvégzése, szólnunk kell a gyóntatónak. Amennyiben a gyónás után mégse végezzük el az elégtételt, ez nem teszi visszamenőleg érvénytelenné a gyónást, de vétkes mulasztás. Ha addig halogattuk, amíg elfelejtettük, mi is volt az elégtétel, következő gyónásunkban (vagy ugyanattól a gyóntatótól gyónáson kívül is) másik elégtételt kérhetünk. Mindezek fényében lényeges, hogy a gyóntatószékből távozva számontartsuk és mielőbb elvégezzük a penitenciát.
A "megtérés elhatározása" azonban sokkal több az elégtétel elvégzésének szándékánál. Szükséges, hogy a gyónás megtérést jelentsen, vagyis elfordulást a bűntől és odafordulást Istenhez, akit a jövőben teljes szívünkből törekszünk szeretni. Találkozni lehet olyan gyónókkal, akik a feloldozást csak a múltbeli bűnök sztornírozásának tekintik, de nincs szándékuk változtatni életükön. Nem mondanak le a politikai ellenfél iránt táplált gyűlöletükről, fönn akarják tartani házasságon kívüli szexuális kapcsolatukat, szenvedélybeteg létükre nem hajlandók elvonókúrára, vagy ragaszkodnak súlyos közeli bűnalkalmakhoz (pl. szerelmesek egy lakásban, tanúk nélkül, kulcsrazárt ajtók mögött). Az ilyen gyónás érvénytelen és szentségtörő. Ha történetesen föloldozást kapnak egy kevésbé figyelmes vagy liberális felfogású gyóntatótól, ez nem törli el bűneiket, mert a bűnbocsánat objektív feltételei hiányoznak. A gyóntatónak csak alkalmazni van joga a katolikus erkölcstant, nem megváltoztatni. A kegyelmet ugyan közvetíti, de nem ő adja.
Szomorú típusa az ilyen megtérés nélküli gyónónak, aki saját erkölcstant csinál magának, mondván, hogy "az ő lelkiismerete szerint" megengedett az, ami a katolikus Egyház szerint tilos. Mint II. János Pál pápa tanítja, a szabadság csak akkor szabadság, ha az igazságban gyökerezik. Az igazságot pedig nem a mi vélekedésünk állítja elő. Nem mi rendelkezünk az igazsággal, az igazság rendelkezik velünk. Sem az egyedi hívő, sem a gyóntató vagy teológiai tanár nem teheti túl magát azon az igazságon, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa biztos és kötelező módon elénk ad. "Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak; akik a sötétséget világossággá teszik, és a világosságot sötétséggé" (Iz 5,20). A megtérés a tévtanokból a hit igazságához való visszatérést is jelenti.
Szükséges továbbá a gyónó részéről a bűnvallomás. Ha ez valamilyen okból gyakorlatilag lehetetlen (eszméletlen betegnél, süllyedő hajón vagy egyéb szükséghelyzetben), el is maradhat; ha a hit és a megtérés elhatározása megvan, a feloldozás célba fog találni. Átlagos esetben azonban szükséges, hogy a gyónó legalábbis minden halálos bűnét fajta és szám szerint megvallja. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy egy bűn halálos volt-e, jól tesszük, ha meggyónjuk, de nem vagyunk erre okvetlenül kötelezve, és tökéletes bánatot indítva áldozhatunk gyónás nélkül is. Egészséges lelkiismeretű embernél azonban nem lesz probléma annak megkülönböztetése, hogy hátat fordított Istennek (halálos bűn) vagy csak megbotlott a feléje vezető úton (bocsánatos bűn). Ha valaki lelki életet él és sűrűn gyónik, annak életében a halálos bűn kivételes tragédia, mindennapi botlásai általában nem halálosak. Még tárgyilag súlyos bűnök esetén is, amilyen például a maszturbáció, gyakran fönállnak olyan szubjektív enyhítő körülmények (pl. a kellő pszichológiai szabadság hiánya), amelyek a bűnt bocsánatossá teszik. Az aggályosságnak nevezett kényszerneurózis mindenütt halálos bűnöket lát, de az aggályosnak egyáltalán nem szabad arra hallgatnia, amit lelkiismeretének vél, holott valójában szorongásos kórtünet; neki kizárólag a gyóntató utasításaira szabad hallgatnia.
A lelki élet azonban a gyakorlatban nem fog működni a bocsánatos bűnök megvallása nélkül. Aki Istent mindenek fölött akarja szeretni (márpedig az evangélium erre kötelez bennünket), annak valamennyi gyarlóságával föl kell vennie a harcot, leghatékonyabb fegyverünk pedig éppen a szentgyónás.
Három-négy hetente, de legalább havonta gyónnunk kell, hogy előre tudjunk haladni. Akik csak rendkívüli alkalmakkor jönnek el gyónni, aligha akarnak az üdvösség útján járni. Hetente többször gyónni már többnyire egészségtelen túlzás, de a heti gyakoriság még normális és hatékony. Aki úgy gondolja, nincs mit gyónnia, sürgősen olvassa el a hegyibeszédet.
A jó bűnvallomás annak megvallásával kezdődik, hogy mikor gyóntunk utoljára.
Így kell kezdenünk, mindjárt a köszönés után. Ez nem szükséges ugyan a gyónás érvényességéhez, de szükséges a gyóntató tájékoztatására. Hogy úgy
mondjam: ez adja meg bűneink "helyi értékét". Nem mindegy például, hogy valaki két héten át hanyagolta el az imádságot, vagy két hónapon át.
Természetesen elegendő az utolsó gyónás időpontját azzal a pontossággal megjelölni, amellyel emlékszünk rá. De túl kevés azt mondani: "Régen gyóntam utoljára". Ez jelenthet két-három hónapot, de jelenthet húsz-harminc évet is. Mondjunk számot, még ha hozzávetőlegeset is. Ha valaki az utolsó gyónás helyett azzal kezdi a bűnvallomást: "Mit is mondjak", vagy "Hát...", bennem kétely ébred helyes szándéka felől. Úgy tűnik, nem tudja, mit akar.
Miután elsoroltuk bűneinket (nem részletezve, csak megnevezve), fejezzük be a bűnvallomást a "Másra nem emlékszem" formulával. (Ha a gyónó itt csak hallgat, a gyóntatót zavarba hozza, hogy vajon újabb megvallani való bűnön töpreng, vagy befejezte a sort.) Ezután a gyóntató veszi át a szót, fölteszi kérdéseit, elmondja tanácsait és elégtételt ad. Ne szakítsuk félbe, akkor se, ha újabb megvallani való bűn jutott eszünkbe. Miután megkaptuk az elégtételt, újból miénk a szó, pótolhatjuk, ami közben eszünkbe jutott (emiatt esetleg az elégtétel is változhat, de ha a gyóntató ezt nem említi, akkor elegendő a már adott elégtétel). Ha nincs pótolni valónk, fogadjuk el az elégtételt egy "Igen" vagy "Jó" szóval, és fejezzük ki bűnbánatunkat.
Erre a célra nincs kötelező formula, a tanult bánatimák csak minták, de mindenképpen mondjuk ki hangosan, hiszen az Egyház színe előtt tartunk bűnbánatot. Amikor vége a bánatimának, a pap feloldozást ad a fent idézett formulával. A végén feleljünk "Amen" szóval, ez a hit szava, Jézus anyanyelvén. Az Eucharisztia vételekor is ez a hitvallásunk. A befejező formulák már nem tartoznak a lényeghez, a "Magasztaljuk Istent..." csak egy fakultatív szöveg több közül. Ha a pap használja, adjuk meg a választ, de ha elköszön, köszönjünk mi is és menjünk. Részemről a "Menj békével" szóval szoktam elköszönni, amire alkalmas válasz: "Istenek legyen hála" - ezután már további elköszönés nem szükséges.
Egy új, természetfölötti élet kalandja áll előttünk, a sátán vereséget szenvedett, Isten öröme lakik bennünk. Merítsünk a kincsből, amelyet hordozunk!

ELVÁLTAK

Gyónhatnak? Áldozhatnak?
Ezek több mindentől függnek. Pl. egyedül él, vagy kötött újabb házasságot, esetleg csak együtt él valakivel stb. Sok téves információ forog a köztudatban! Ezért érdemes a konkrét esetet személyesen megbeszélni a plébánossal.


EGYÜTTÉLŐK
Gyónhatnak? Áldozhatnak?

Azok a katolikusok, akik nem kötöttek érvényes egyházi házasságot és úgy élnek együtt, nem gyónhatnak!


Kisgyermekek

-          akik még nem áldozhatnak – szentmise végén sorakozhatnak „kis kereszt”-ért! A karonülőket az áldozáskor hozhatják magukkal a szülők.

