Isten hozta a Rózsafüzér Királynéja Plébánia honlapján!

Minden hónap utolsó szerdáján, este fél 7-től összejövünk
beszélgetni róla, megosztani tapasztalatainkat...
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Az élet Igéje - 2014. november
"Nálad van az élet forrása” (Zsolt 36,10)
[…] A Szentírásnak ez az Igéje valami olyan fontosat és életbevágót közöl, ami a megbékélés és a közösség megélésének eszközévé tehet. Első mondanivalója számunkra, hogy az életnek egyetlen forrása van: Isten. Tőle, teremtő szeretetéből születik a Világegyetem, melyet otthonul ad az embernek.
Ő adja az életet tele ajándékokkal. A zsoltár szerzője ismeri a sivatag kietlen sivárságát, és tudja, hogy mit jelent a forrás, amely körül kivirágzik az élet. Így nem is találhatott volna szebb hasonlatot arra, hogy megénekelje a teremtett világot, amely – mint egy folyó – Isten öléből fakad.
Ezért tör fel lelkéből a dicséret és a hála himnusza. Ez az első lépés, melyet meg kell tennünk, az első tanítás, amelyet megérthetünk a zsoltár szavaiból: dicsőíteni Istent és hálát adni neki művéért, a Kozmosz csodáiért és az élő emberért, aki az Ő dicsősége és az egyetlen teremtmény, aki képes ezt mondani Neki:
„Nálad van az élet forrása”
De az Atya szeretete nagyobb volt annál, semhogy megelégedett volna az Ige kimondásával, amely által mindent megteremtett. Azt akarta, hogy Igéje magára öltse a testünket. Isten, az egyetlen igaz Isten, emberré lett Jézusban, és elhozta a földre az élet forrását.
Minden jónak, minden létezésnek és minden boldogságnak a kútfeje közénk jött, hogy velünk éljen, egészen közel hozzánk. „Én azért jöttem – mondja Jézus –, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”  Betöltötte önmagával létünk minden pillanatát és területét, és mindig velünk akar maradni, hogy a legkülönbözőbb színek alatt is felismerhessük és szerethessük Őt.
Néha azt gondoljuk, hogy milyen jó lett volna Jézus idejében élni! Pedig szeretete megtalálta a módját, hogy itt maradhasson, és nemcsak Palesztina egy eldugott zugában, hanem a föld minden pontján. Itt maradt az Eucharisztiában, ahogy megígérte: belőle táplálkozhatunk, és általa újíthatjuk meg életünket.
„Nálad van az élet forrása”
Egy másik forrás, ahonnan Isten jelenlétének élő vizéből meríthetünk: a testvér. Amikor szeretjük velünk és mellettünk élő felebarátainkat, különösen a rászorulókat, ne gondoljuk, hogy velük teszünk jót. Inkább ők azok, akik jót tesznek velünk, hiszen Istent adják nekünk. Mivel Jézust szeretjük bennük – „éhes voltam…, szomjas voltam…, vándor voltam…, börtönben voltam…”  –, cserébe az Ő szeretetét és életét kapjuk, melynek Ő maga a forrása, aki jelen van minden testvérünkben.
Bővizű forrás Isten bennünk lakó jelenléte is. Mindig szól hozzánk, és rajtunk múlik, hogy hallgatunk-e hangjára, mely megegyezik lelkiismeretünk szavával. Minél inkább megpróbáljuk szeretni Istent és a felebarátot, annál erősebbé válik hangja, kiemelkedve minden más hang közül. De van egy különleges alkalom, amikor mindennél jobban meríthetünk bennünk való jelenlétéből: amikor imádkozunk, és így közvetlen kapcsolatunk mélyére akarunk hatolni Vele, aki ott lakik a lelkünkben. Olyan, mint a mélyben csörgedező patak, mely nem apad el soha, mely mindig ott van, mely minden pillanatban szomjunkat olthatja. Elegendő egy pillanatra összeszedetten bezárnunk lelkünk kapuit, hogy megtaláljuk ezt a forrást, akár egy kiszáradt sivatag kellős közepén is. Akkor rátalálunk a Vele való egységre, megérezzük, hogy nem vagyunk többé egyedül, hanem ketten vagyunk: Ő énbennem, és én Őbenne. Ugyanakkor – ajándékaként – mégis egy vagyunk, miként a víz egy a forrással, vagy a mag egy a virággal.
[…] Ez a zsoltárból származó Ige emlékeztessen bennünket arra, hogy egyedül Isten az élet, azaz a teljes lelki közösség, béke és öröm forrása. Minél inkább ebből a forrásból, ebből az élő vízből, Igéjéből merítünk életet, annál közelebb kerülünk egymáshoz, hogy testvérként élhessünk. És akkor valóra válik a zsoltár folytatása: „A te fényedben látjuk a világosságot” – azt a fényt, amelyre az emberiség vár. - Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 2014. október
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg. ” (Jn 6,35)
János leírja evangéliumában, hogy Jézus a kenyérszaporítás után, Kafarnaumban tartott nagy beszédében többek között ezt is mondta: „"Ne azért az eledelért fáradozzatok, mely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.”" 
Hallgatói számára egyértelmű, hogy a mannára utal, s ez egyben a "„második"” mannára való várakozást is jelenti, mely a Megváltó eljövetelekor száll majd alá a mennyből.
Nem sokkal ezután, ugyanebben a beszédben Jézus úgy mutatkozik be a tömegnek – mely még nem érti Őt –, hogy Ő maga a mennyből alászállott igazi kenyér, s ezt a hitünkkel kell elfogadnunk:
 