-          babák, kisgyerekek: örülünk, hogy jelen vannak! A tapasztalat azt mutatja, jobb, ha hátul, vagy két oldalt helyezkednek el. Az Igeliturgia alatt (szentírás, prédikáció) a legfontosabb csendesíteni őket...

-          ha az énekek, vagy közös imák alatt hangoskodnak, olyankor kevésbé vonják el a hívek figyelmét...

-          egyébként fontos, hogy a kedves híveknek pedig legyen annyi önfegyelmük, hogy ne a babákat nézzék, hanem az oltárra (és a papra) irányuljon a figyelmük!


ELSŐPÉNTEK - A Jézus Szíve tisztelet

Minden hónap első péntekje, a Jézus Szíve-tisztelet napja. Alacoque Szt Margit külön fölszólítást kapott az Úr Jézus Krisztustól, hogy minden hónap első péntekén járuljon szentáldozáshoz. A 9 egymást követő első péntek megtartásához, az első pénteki nagykilencedhez az Úr külön ígéretet fűzött. Ennek alapján, főként a jezsuiták hatására, a Jézus Szíve tisztelet legnépszerűbb formája lett az első péntekeken végzett engesztelő szentgyónás, szentmise (szövege votív mise Jézus Szent Szívéről) és szentáldozás. Az első péntekek következetes megtartása nagy segítség a lelki életben. Jellemzője és a hozzá fűződő ígéretek a bűnbánat, az önismeret fejlődése, a tökéletesség köré csoportosulnak.
Mi is az a Jézus Szíve tisztelet?

Története.
A középkorban már kimutatható volt bizonyos körökben a kifejezett Jézus Szíve tisztelet, különösen a “német misztikusoknál” (1250-1350). Elmélkedésük anyaga az Énekek éneke: az Egyház, mint Krisztus jegyese. A jezsuiták és a karthauziak átvették a Jézus Szíve tiszteletet, és elterjesztették az Egyházban. Eudes Szent János is buzgólkodott ebben.
Itt kapcsolódtak be a Jézus Szíve tiszteletbe Alacoque Szent Margit látomásai (1673-75), melyekben Jézus különösen az emberi hálátlanságot
fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért. A Szent Szív tisztelet terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a jezsuita páter Colombière-nek A felvilágosodás, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus Szíve tisztelet terjedésének. 1814-ben, a visszaállított Jézus Szíve tisztelet azonban ismét legfőbb tömegpasztorációs programjának tekintette, s a társadalmi szolidaritás és megbékélés, a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg Jézus Szíve tiszteletét. Azóta alig van templom, ahol ne lenne jelen a Jézus Szíve tisztelete.
Az Egyház hivatalos liturgiája mindaddig tartózkodó maradt, amíg a Jézus Szíve teológiája nem volt kidolgozva. XIII. Kelemen pápa (1758-69) 1765-ben engedélyezte  a lengyel püspököknek, hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát. IX. Pius pápa Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa (1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára. XI.Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól. XII. Pius pápa (1939-58) a Haurietis aquas enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről.
Főünnepe a pünkösd utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó változó ünnepe). Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június hónap.
A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a hagyomány adataira támaszkodott. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét, úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is.
A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A személyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont
fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a megtestesülés titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a latreutikus, vagyis imádó kultusz körébe soroljuk.
A Jézus Szíve tisztelet megnyilvánulási formái: az engesztelés, a viszontszeretet, Krisztus követése és önmagunk fölajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsolódás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is.
Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Kerülni kell, hogy az ájtatosság elszakadjon a teljes Istenembertől, és csak a szívre, mintegy jelképre irányuljon.
Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta.


Az első péntek "időszerűsége"

Hitéletünkben jártas keresztények ismerik a Jézus Szíve-tiszteletet, főleg az "első pénteki nagykilenced" gyakorlata révén.
Történeti háttere ez: amikor az egyház hitélete megkívánta, Jézus úgy sietett segítségünkre, hogy - a hivatalos kinyilatkoztatás fényében hiteles üzenetet küldött (a XVI. század végén) Alacoque Szent Margit által. Rámutatott Szívére, testi Szívét megérintő érzelemvilágára, főleg szeretetére. "Isten szeretete Jézus kereszten átszúrt Szívében nyilvánult meg, és viszontszeretetet hoz létre" (XVI. Benedek pápa).
Jézus célja tehát az volt, hogy nemes érzelmekben gazdag, bensőséges, baráti kapcsolatra léphessen velünk. Ennek - a dolog természeténél fogva - bizonyos hitéleti gyakorlatokban is meg kell mutatkoznia. Ebben Jézus maga van segítségünkre: szeretetének viszonzását kérve kilenc egymás utáni első pénteki szentáldozást ajánl. A maga részéről pedig így szólt: "Szívem irgalmában megígérem, hogy mindazoknak, akik e kérésemet teljesítik, megadom a végső bűnbánat kegyelmét; nem halnak meg a nekik szükséges szentségek nélkül."
Jézus ezzel az ígéretével az utóbbi századokban hatalmas tömegeket vonzott magához.
Sajnos, a múlt század közepétől ez a buzgóság lehanyatlott. Sokféle oka van ennek. Egyik az, hogy a jobb megértés hiánya miatt a hívek számára a gyónás volt a fontos: "Gyónni megyek - első péntek van!" Már az is baj volt, hogy a sok gyónó láttán a gyóntató nem foglalkozott alaposan a lelkekkel. A "hamari munka" itt sem ért sokat. Pedig Jézus a gyónást nem is említette. Igen, gyónjon meg, aki lelkiismerete terhén könnyíteni akar, de a cél a bensőséges eucharisztikus találkozás gyümölcse: az elmélyülő barátság Jézussal. A szívek találkozása.
Manapság egyre kevesebb a gyónás (különböző okokból). És vele - az "első péntekes" hívők száma is kisebb lett.
Ugyanakkor megfigyelhető a személyes Jézus-kapcsolat növekvő igénye. E változást jobban megértjük, ha összeillesztünk két jézusi kijelentést: "Aki megtartja parancsaimat, az szeret engem" - "Aki szeret engem, megtartja tanításomat". Mindkét kijelentésben a parancsszámba menő tanítás megtartásáról és a szeretetről is szó van. Régebben inkább a parancsok megtartását láttuk fontosabbnak - ebben rejlett Jézus szeretete. Mint láttuk, egyre inkább érvényesül - főleg a komolyan vallásos fiataloknál - a fordított sorrend: szeressük meg Jézust, éljünk vele személyes, szívtől szív felé forduló barátságban. Igen, bűnösök vagyunk, de hát Jézus "nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket" (Mk 2,17). Őket vonzza Jézus irgalmas Szíve - többek közt az első pénteki felhívással is. Mennyire kedvez ez a fordulat a Jézus Szíve szerinti lelkiségnek!
Vannak mégis, akik e gyakorlatot kifogásolják. Jézus nekik is azt mondja, amit a zúgolódó szőlőmunkásoknak: "Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?!" (Mt 20,16) Mások arra a teológiailag biztos tanításra hivatkoznak, hogy nem lehetünk biztosak üdvösségünk elérésében, így például abban sem, hogy ez vagy az az első pénteki szentáldozásunk a kegyelem állapotában történt-e; teljesült-e a gyakorlat egymásutánisága. Válaszunk: az Isten irgalmas szeretetére számító ember nyugodtan hagyatkozhat az üdvösségnek őbenne rejlő, legalábbis valószínűsítő jeleire. Ilyenek: jótékonykodó szeretetben él, tiszteli Jézus Anyját, és - nem utolsósorban - Jézus nagylelkű ígéretében bízva végzi az első pénteki kilencedet.
Hogyan ébresszük fel tehát mind többekben az igényt a nagykilencedre?
Tudatosítsuk, mit jelent az örök élet, örök boldogság - és mit a kárhozat. Emlékeztessünk rá, hogy Jézus várja barátságunkat - baráti szívvel. Kapcsolatunk elmélyítése igényli a rendszeres ismétlést - kilenc alkalommal, ahogyan Jézus akarja. A gyónás e téren csak eszköz, szükséges eszköz. És hogy jól használjuk ezt az eszközt, ne elsietve, ne tömegben, hanem komolyan, tehát inkább pár nappal előbb végezzük el gyónásunkat.
Főpásztoraink erre az évre meghirdették a nemzetmentő imaévet. Sok, és nagyon szükséges kegyelem forrása lesz a nagykilenced mozgalma. Csatlakozzunk hozzá, bátorítsunk másokat is!   (Hevenesi János SJ)

TEMPLOMFELÚJÍTÁS FOLYTATÁSA

Ki van írva a bejárati templomperselyre, hogy "Adományok a felújítás folytatására".
Konkrétan mire gyűjtünk még?