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
Jézus már úgy látja önmagát, mint a kenyeret. Ez ugyanis földi életének legfőbb célja. Kenyérré lenni, hogy megegyék. Kenyérré lenni, hogy átadja nekünk életét, hogy önmagává alakítson minket. Eddig tehát világos ennek az igének a lelki tartalma, az ószövetségi vonatkozásaival együtt. Szavai azonban titokzatosabbá és kellemetlenebbé válnak, amikor Jézus ezt mondja magáról: „A kenyér pedig, amit én adok, az én testem a világ életéért”  és „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek” .
Az Eucharisztia hírüladása ez, ami sok tanítványt megbotránkoztatott és eltávolított Jézustól. Pedig éppen ez a legnagyobb ajándék, melyet az emberiségnek akar adni: saját jelenlétét az Eucharisztia szentségében, mely betölti a test és a lélek szomjúságát, s a Jézussal való bensőséges egység által az öröm teljességében részesít minket.
Ha ezzel a kenyérrel táplálkozunk, nem vágyunk semmilyen más eledelre. Minden szeretet és igazság utáni vágyunkat kielégíti az, aki maga a Szeretet, aki maga az Igazság.
 
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
Ez a kenyér tehát Vele táplál már itt lent, de azért kaptuk, hogy mi viszont a bennünket körülvevő emberiség lelki és fizikai éhségét csillapítsuk.
Krisztus üzenetét nem annyira az Eucharisztia által ismeri meg a világ, hanem sokkal inkább a keresztények életéből, akik az oltáriszentségből és az igéből táplálkoznak, akik életükkel és szavaikkal adják hírül az evangéliumot, s ez által teremtik meg Krisztus jelenlétét az emberek között.
A keresztény közösség élete az Eucharisztiának köszönhetően válik Jézus életévé, vagyis olyan életté, amely képes Isten szeretetét és életét adni a többieknek.
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg.”
A kenyér hasonlatával Jézus megtanít minket a testvér iránti szeretet igazabb, „keresztényibb” módjára.
Mit jelent ugyanis szeretni?
Szeretni annyit jelent, hogy „eggyé válunk” mindenkivel, eggyé válunk mindabban, amire a többiek vágynak, a legkisebb és a legjelentéktelenebb dolgokban, azokban is, melyek számunkra kevésbé fontosak, de a többieket érdeklik.
Jézus azáltal, hogy kenyérré lett számunkra, ragyogó példáját adta ennek a szeretetnek. Kenyérré válik, hogy behatoljon mindenkibe, hogy ehetővé váljék, hogy eggyé váljon mindenkivel, szolgáljon, szeressen mindenkit.
Egyszóval, váljunk eggyé mi is, egészen addig, hogy egy falat kenyér legyünk a másik számára.
Ez a szeretet: oly módon eggyé válni a többiekkel, hogy érezzék, szeretetünk táplálja, megvigasztalja, felemeli és megérti őket.
Chiara Lubich ---- www.fokolare.hu 