- A két hatalmas freskó – amint látható is – felújításra, szakszerű restaurálásra szorul.

- A templom értékes színes üvegablakai nagyon rossz állapotban vannak (még a tűz kapcsán megolvadtak az ólomkeretek), ezek javítása is nagyon sürgős lenne.
- A templom külső, torony.homlokzat komoly felújításra szorul!

- Külön tétel a homlokzaton lévő rózsaablak helyreállítása.


EGYHÁZI ADÓ (Önkéntes hozzájárulás plébániai közösségünk fenntartásához)

Mindig vannak újabb érdeklődők az Egyházi adóval (önkéntes hozzájárulás) kapcsolatosan is. Íme egy rövid tájékoztató: 

Önfenntartók vagyunk! Az alkalmazottak fizetését (papok, sekrestyés, adószedő), a sok rezsi költséget (villany, gáz, víz, csatorna, szemét, stb.), és egyéb kiadásokat (karbantartás, felújítás,stb.) a hívek által befizetett egyházi adóból, adományokból kell(ene) kigazdálkodnunk!

Mennyit kell fizetni? – Egyén, vagy család bevételének 1 %-át. Mikor fizessünk? – Mindenkinek lelkiismeretére van bízva. Lehet egyben, havonta, stb. Mindig segítség, ha valaki év elején fizet, de kinek-kinek lehetősége szerint...

Hogyan, hol fizessünk?Plébániánk irodájában! Ez tiszta bevétel, nincs belőle levonás.
Aki ezt nem tudja vállalni, az fizethet csekken, átutalással is.
Az egyházi adószedőnk (Akli István) azokhoz kell, hogy menjen, akik nem járnak templomba, de sok helyre nem  tud eljutni, mert a templomba járók is őt terhelik.
Köszönjük (Isten fizesse meg!) mindazoknak, akik évről-évre rendszeresen behozzák, befizetik az "egyházi adót", bevételük 1 %-át.
Akik nem tudják befizetni az 1 %-ot (vagyis kevesebbet fizetnek), azoknál tudomásul vesszük, hogy egyházi adót nem tudnak fizetni. Természetesen adományaikat köszönettel fogadjuk.

Megjegyzés: Az adófizetők munkahelyükön rendelkezhetnek jövedelmük 2x1 százalékával (a Katolikus Egyház, ill. valamilyen alapítvány javára). Ez más téma, az év első felében aktuális... Ezt is köszönettel fogadjuk!
----------------------
MIT JELENT A LAKÁSSZENTELÉSKOR FELÍRT G+M+B?
1. Általánosan használt jelentése: a három napkeleti bölcs (király) nevének rövidítése - Gáspár+Menyhért+Boldozsár
2. Másik jelentése: Christus Mansionem Benedicat = Krisztus áldja meg e hajlékot
---------------------
BE LEHET MÉG KAPCSOLÓDNI VALAMELYIK HITTANOS CSOPORTBA?
Természetesen! Bármikor! Bátorság! Szeretettel várunk!
-------------------------
BÖJTI FEGYELEM
Jézus iránti szeretetből (Ő szenvedett, életét adta értem) vállalok valamit, válaszolok szeretetére...
HAMVAZÓSZERDA és NAGYPÉNTEK szigorú böjt.
- Hústilalom: a hústól való tartózkodás a betöltött 14 éves kortól kötelező.
- Az étkezés csökkentése: a betöltött 21. életévtől a megkezdett 60-ig (egyszer van teljesebb étkezés és max. kétszer némi étel fogyasztása).
NAGYBÖJT PÉNTEKJEIN is hústilalom van!
AZ ÉV TÖBBI PÉNTEKJÉN: vagy a hústól való tartózkodással, egyéb területeken való lemondással (TV, zene, kávé, ital, cigaretta , újság, stb.) vagy ehelyett az irgalmas szeretet (pl. idős, v. beteglátogatás, alamizsna, adomány, segítés, "közmunka" a plébánia és temlom körül), vagy jámbor áhítat valamely gyakorlatával tehetünk eleget a bűnbánat isteni parancsának (pl. keresztút elimádkozása, szentségimádás, litánia). Sok-sok lehetőség, mindenki magu tudja, hogy számára mi az a többlet, amelyet "megérez"...
----------------------------------
A BÚCSÚRÓL RÖVIDEN…

1. A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hivő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, mely, mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és részesít belőle.
2. A búcsú részleges vagy teljes aszerint, hogy részben vagy teljesen szabadit meg a bűnökért járó ideig tartó büntetésektől.
3. Mind a részleges, mind a teljes búcsúnyerést mindig föl lehet ajánlani az elhunytak javára, mint közbenjárást.
5. A hivőnek, aki legalább szívbéli töredelemmel tesz részleges búcsúval ellátott jó cselekedetet, az Egyház ugyanannyi büntetés elengedését ajándékozza, amennyi a saját cselekedetéért elengedtetett neki.
6. Teljes búcsút naponta csak egyszer lehet nyerni. Részleges búcsút viszont napjában többször is nyerhetünk, hacsak kifejezetten más rendelkezés nincs érvényben.
7. A teljes búcsú elnyeréséhez el kell végezni a búcsúval ellátott cselekményt, és teljesíteni kell három föltételt: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára. Ezen felül szükséges, hogy ki legyen zárva minden bűnös ragaszkodás, beleértve a bocsánatos bűnöket is.
Ha nincs meg ez a teljes fölkészültség, vagy nem teljesülnek a mondott föltételek, a búcsú csak részleges lesz.
8. A három föltételt teljesíteni lehet az előírt cselekmény elvégzése előtt vagy után akár több nappal is; helyes azonban, hogy a szentáldozás és az imádság a Szentatya szándékára azon a napon történik, amelyen az előirt cselekedeteket elvégezzük.
9. Egyetlen szentgyónás után több teljes búcsú is elnyerhető, de egy szentáldozással és egy a Szentatya szándékára mondott imádsággal csak egy teljes búcsút lehet nyerni.
10. A Szentatya szándékára történő imádkozás föltételeinek teljesen eleget teszünk, ha elmondunk a Szentatya szándékára egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. A híveknek azonban módjukban áll bármi más imádságot mondani a Szentatya szándékára, kinek-kinek a Szentatya iránti egyéni áhítata és tisztelete szerint.
11. A búcsúnyerést mindig fel lehet ajánlanunk az elhunytak javára, mint közbenjárást (élőkért nem!).

----------------------------------------------------------
HALOTTAK NAPJA
(Aki a temetőt ájtatos lélekkel látogatja, és legalább lélekben imádkozik a megholtakért, november 1-8-ig minden nap teljes búcsút nyerhet. Feltételek: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára. Ezen felül szükséges, hogy az illető egyáltalán ne vonzódjék semmi bűnhöz, még a bocsánatos bűnhöz se.
Aki halottak napján (vagyis az azt megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig) meglátogatnak egy templomot, vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételekkel...)


Keresztes háborúk, inkvizíció , stb (Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel c. hittankönyvből)

II. János Pál - Jézus születésének 2000 éves jubileuma alkalmával - ünnepélyesen bocsánatot kért az egyház történelmi bűneiért Istentől, és mindazoktól, akik e mulasztások vagy vétkek emlékét hordozzák. Egyúttal kifejezte, hogy a katolikus egyház is megbocsátja mindazokat a vétkeket, amelyeket mások őellene követtek el.

Ez a pápa egyébként mintegy 25 alkalommal kért bocsánatot attól a vallástól, egyháztól, nemzetiségitől, csoporttól amelyet éppen meglátogatott, s amely ellen az egyház tagjai valaha vétettek (protestánsoktól, ortodoxoktól, zsidóktól, tudósoktól, amerikai bennszülöttektől stb.). Ilyenkor sosem tett szemrehányást azért, amiben éppen azok a csoportok vétettek a katolikus egyház ellen, amelyektől ő bocsánatot kért...

Néhányan túlzásnak tartják a  pápa bocsánatkérését. Mások igazolva látják az Egyház-ellenes vádakat: “Lám, végre a pápa is beismeri!” Mit gondoljunk minderről?

A Szentírás arra hívja a keresztényt, hogy ha embertársának valami panasza van ellene, béküljön ki vele! (Mt 5,24) Érvényes ez akkor is, ha mások  jobban megbántottak minket, mint mi őket! Mi tegyük meg a magunk lehetséges lépését a béke kedvéért, (“győzd le jóval a rosszat” Róm 12,21), s bízzuk Istenre, hogy bocsánatkérésünk mikor kelti fel a másik félben az igazság lelkületét, amelynek következtében majd ő is bocsánatot kér azért, amit ő vétett, s így egy új kapcsolat születhetik köztünk. - A pápa ezen az evangéliumi úton jár.

A következőkben az egyház bűneiként leggyakrabban emlegetett eseményeket idézzük fel, s megkísérelünk ezekről  egy reális látásmódot kialakítani.

A/ Tény - hogy az egyház történelmében voltak súlyos bűnök

·A katolikusnak kell tudnia, hogy az egyház történelmében voltak súlyos torzulások. S kell tudnia, hogy bár az egyház Krisztus teste, isteni igazságok hordozója, tagjai és vezetői gyakran hűtlenek voltak Jézushoz és az ő igazságaihoz. - De ennek arra kell figyelmeztetnie őt, hogy neki magának is nap mint nap újra át kell adnia életét Krisztusnak. Hiszen mindannyiunkban él a “régi ember”, az önzés, az ösztönök csábítása. És amint a történelemben történt, ma is megtörténik, hogy sok keresztény - olykor a maga kis hétköznapi életében, máskor ennél feltűnőbb esetekben - Jézusnak és az Ő Evangéliumának botrányává válik.

·Az egyház és a keresztény fájdalommal megvallja, hogy saját emberi közösségében voltak és vannak vétkek. De örömmel hiszi, és tapasztalja is, hogy az egyház történelme folyamán minden botlás után, minden korszakban képes volt kilépni a nyomorúságból, s megújulni az evangélium alapján; s így újra és újra képes volt az evangéliumi tisztaságnak és a legemberibb értékeknek hírnökévé válni az emberiség számára. Az egyház mai elkötelezett tagjai  is tudnak saját hibáikról, s tudnak egyházuk hibáiról, de a folyton megújulni képes jézusi életet akarják élni., s erre szeretnék meghívni embertársaikat.

·S azt is tudhatjuk, hogy minden emberi közösség hordozott és hordoz vétkeket. S a legtöbb emberi társaság, nemzet vagy ideológia néhány évtized vagy emberöltő alatt elkövetett annyi bűnt, mint amennyit a 2000 éves egyház szemére szoktak hányni. Gondoljunk pl. a kommunizmusra vagy a liberális kapitalizmusra!

1. Az egyház bűneinek eltúlozása

A kommunizmus évtizedeiben vagy napjainkban is minden iskolás tanul az egyház történelmi bűneiről. Olvashatunk e témáról könyveket, láthatunk filmeket stb. Az egyház hibáinak bemutatása azonban gyakran a súlyos hazugságig menően egyoldalú:

Egyoldalú abban az esetben, ha úgy beszélnek a mulasztásokról, vétkekről, hogy amellett nem szólnak a sokkal jelentősebb pozitívumokról! - Ha az egyház történelmében jelen is volt az emberben élő bűn, jelen volt a megváltás felemelő ereje is, amely által mindig képes volt a megújulásra. S az egyház minden korszakában éltek hősök, szentek, tömegeket magukban foglaló szent mozgalmak, amelyek egyrészt Krisztus hiteles tanúi voltak, másrészt a legnagyszerűbb emberi értékek hordozói és történelmi korszakok megtisztulásának elindítói.

Egyesek pl. újra és újra  felróják, hogy a kommunista időkben voltak egyházi vezetők, akik együttműködtek az államhatalommal. De egyidejűleg nem szólnak arról, mennyivel többen vállalták a súlyos börtönt, a deportálást vagy akár a halált, mert nem voltak hajlandók együttműködni az elnyomó rendszerrel.

Hazánkban arról is többször hallhattunk, hogy az orosz  ortodox egyház egyes vezetői hogyan működtek együtt a szovjet hatalommal.  De arról viszont a társadalom keveset hallott, hogy a mai hivatalos orosz becslések szerint 1917 és 41 között 200.000 ortodox papot és  szerzetest és több ezer katolikus papot öltek meg a Szovjetunióban.

Mindezzel kapcsolatban jó felidéznünk, hogy a legújabb kutatások szerint a XX. században mintegy három millió embert öltek meg azért, mert keresztény (a kommunizmus, a fasizmus, a latin-amerikai, afrikai vagy iszlám fundamentalista diktatórikus rezsimek alatt). Közülük 12.692 személyt sorolhatunk az “új vértanúk” közé, akik - mint Romero érsek, Kolbe atya, a magyarországi Apor Vilmos és Romzsa Tódor püspökök vagy Salkaházi Sára (vö. 19.l./I; 43.l./I.), egy odaadott élet megkoronázásaként, teljes tudatossággal haltak meg hitükért, illetve embertársaik védelmében. (A.Riccardi olasz történész professzor írt könyvet, történeti kutatások alapján, e keresztény holokausztról: “A vértanúság százada” címmel.)

2. A katolikus egyház vétkeinek eltúlozása érthető okokra vezethető vissza:

·Feltűnhet, hogy ha a keresztény egyházakat vagy értékeket együttesen támadják, a támadások elsőrendű célpontja mindig a katolikus egyház. Mi lehet ennek oka?  1. Érezhetők ebben a marxista ideológia nyomai is, amely szerint a katolikus egyház mindig "rosszabb", mint a reformáció egyházai. Hiszen e logika szerint mindig az az értékesebb, a haladóbb csoport, amely egy korábbi ellen fellázad. Ezért itt a reformáció egyházai mindig pozitívabb megítélésben részesültek, mint a katolikus egyház. 2. A liberális rendszerek is a katolikus egyházban látják elsődleges ellenfelüket, hiszen egyik egyház sem olyan következetes bizonyos emberi értékek (mint az élet védelme, a házasság felbonthatatlansága, a  házastársi hűség, a szexuális élet tisztasága stb.) védelmében.

·Ha valaki Téged, kedves Olvasó, támadni akar, csak hibáidról fog beszélni, és el fogja túlozni azokat. Bizonyára találkoztál már ilyen helyzettel. - Ha egy-egy embercsoport a különböző korszakokban súlyosan szembekerült az Egyházzal, hasonlóan cselekedett. - Így cselekedett  nem egy reformátor, a felvilágosodás, később a kommunizmus, s így cselekszik a legtöbb egyház ellen fordult szekta. S ez önmagában érthető.

·Mások hibáinak emlegetése közismert eszköz arra, hogy egy csoport, egy párt, egy vallás, egy nemzet elterelje saját tagjainak és az iránta érdeklődőknek a figyelmet önnön hiányosságairól. Ezt a törvényszerűséget is gyakran felfedezhetjük az egyház vétkeinek emlegetése és eltúlzásai mögött.

A kommunizmus - ma már tudjuk - világszerte kb. 100 millió embernek okozta tudatosan a halálát, ebből 20 milliót a volt Szovjetunióban öltek meg.  Érthető, ha a kommunista rezsimeknek is kedvelt témája volt, hogy az inkvizíció (becslések szerint) tízezreket kivégeztetett; miközben saját 100 millió meggyilkoltjáról hallgatott. (Vö. A kommunizmus fekete könyve c. kötetet!)

Napjainkban is újra és újra átéljük, hogy államok vezetői nagyon sokat tehetnének népek és népcsoportok kiirtásának megakadályozásáért, de politikai érdekből mégsem tesznek semmit. De az inkvizíciót emlegetik.

·A mi napig hatása van a reformáció katolikus-ellenes irodalmának. A reformáció olyan korban keletkezett, amelyben az egyházban, s annak vezetőiben nagyon sok tényleges torzulás volt. (Vö. 35. lecke!) De a reformátori irodalom az egyházra vonatkozó hátrányos adatokat még tovább nagyította, s e torzított adatokat széles körben terjesztette. - A reformáció korában az emberiség - a maihoz viszonyítva - kevéssé foglalkozott a történelemmel; így a vádak, adatok tisztázása számos esetben nem történt meg. Sok reformátori állítást megcáfoltak ugyan (pl. mely szerint nő-pápa is lett volna; vagy mely szerint Péter nem is járt Rómában, s így természetesen nem is lehet ott eltemetve), de mások megcáfolatlanok maradtak. S adataikat nemcsak a felvilágosodás egyház-ellenes irodalma vette át, hanem a kommunizmus íróin át a mai napig sokan (pl. az inkvizícióra vonatkozó felnagyított adatokat, vagy a jezsuiták negatív beállítását).

A vallásszociológiai kutatások kimutatják, hogy a katolikus egyház - a mai napig - jóval kevesebb gondot fordít az ellene felhozott vádak tisztázására, mint amilyen tudatossággal törekednek a vele szembefordulók e negatívumok gyakran sarkított bemutatására. - Míg egyes protestáns teológusok már évtizedek óta azt mondják: hogy ha az katolikus egyház a reformáció korában olyan lett volna, mint ma, akkor nem lett volna reformáció, más protestáns könyvek ma is úgy mutatják be a katolikus egyházat, mintha annak lényegi vonásai a reformáció korabeli egyháznak egyes - valóban torzult! - vonásai volnának. - Ha egy katolikus egy jól képzett reformátussal találkozik, rövidesen felfedezi, hogy az sok érvet tanult a katolicizmus ellen, míg egy katolikus a maga hittankönyveiből inkább azokat az adatokat tanulja napjainkban a protestantizmusról, amelyek a köztünk levő párbeszédet szolgálják. (Ez persze nem csökkenti a párbeszéd fontosságát, inkább növeli azt: mert sok protestáns testvérünk éppen az ökumenikus párbeszéd során fedezheti fel, hogy a katolicizmus más képet mutat, mint amelyet ő megismert.)