Az Élet Igéje, 2014. szeptember
Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
Szent Pál többek között ezzel a mondattal buzdítja a keresztényeket a rómaiakhoz írt levelében. A római közösséget – ahogy egyébként a többi közösséget is, mely a görög-római világban megszületett – olyan hívők alkották, akik egyrészt pogányok, másrészt zsidók közül kerültek ki, vagyis más volt a gondolkodásuk, kultúrájuk, lelki érzékenységük. Ezek a különbözőségek ítélkezést, előítéleteket, negatív megkülönböztetést, türelmetlenséget szültek közöttük, s ez biztos nem volt összhangban Isten akaratával, vagyis azzal, hogy fogadják el egymást kölcsönösen.
Az apostol nem talál hatékonyabb eszközt arra, hogy segítsen ezeknek a nehézségeknek leküzdésében, mint azt, hogy emlékezteti őket megtérésük kegyelmére. Az a tény, hogy Jézus meghívta őket a hitre, átadva nekik saját Lelke ajándékát, kézzelfogható jele volt annak a szeretetnek, amellyel Jézus – tekintet nélkül múltjukra, származásukra – mindannyiukat külön-külön elfogadta, hogy egyetlen testet alkosson belőlük.
„Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.”
Szent Pál szavai Jézus szeretetének egyik megrendítő vonására irányítják figyelmünket: Jézus – földi élete során – mindig elfogadott mindenkit, főképpen a leginkább számkivetetteket, a legnagyobb ínségben élőket, a legtávolabb levőket. Mindenkit megajándékozott bizalmával, barátságával, s ezzel egymás után döntötte le azokat a falakat, melyeket az emberi gőg és önzés emelt az akkori társadalomban. Jézusban a mennyei Atya mindannyiunkra irányuló, teljességgel elfogadó szeretete nyilvánult meg; nekünk is ilyen szeretettel kell tehát fordulnunk a többiek felé. Elsősorban ez az, amit az Atya akar tőlünk. Ezért azzal dicsőíthetjük meg leginkább az Atyát, ha arra törekszünk, hogy elfogadjuk egymást, méghozzá úgy, ahogyan Jézus fogadott el minket.
Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.”
Hogyan éljük tehát az e havi igét?
Ez az ige önzésünk egy olyan megnyilvánulására világít rá, mely igen gyakran jelentkezik, s melyet – mondjuk meg őszintén – a legnehezebb leküzdeni: hajlamosak vagyunk arra, hogy elzárkózzunk a többiektől, megkülönböztessük, félreállítsuk, kizárjuk a másikat, amennyiben nem olyan, mint mi, és ezért zavarhatja nyugalmunkat.
Ezt az igét tehát elsősorban családunkon, közösségeinken belül, munkahelyi környezetünkben igyekszünk majd élni úgy, hogy kigyomláljuk magunkból az ítélkezést, a negatív megkülönböztetést, az előítéleteket, a neheztelést, a türelmetlenséget egyik vagy másik felebarátunkkal szemben. Igen könnyen és gyakran beleesünk ezekbe a hibákba, melyek miatt nagyon hűvössé válnak, és veszélybe kerülnek az emberi kapcsolatok; ami megnehezíti, sőt megakadályozza a kölcsönös szeretet áramlását.
De szélesebb körben, társadalmi szinten is próbáljunk így élni! Határozzuk el, hogy tanúságtevői leszünk Jézus elfogadó szeretetének azok iránt, akiket a társadalmi önzés hajlamos kizárni vagy félreállítani.
A másik ember különbözőségének elfogadása a keresztény szeretet alapja. Ez a kiindulópontja, az első lépcsőfoka a szeretet civilizációja, a közösségi kultúra létrejöttének, melynek felépítésére ma Jézus különösképpen meghív mindannyiunkat.
Chiara Lubich
(Az Élet Igéje, 1992. december, Új Város 1992/12)