B/ A leggyakrabban idézett történelmi bűnökről

Megkíséreljük felidézni az egyház leggyakrabban idézett bűneit, s néhány szót szólni azokról:

1.A középkori egyházi vezetők méltatlansága

A katolikus embert különösen fájdalmasan érinti, ha a középkor egyházának méltatlan pápáiról, püspökeiről, papjairól hall. S ez tagadhatatlan tény.

Általános szabályszerűség, hogy a hatalomba jutó embereknek, csoportoknak nehéz tisztának maradniuk. (Mindennapos hír a médiában, hogy hazai vagy külföldi politikai-, gazdasági-, párt- stb. vezetők súlyos korrupciókba keverednek.) Természetesen egy egyházi vezetőtől különösen elvárható volna, hogy hatalmi helyzetében is Krisztus tisztaságában éljen. S ez számos esetben csodálatosan meg is valósult - amiről a tendenciózus történelemkönyvek kevésbé írnak. Máskor egyházi embereket is legyőzött a hatalom kisértése.

Legalábbis érthetőbbé teszi számunkra, hogyan torzulhatott el olyannyira az egyházi vezetés a középkorban, ha végiggondoljuk ennek történelmi hátterét: - Az egyház a maga hiteles megvalósulásában egy csodálatos új értékrend hirdetője, a szegények, a rászorulók védője (betegek gondozója, kórházak alapítója stb.), valamint a tudomány, a kultúra hordozója (iskolák, egyetemek létrehozója, fenntartója, a tudományok művelője) volt. A kereszténység első századaitól kezdve sok gazdag ember tért meg, akik látva az egyház értékeit, reá hagyták vagyonukat, földjeiket avégett, hogy az egyházi vezetők az emberiség javára használják azokat. Az uralkodók is hatalmas adományokkal gazdagították a kolostorokat, a püspökségeket, az imént jelzett céllal. A püspökök továbbá belekerültek az országok legfőbb vezető testületeibe. - Amikor az egyház vagyona, befolyása ily módon rendkívülien megnőtt, az uralkodóknak (és uralkodó csoportoknak) egyre inkább érdekükké vált, hogy olyan emberek kerüljenek püspöki székbe, akik “az ő embereik”. Leginkább így kezdődött a romlás. Az uralkodók korról korra kezükbe ragadták a püspökké kinevezés jogát, s gyakran teljesen alkalmatlan embereket tettek püspökké. (Pl. Mátyás király feleségének 9 éves unokaöccsét, Estei Hippolitot esztergomi érsekké tette.) Sőt, különösen a IX-X. századtól kezdve gyakran azt is a politikai-hatalmi érdekek határozták meg, hogy ki legyen a pápa. Ez a szomorú magyarázata annak, hogy sok (egyes századokban nagyon sok) valóban méltatlan püspök és pápa volt.

Hasonlóan a papság soraiba is sajnos sok olyan személy került - a papság rangja és anyagi helyzete következtében -, akiket nyilvánvalóan inkább az emberi szempontok vonzottak oda, mint az evangélium. Mindezek magyarázzák a reformátorok hierarchia- és pápa ellenességét is.

A Szentlélek csodája, hogy ilyen körülmények között az evangélium mégsem veszítette erejét, hogy korról korra támadtak ragyogóan tiszta életű keresztények (szentek) és szent mozgalmak, amelyek megújították az egyházat, s hogy az egyház így mégis az evangélium hordozója tudott maradni.

2. A keresztesháborúk

Minden ország ünnepli és jogosnak tartja, hogy népe védi önmagát. Mi is joggal ünnepeljük pl. az 56-os októberi forradalmat.

A keresztesháborúk korában Európa és a hozzá szorosan kapcsolódó  “keresztény világ” bizonyos értelemben egyetlen egységként élte meg önmagát. S így élte meg a mohamedán támadást, illetve a keresztények legszentebb helyeinek - a Szentföldnek - elfoglalását. A mohamedanizmus egyébként Európa meghódítását, a kereszténység elpusztítását tűzte célul. Nem volt-e természetes, ha az európai népek és uralkodók együttes önvédelemre fogtak össze, s célul tűzték, hogy visszafoglalják Jézus életének szent helyeit? Így kérték fel a keresztes hadak vezetésére egyszer a mi Szent Lászlónkat, majd így ment keresztes háborúba II. András királyunk is. Később keresztes sereget toborzott Kapisztrán szent János is, Nádorfehérvár megvédésére, Hunyadi megsegítésére, majd a kereszt jelében küldte boldog XI. Ince pápa hazánkba a Budát felszabadító seregeket 1686-ban.

Kétségtelen, hogy a keresztes háborúk történetében találhatók súlyos bűnök és embertelenségek is, amint ez sajnálatosan minden hosszabban elhúzódó háborúra jellemző. És csak a kor szemlélete magyarázza némiképp az olyan - mai szemmel nézve - teljes abszurditásokat, mint a gyermekek keresztes hadjáratát. - De lényegüket tekintve e háborúkat a keresztény Európa önvédelmének kell tekintenünk.

3. Az inkvizíció

Európa történetének és az  egyház történelmének fájdalmas ténye az inkvizíció. Az egyház többször kijelentette, már a II. vatikáni zsinaton, hogy elítéli az inkvizíció szemléletét, hogy Isten akarta jognak tartja a lelkiismereti- és a vallás-szabadságot.

Hogyan jöhetett akkor létre az inkvizíció? S egyáltalán mit is jelentett az?

Ez a kérdés is csak a maga történelmi összefüggésében közelíthető meg.

A mai kor pluralista. A mai ember nagy ideálja a szabadság. Mindenkinek joga van abban hinni és azt hirdetni, amit ő akar... Ebben sok szépség van: szép, hogy az ember, a gondolkodás, a lelkiismeret szabad. De ennek is vannak veszélyei - mert a szép jelszavak mögött éppen az igazi szabadság sikkadhat el! Pl. tapasztaljuk, hogy a gazdasági szabadság, a liberális kapitalizmus következtében olyan pénzügyi, hatalmi csoportok jöhetnek létre (valódi világméretű maffiák is), amelyek sok embernek és egész társadalmaknak súlyos kárát okozzák. - S a szabadság hamis gyümölcsei azok az intézmények is, amelyek egész társadalmakat mérgezhetnek meg büntetlenül, ha pénzügyi vagy egyéb érdekeik ezt kívánják (mint egyes TV csatornák, amelyek ismételten az emberiség alapvető erkölcsi értékeinek - a hűségnek, a tisztaságnak, a szerénységnek, a becsületességnek - megtagadására, illetve durva beszédre, erőszakra, rombolásra, gyilkolásra stb. indítják nézők millióit). S a szellemi és testi mérgezésekbe emberek százezrei pusztulnak bele.

A szabadság következtében létrejöhetnek szellemi maffiák is: működhetnek csillag- és egyéb jósok, boszorkányok, varázslók, sátánista csoportok stb., s létezhetnek a szellemi maffiáknak világmérető összefonódásai is. Természetesen a törvények tiltják az olyan (vallásos színezetű vagy egyéb) csoportok létét, amelyek nyilvánvalóan ártanak az embernek, a társadalomban. Csakhogy nem könnyű kimutatni, mikor és mi árt. Tilthatnak a törvények bizonyos össztársadalmat (vagy ifjúságot) veszélyeztető üzelmeket, mint pl. a kábítószer kereskedést, de tapasztaljuk, hogy a nagy maffiákat kevéssé tudják korlátozni.

A középkor szemlélete nem volt pluralista és nem volt liberális: A középkor, illetve pl. már a római birodalom is, egy egységes társadalomban gondolkozott. (A hagyományos zárt, falusias társadalom széthullásával, s a városiasodással párhuzamosan, érthetően alakult át az egységes-homogén társadalom pluralista-sokszínű - az emberi sokféleségnek jóval több teret adó - társadalommá.)

A római jog, majd a germán és frank jog szerint a társadalom ellen elkövethető legnagyobb vétek nem a hazaárulás vagy a kémkedés (amelyeket a legutóbbi időkig világszerte és általánosan elfogadottan halállal büntettek), hanem az állam egységes és működő világnézetével ellentétes tanok hirdetése: hiszen ez az állam és a társadalom alapjait rendítheti meg. A középkor keresztény államai (illetve Európa) átvette ezt a szemléletet: - Ez - az inkvizíció alapja.  E szemlélet az elmúlt 2 évezred zárt vallási társadalmaiban általánosan elterjedtnek mondható,  más népek és körében is. (A reformátorok: Luther, Melanchton, Kálvin  is alkalmazták az inkvizíciót, és több embert kivégeztettek, mert azok - az általuk uralt területeken - más tanokat hirdettek, mint ők.)

Az inkvizíció “felkutatást” jelent, ti. azoknak a tanításoknak felkutatását, amelyek a kereszténységgel ellentétesek, következőleg - a középkor felfogásának megfelelően - a társadalom egészséges fejlődésére károsak.

Az inkvizícióval kapcsolatban több tényről kell tudnunk:

·Az első nagy inkvizíciós perek olyan szekták ellen kezdődtek, amelyek maguk erőszakkal léptek fel (donatisták), illetve amelyek a társadalom alapvető értékeit tagadták. Így a katarok eretneksége a XII.-XIII. században tagadta  az élet értékét (tagjai nem egyszer egymást is megölték, így kifejezve a lélekvándorlásba vetett hitüket) tagadta a családot, a házasságot, a társadalmi és egyházi tekintélyt, erőszakkal szembeszállt az állami tekintéllyel Érthető volt az államhatalom és az egyház tiltakozása ezek ellen. S nem véletlen, hogy az inkvizíció kemény korszaka a XII. századtól kezdődik, a keresztes háborúk korában,  amikor az európai hatalmak kemény kézzel meg akarták akadályozni, hogy a külső ellenség - a török - mellett belső ellenség is (a kathar eretnekség) támadjon rájuk.

·Az egyházi inkvizítorok, teológusok feladata az volt, hogy ha valahol a hit elleni tanítás (és ezzel a felségsértés) gyanúja merült fel, azt megvizsgálják, az “eretneket” jobb belátásra - a hit elfogadására, illetve bűnbánatra- hívják. Csak   ha erre nem volt hajlandó, adták át őt  az állami igazságszolgáltatásnak. A hamis tanítók fizikai büntetését, illetve a kivégzést mindig az államhatalom hajtotta végre.

·A kivégzettek számáról nincsenek pontos adatok. Az egyházellenes áramlatok tetszésük szerint felfelé “becsült” adatokra hivatkoznak. (Semmiképp sem hasonlíthatók arányai a modern kor népirtásaihoz, Örményországban, Kurdisztánban, Afrikában, nem beszélve a fasizmus és a kommunizmus népirtásairól - amelyek ellen sok modern állam nem emelte- vagy emeli fel szavát, mert politikai érdekeit ez nem szolgálná.)

·Az inkvizíció sajnos számos esetben alkalmat adott a kor elöljáróinak vagy felhevült csoportoknak,  hogy saját céljaiknak megfelelően embereket vagy csoportokat pusztítsanak el. (Pl. inkvizíció ítélte halálra, nyilvánvalóan politikai céllal a később szentté avatott Jean d’Arc-ot, szent Johannát, vagy az ugyancsak rehabilitált Savonarolát is.)

·Fájdalmas tény, hogy ténylegesen voltak boszorkányperek is. Ezek egy része ugyan nem mesebeli boszorkányok ellen küzdött, hanem félrevezető “varázslással, ráolvasással, elátkozással, spiritiszta praktikákkal” stb. foglalkozó személyek ellen (vö. a spiritizmusról a 34.l. utáni olvasmányban!); de egy időben nem volt mentes a kor babonás boszorkány-szemléletétől, s az ebből következő súlyosan igazságtalan ítéletektől sem.

·Különösen fájdalmas történet pl. Húsz Jánosé, akit a királyi menlevél ellenére égettek meg tanai miatt.

·A nagy szentek és egyházi tanítók között minden korban voltak, akik tiltakoztak az inkvizíció ellen, s a modern kor értelmében vett “lelkiismereti szabadságot” hirdettek. De a középkor uralkodói és egyházi vezetői többségükben az egységes világnézet szigorú védelme mellett foglaltak állást - s az eretnekek (azaz a keresztény hitet meghamisítók) elitélése mellett.

Összefoglalva: történelmi szempontból az inkvizíció szemlélete beilleszkedik az adott kor általános felfogásába, úgy is, mint az állam önvédelme, úgy is, mint olykor elvadult szélsőséges erők véres tette. Keresztény szempontból fájdalommal kell látnunk, hogy az egyház - mint emberi társaság - e téren is mennyire át tudott venni egy korabeli felfogást, amely ellentétes az evangélium szemléletével. - Meghívást jelent ez a mai keresztény számára: hogy egyrészt legyen alázatos, amikor megítél másokat, hogy azok mennyire ki vannak szolgáltatva korunk hamis érték-ítéletének (abortusz, eutanázia, test-kultusz, pénz-függőség, TV-függőség stb. terén), másrészt, hogy a kor gyakran eltorzult szemléletével szemben a tiszta keresztény értékek tanúja, prófétája tudjon lenni. (A témához vö. Szántó K. Egyháztörténet; Salgó J: Krisztus tanúi a történelemben. 17.l)

4. Az egyház a tudomány és a fejlődés gátja

A felvilágosodásnak, majd a kommunizmusnak és általában a primitív vallás ellenes propagandának egyik visszatérő jelszava: “Az egyház a tudomány és a fejlődés gátja volt!” - A tudományellenesség példájaként általában Galilei elitélésének esetét vagy Giordano Brúnó megégetését idézik (feltűnő, hogy mindig újra csak ezeket!), de nem szólnak arról, hogy az egyház volt évszázadokon át a művelődés és kultúra fellegvára és forrása, hogy az emberiség legnagyobb tudósai és az emberi fejlődés úttörői évszázadokon  át nagy arányban papi emberek voltak, és hogy a mai napig is nagyon sok tudós és haladó gondolkodó vallja magát mélyen hivőnek. (Erről a témáról többször szóltunk könyvünkben, ezért itt nem részletezzük. Vö. 1-2 fejezet, valamint az “Egyház, papság és haladás” c. olvasmányt a 48. l. végén). És nem szólnak arról sem - ami pedig az igazságos ítéletalkotáshoz hozzátartozik -, hogy a történelem folyamán a legutóbbi időkig szinte minden állam, társadalom vagy vallás súlyos elutasítással vagy tilalommal fogadta az olyan új tudományos hipotéziseket vagy rendszereket, amelyek szembeállni látszottak saját - mindaddig működésképesnek látszó - világnézetükkel. (Így ítélt halálra másként gondolkozó tudósokat Kálvin éppúgy, mint a legutóbbi korig a monolitikus hatalmak vagy vallások. - Így küldte el tanszékéről a lutheránus Keplert a tübingeni főiskola evangélikus vezetősége a kopernikuszi világkép hirdetése miatt, amely miatt Galilei is feszültségbe került a katolikus egyház egyes vezetőivel. Említésre méltó viszont, hogy Kepler ezután a grázi katolikus főiskolán lett a matematika tanára.)

 Galilei vagy Giordano Brúnó  esetéről és az egyéb inkvizíciós eljárásokról tehát csak a kor látásmódját figyelembe véve lehet ítéletet alkotni (amint az inkvizícióval kapcsolatban erről szólunk). Korunk szemléletének megfelelően viszont érthető, hogy a katolikus egyház, és II. János Pál pápa fontosnak tartotta, hogy a világ színe előtt bocsánatot kérjen Istentől mindazon esetekért, amelyekben az egyház a világi hatalom büntető ítéletének adott át valakit világnézete vagy tudományos meggyőződése miatt.

·Galilei elitélése kétségtelenül egyes korabeli egyháziak szűklátókörűségét jelzi. De e történet beállítása egyúttal jelzi a vallás ellenes propaganda hamisságát is: - A köztudatban úgy él az esemény: hogy Galileit haladó tanai miatt a korabeli egyházi tudománytalanság börtönbe zárta. - A téma - bár az eset nem helyeselhető - ennél sokkal összetettebb, s az inkvizícióról mondottak szellemében közelíthető meg.  - Valójában Galilei korában a Nap-központú világkép nemcsak új volt, hanem tudományosan nem is volt bizonyítva. A kor számos nagy tudósa is tagadta, mint pl. Tycho Brahe. A Galileit kihallgató bizottságok azt kérték tőle, addig ne hirdesse tényként e rendszert, amíg az tudományosan be nem bizonyosodik (mert mindaddig úgy tűnik, hogy helyesebb a Biblia által is sugallt, s a kor legtöbb tudósa által is vallott Föld-központú világképet vallani). Amikor Galilei megszegte ezt az ígéretét, s újra tényként  írt a Kopernikusz által kidolgozott rendszerről, egyházi bíróság elé állították. Bár több egyházi tudós pártjára állt (!), többségbe kerültek azok, akik ellene szavaztak: Névlegesen börtönre ítélték, valójában otthonában kellett élnie "házi őrizetben", ahol munkáit továbbra is folytathatta. Galilei mindvégig hívő ember maradt, élete végén apáca-leánya volt fő vigasza. (Ami pedig a korabeli egyház egészének "tudománytalanságát" illeti, a Galilei által állított rendszer egészét egy hivő egyházi ember dolgozta ki: Kopernikusz kanonok; s - mint említettük - Galilei baráti körében számos pap tudós volt, akik próbáltak is pártjára állni, de sajnos a bizottság ítéletet kérő része erősebbnek bizonyult. (Vö. Magyar Katolikus Lexikon, Galilei)

·Giordano Brúnó megégetése is elfogadhatatlan a mai gondolkodás számára. De a vallásellenes propaganda  vele kapcsolatban is hamisít. Hiszen nem tudományos nézetei miatt égették meg, hanem vallási eretneksége miatt (panteista nézetei, a Szentháromságnak és Krisztus megtestesülésének tagadása stb. miatt).

5. A zsidó-kérdés

Korunk egyik legembertelenebb eseménye a zsidó nép kiirtásának kísérlete a náci rezsim által. A pápa szolgálata folyamán  több ízben is bocsánatot kért a zsidóságtól mindazért amivel a katolikus egyház tagjai hozzájárultak a történelem folyamán az antiszemita szemlélethez, vagy azért, hogy voltak olyanok, akik a legutóbbi korban nem tettek eleget a zsidók megmentése érdekében.

·A pápa bocsánatkérése a zsidóság és a kereszténység kapcsolatának 2000 évére vonatkozik. Voltak korok, amelyekben a zsidók és keresztények kapcsolat békés volt; más korokban megjelent a "Krisztus-gyilkosság" vádja vagy egyéb előítéletek és hátrányos megkülönböztetések. - A zsidósággal kapcsolatos feszültségek gyakran nem elsősorban vallásiak voltak. Egy tehetséges, gazdag - gyakran nagy pénzügyi vagy politikai hatalommal rendelkező és egymással érdekszövetségben álló  - népcsoporttal szemben könnyen alakul ki ellenszenv. Ez ugyan nem igazol semmiféle embertelenséget, de sok eseményt magyaráz e témában. - A jelen kereszténysége viszont joggal kér bocsánatot mindazért, amit keresztények - vagy emberek a kereszténység címszava alatt - vétettek a zsidóság ellen.

·Mindezek mellett a katolikus ember örömmel tudhatja, hogy napjainkban egy új párbeszéd alakul ki a hívő zsidóság és a keresztények között. Ami pedig a náci zsidóüldözést illeti: bizonyára az egész világon senki nem tett oly sokat a zsidók megmentéséért, mint a katolikusok, és egyes keresztény egyházak. Az európai országok püspöki karai tiltakoztak a zsidók deportálása ellen s tiltakozásra szólították fel híveiket. A vatikáni és egyházi épületek Európa-szerte zsidók százezreinek nyújtottak menedéket,s köszönhették ezeknek életbenmaradásukat. Ezzel is kapcsolatos, hogy Hitler több 10.000 keresztényt internált, köztük püspököket, papokat, szerzeteseket, világiakat, azért mert keresztény meggyőződésük alapján felemelték szavukat a népirtások ellen, és tettekkel is szembeszegültek annak. 4000 pap és 400 szerzetesnő halt meg a hitleri táborokban. - A zsidóság neves képviselőinek egy része kezdettől kifejezi köszönetét ezért a katolikus egyháznak és vezetőinek.

A té­ma ne­ves zsi­dó szak­ér­tő­je, Pinchas La­pi­de főrabbi sze­rint “a ka­to­li­kus egyház 150.000-400.000 zsi­dót men­tett meg a biz­tos ha­lál­tól”. - A. Eins­te­in - aki zsi­dó szár­ma­zá­sa mi­att ma­ga is me­ne­kül­ni kény­sze­rült a fa­siz­mus elől - így nyi­lat­ko­zott 1946-ban: “Sem­mi­lyen kü­lö­nös ér­dek­lő­dés­sel nem vol­tam a ka­to­li­kus egyház iránt, de most nagy von­zó­dást és cso­dá­la­tot ér­zek irán­ta. Mert egye­dül az egyház­nak volt bá­tor­sá­ga, hogy szem­be­száll­jon Hit­ler­rel és ki­áll­jon az iga­zság és sza­bad­ság mel­lett.”

·Az egyházellenes propaganda hamis voltára jellemző, hogy a médiában újra és újra ezt a kérdést halljuk: vajon XII. Piusz pápának nem kellett volna-e jobban felemelni hangját a zsidó-üldözés ellen. Bár közben a Vatikán megnyitotta levéltárait, s a kutatások nyilvánosságra hozták, mennyi hősies és életmentő lépést  tett a pápa a nácizmus ellen, illetve a zsidók megmentéséért, egyes hírközlő eszközök, a tényeket figyelembe nem véve, újra és újra vádolják a pápát és az egyházat, időnként nem is említve, mit tett az egyház  a zsidókért.

        A vatikáni nunciusok (a pápa "nagykövetei") pl. "menlevelet" adtak a zsidóknak; a szerzetesházak és egyházi intézmények (kórházak, olykor szemináriumok is) Rómában és a Európa országaiban a pápa szándékának megfelelően (létük kockáztatásával) befogadták és gyakran hamis papírokkal bújtatták a zsidókat stb. A katolikusok szemléletét jelzi, hogy - amint e kornak történelmi vizsgálata kimutatta - Németországnak azokon a településein, ahol a katolikusok aránya meghaladta a 60%-ot, a náci párt a szavazások alkalmával nem ért el 30 %-ot.

·A magyar média sokszor vádolja antiszemitizmussal a világháború előtti főpapságot azért, mert nem egyhangúan ellenezte a 20-as évek un. 'numerus claususát', majd az első zsidó törvényeket. Amennyiben a korabeli püspökök ezeket nem egyhangúan ellenezték, ebben nem antiszemitizmus fejeződött ki: hiszen az 1920-ban bevezetett, majd 1928-ban megszüntetett "numerus claususnak" ( melyet sokan az első zsidó-törvénynek neveznek)  lényeges célja az volt, hogy a magyar ifjúságnak egyenlő esélyt adjanak bizonyos egyetemekre illetve állásokba jutáshoz, amelyeket, számukat messze meghaladó arányban (pl. az orvosi vagy a műszaki karok hallgatóságának egyes években 40-45 %-át) zsidó származásúak foglaltak el. (A zsidó egyetemi hallgatók aránya a "numerus clausus" éveiben is 10 % körül volt.) Az un. első és második zsidó törvény 1938-39-ben hasonlóan “a zsidók a közéleti és gazdasági térfoglalását kívánta korlátozni”. (vö. Glatz F.: A magyarok krónikája, Budapest 1996, 575 és 615.) - A zsidók deportálása és hátrányos megkülönböztetése ellen püspökeink tiltakoztak.

- Az 1938-as budapesti eukarisztikus világkongresszust - amelyen a pápai követ Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusszal pápa volt - a szakértők úgy értékelték, mint amely tiltakozás volt a nácizmus előretörésével szemben is. Hitler meg is akadályozta, hogy németek részt vegyenek rajta! (vö. Glatz F.: I.m. 611)

- A fa­siz­mus ide­jén az el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­nak több ezer ke­resz­tény részt­ve­vő­je volt Ma­gyar­or­szá­gon is.

- Se­ré­di bí­bo­ros, esz­ter­go­mi ér­sek (a fel­ső­ház tag­ja) nem volt haj­lan­dó részt ven­ni a nyi­las Szá­la­si nem­zet­ve­ze­tő­vé vá­lasz­tá­sán. Ké­sőbb hi­va­ta­los til­ta­ko­zá­sok­kal, tár­gya­lá­sok­kal pró­bál­ta eny­hí­te­ni a ter­rort. - Püs­pök­tár­sa­i­val együtt tá­mo­gat­ta a ka­to­li­kus moz­gal­mak, pa­pok és szer­ze­te­sek mun­ká­ját a ná­ciz­mus ül­dö­zöt­te­i­nek meg­men­té­se ér­de­ké­ben. A ha­za­i szer­ze­tes­há­zak kb. 10.000 ül­dö­zöt­tet rej­te­get­tek, s ezek több­sé­gét si­ke­rült meg­men­te­ni­ük a ha­lál­tól. (Nem­csak a hí­res zsi­dó szár­ma­zá­sú ope­ra­é­ne­kes Szé­kely Mi­hály, ha­nem a kom­mu­nis­ta Schön­herz Zol­tán is él­vez­te egyházi épü­le­tek vé­del­mét.) Így ért­he­tő, hogy a nyi­la­sok Ma­gyar­or­szá­gon is több mint 80 egyházi sze­mélyt de­por­tál­tak, zár­tak be, s töb­bet kö­zü­lük meggyil­kol­tak.

·A zsidó-kérdéssel kapcsolatban jó tudnunk: Magyarországon hivő zsidó vezetők is kértek már bocsánatot azért, hogy sok zsidó származású egyén vállalt elkötelezett, illetve vezető szerepet a kommunizmus gyilkos és ateista rendszerében. (Vö. A kommunizmus fekete könyve, 445-446)

6. Felelősség az egyházszakadásokért és vallásháborúkért - (Erről részletesen szólunk a 35. leckében)

A reformációt követő vallási háborúskodások a történelem fájdalmas eseményei. Sajnos az ezekről szóló híradásokban is fellelhető bizonyos egyoldalúság, hogy ti. egyes egyházak gyakran mind saját tagjaiknak (a hitoktatásban) mind a világnak, csak saját sérelmeiket panaszolják fel. Pl. Magyarországon irodalmi szinten is közismert lett a 40 református prédikátor esete, akiket gályarabságra küldtek. Az igazság, hogy sajnos az összes nagy egyház súlyosan vétett e korban egymás ellen: a katolikusoknak is volt több vértanúja a kassaiakon kívül is, akik protestáns vérengzéseknek lettek áldozatai. És volnának más fájdalmak is, amelyeket a katolikusok is felróhatnának a többieknek. - A keresztények közötti párbeszédet és az igazságot viszont az szolgálja, ha belátjuk saját hibáinkat, és a történelmi dimenziónak megfelelően megértéssel viseltetünk a másik felekezet vétkeivel szemben.

C/ Összefoglalva: az egyház történelmi bűneiről

1. Az “egyház” gyengeségei -  és  az emberi-társadalmi törvényszerűségek

Az egyház szent és bűnös. Szent, mert isteni életet hordoz. Bűnös, mert emberekből áll.

·Mivel az egyház emberekből áll, hordozza a lehetséges emberi hibákat tagjaiban. Vannak szentség utjára lépett tagjai, de még ők sem mentesek minden bűntől. Hát még azok, akik csak formálisan - valamilyen külsőség betartása által - a tagjai, s igazán sosem adták át életüket hittel Jézus Krisztusnak.

·Mivel az egyház emberi közösség, hordozza mindazokat a hibalehetőségeket, amelyek az emberi közösségek, társadalmak jellemzői. Minél inkább átadta magát valaki, s egy csoport Krisztusnak, annál inkább Krisztus törvényei diadalmaskodnak életében, s minél kevésbé adta át magát, annál inkább az önzés és az önző világ törvényei érvényesülnek életében.

2. Az egyház történelmi bűnei - és az un. “keresztény Európa”

A kereszténység elterjedésének korában a Római Birodalomban és lényegileg az egész világon az egyház és az állam, a vallás és a társadalmi élet összefonódott: kölcsönösen átjárták egymást. Amikor Nagy Konstantin császár véget vetett a keresztények üldözésének, s a pogánysággal szemben a kereszténység mellett döntött, természetszerű volt számára és kora számára, hogy ettől kezdve a kereszténység határozza meg a Birodalomnak és társadalmának életét, majd az első évezred végére egész Európa, illetve ezt követően az un. nyugati világ életét, társadalmát, kultúráját.

Ebben a világban aki megszületett, azt automatikusan megkeresztelték, az automatikusan belekerült egy keresztény kultúrába, formavilágba, “vallásosságba”.

A kereszténység történelmet fordító ajándék volt Európának, a nyugati világnak. A kereszténység számos értéke átjárta az un. keresztény társadalmakat: megszűnt a rabszolgaság, elméletileg minden ember egyenlővé vált, a keresztény erkölcs pozitív értékei, a kereszténység pozitív világlátása határozta meg Európa másfél évezredét, s ez hat napjainkig is.

Ugyanakkor a keresztény formák - ünnepek, társadalmi szokások, szentségek, imádságok, stb. - mögött sok pogányság is lappangott. És e korban, amely formáiban mindenestül kereszténynek látszott, valamiképp minden bűn és emberi nyomorúság kapcsolatban állt a magukat kereszténynek mondó embercsoportokkal, világi vagy egyházi vezetőkkel. (Mint pl. az inkvizíció, a keresztes háborúk, a konkvisztádorok bűnei stb.)

A mai ember nyilvánvalóan érzi, hogy a kereszténység lényege nem abban áll, hogy valaki eljár templomba vagy külsőséges szabályokat betart, hanem abban: hogy élő hittel dönt Jézus mellett, saját önzésével szemben, s ennek megfelelően él. - Az un. “keresztény középkorban” voltak igazi keresztények, igazi szentek, akik döntöttek az evangélium hite mellett, mások csak a formákat tartották be, s szívük mélyén nem voltak keresztények. De a történelem meghamisítása, ha a hibák mellett arról nem beszélünk, hogy hány pápa, püspök, pap, sőt király és főúr volt - épp kereszténységének következtében - a történelmet, illetve az emberi-kulturális haladást meghatározó, példás életű egyéniség. Gondolj akár csak a magyar történelem szent nagyjaira!

3. Az egyház bűnei a jelen tükrében

Az egyház történelmi mulasztásairól, bűneiről csak a történelmi (és szociológiai) háttér ismeretében beszélhetünk. S ha ma beszélünk e mulasztásokról, kell egy pillantást vetnünk a mai korra is, illetve azokra, akik az egyház elleni vádakat kiélezetten megfogalmazzák.

·Századunkban az egyházat és a kereszténységet legerősebben a  nemzeti szocializmus és a kommunizmus támadta. A nemzeti szocializmus egyház- és kereszténység ellenes támadásaira ma már alig emlékszik az emberiség, annyira elfeledtették azokat a nácizmus egyéb gaztettei, amelyekre hamar fény derült. A kommunizmus embertelenségéről, mintegy 100 millió ember kiirtásáról, haláltáborairól az utolsó években kezdünk tudomást szerezni. (Vö. pl. A kommunizmus fekete könyve c. kötet, Bp. 2000. - amelyben volt francia kommunisták tárják fel a kommunizmus emberiség elleni bűneit.)

·Napjainkban évente sok 100 ezer életet olt ki az abortusz, terjed az eutanázia, a prostitúció, az erkölcs-nélküliség, a kábítószer, a gazdasági maffiák; gazdag országok és pénzügyi hatalmak hagyják éhen halni szegények millióit, vagy tétlenül nézik egész népek - örmények, kurdok, bosnyákok, vagy különböző afrikai törzsek - kiirtását. - Nem teszik jóvá az egyház mulasztásait korunknak e nyomorúságai, csak arra irányítja figyelmünket, hogy minden korban hemzsegnek a gyilkos emberi tévedések. S az egyik bűnről akkor igazán jogos beszélni, ha mellette látjuk a többieket.

Összefoglalva azt mondhatjuk: Helyes, hogy az egyház bocsánatot kér mulasztásaiért Istentől az emberiség nyilvánossága előtt, hiszen - mint emberi közösségnek - voltak súlyos vétkei a történelem folyamán. De nyugodtan mondhatjuk, hogy minden nagyobb emberi csoportnak vagy nagy vallásnak megvoltak a maga - emberségükből következő - súlyos mulasztásai. És senki sem tett annyit az emberiségért, mint a kereszténység, illetve a katolikus egyház. - Remélhetjük, hogy a többi közösségek, pártok, vallások vagy világnézeti csoportok is eljutnak arra a bölcsességre és alázatra, hogy ki-ki megvallja a saját mulasztásait.

D/ Mit tegyünk, ha az egyház “bűneit” szemünkre  vetik?

Ha embertársaink az egyház bűneit - ahogyan gyakran halljuk: egyoldalúan, és hiányos ismeretek alapján - emlegetik, először is próbáljuk megérteni őket (mi az, amiben igazuk van!), s fájlalni, hogy az Egyházban (amint a legtöbb emberi közösségben) valóban sok mulasztás történt és történik. Esetenként - ha ily módon ki tud kialakulni köztünk a párbeszéd kapcsolata - nem is kell többet tennünk. Máskor, illetve a párbeszéd megfelelő fokán, kell tudnunk tisztázni a vádak egyoldalúságát (ehhez szeretnének segíteni a fenti szempontok); illetve miközben megvalljuk az egyház gyengeségeit, kell keresnünk a módot, hogyan mutathatunk rá az egyház illetve a jézusi élet lényegére, s hogyan válhat egy ilyen témákról folyó beszélgetés is lépcsővé, amely a hit felé vezet.