Az Élet Igéje, 2014. augusztus
Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked.” (Sir 28,2)
Ez az életige az egyik ószövetségi könyvből való. Krisztus előtt 170-180 körül írta egy írástudó bölcs, Ben Szira, aki Jeruzsálemben folytatott tanítói tevékenységet. Olyan témát tanít, mely kedves az egész bibliai bölcseleti hagyomány szemében. Eszerint Isten irgalmas a bűnösökhöz, és nekünk is példája szerint kell cselekednünk. Az Úr megbocsátja minden vétkünket, mert „irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban” (vö. Zsolt 103,3.8). Becsukja szemét, hogy ne lássa többé bűneinket (vö. Bölcs 11,23), elfelejti és a háta mögé veti minden vétkünket (vö. Iz 38,17). Ő ugyanis, mivel ismeri kicsiségünket és nyomorúságunkat – írja másutt Ben Szira –, „megsokszorozza a bűnbocsánatot”. Isten, mint minden apa és anya, mivel szereti gyermekeit, megbocsát nekik, megajándékozza őket bizalmával, elrejti hibáikat, és fáradhatatlanul bátorítja őket.
Isten, mivel apa és anya, nem elégszik meg azzal, hogy szereti gyermekeit és megbocsát nekik. Az a vágya, hogy ők is testvérként tekintsenek egymásra, egyetértsenek, szeressék egymást. Az egyetemes testvériség tehát Istennek az emberiségről alkotott nagy terve. Olyan testvériség ez, amely erősebb az óhatatlanul bekövetkező megosztottságnál, feszültségeknél, haragnál, amelyek a meg nem értés és az elkövetett hibák következtében oly könnyen kialakulnak.
Gyakran családok hullnak szét, mert nem tudunk megbocsátani egymásnak. Ősi gyűlölet táplálja a rokonok, a társadalmi csoportosulások, a népek közötti megosztottságot. Még olyanok is akadnak, akik azt tanítják, hogy ne felejtsük el az elszenvedett sérelmeket, hogy tápláljuk magunkban a bosszút… Így az alattomos harag megmérgezi a lelket és kikezdi a szívet.
Vannak, akik azt gondolják, hogy a megbocsátás a gyengeség jele.
Nem így van. A megbocsátás igen nagy bátorság megnyilvánulása, igazi szeretet, a leghitelesebb szeretet, mert érdek nélküli. „Ha csupán azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?” – mondja Jézus. – Ezt mindenki meg tudja tenni. „Szeressétek ellenségeiteket!” (vö. Mt 5,42-47)
Nekünk is meg kell tanulnunk Jézustól az apai és anyai szeretetet, az irgalmas szeretetet mindazok iránt, akikkel napunk során találkozunk, különösen azok iránt, akik valamiképp hibáznak. Akik pedig meghívást kaptak egy közösségi lelkiségre, azaz a keresztény lelkiségre, azoktól az Újszövetség még többet kér: „Bocsássatok meg egymásnak!” (Kol 3,13) A kölcsönös szeretet szinte szövetséget kér tőlünk: legyünk mindig készek megbocsátani egymásnak! Csak így járulhatunk hozzá az egyetemes testvériség létrejöttéhez.
 
Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked.
E szavak nemcsak arra hívnak, hogy legyünk könyörületesek, hanem eszünkbe juttatják azt is, hogy a megbocsátás szükséges feltétele annak, hogy nekünk is megbocsássanak. Jézus maga figyelmeztet minket: „Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Mt 7,2) „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7) Ha ugyanis a szív megkeményedett a gyűlölettől, nem lesz képes felismerni és befogadni Isten irgalmas szeretetét.
Hogyan váltsuk hát tettekre ezt az igét? Természetesen bocsássunk meg azonnal, ha lenne még valaki, akivel nem békültünk ki! Ez azonban még nem elég. Át kell kutatnunk szívünk legrejtettebb zugait, hogy kiűzzük belőle az egyszerű közömbösséget, a jóakarat hiányát, bármiféle fölényes magatartást, a felületességet bárki irányában, akivel csak találkozunk.
Ezen kívül szükség van még egy megelőző műveletre is. Tekintsünk minden reggel új szemmel arra, akivel találkozunk a családban, az iskolában, a munkahelyünkön, az üzletben! Legyünk készen arra, hogy ne azt nézzük, ami nem tetszik a viselkedésükben, hogy ne ítélkezzünk, hogy bizalomban részesítsünk másokat; hogy mindig reméljünk, mindig higgyünk! Ezzel a teljes amnesztiával, ezzel az egyetemes megbocsátással a szívünkben közeledjünk mindenkihez! Egyáltalán ne emlékezzünk mások hibáira, mindent takarjunk be szeretetünkkel! Napunk során pedig bocsánatkéréssel vagy a barátság egy-egy jelével próbáljunk meg jóvátenni egy udvariatlanságot, egy türelmetlen megnyilvánulást! A másik ember ösztönös elutasítása helyett hagyjuk élni magunkban a teljes befogadást, a határtalan irgalmat, a teljes megbocsátást, a részvétet, a másik szükségleteire való odafigyelést!
Ha azután az Atyához fohászkodunk – mindenekelőtt, amikor bocsánatot kérünk a hibáinkért –, látni fogjuk, hogy kérésünk teljesül, és teljes bizalommal mondhatjuk majd: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!” (Mt 6,12) - Chiara Lubich
 
(Az Élet Igége, 2002. szeptember, Új Város 2002/9)
-----------
Az Élet Igéje, 2014. július
 
„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." - (Mt 18, 19-20)
Úgy vélem, ez egyike Jézus igéinek, melyek hallatán felujjong a szívünk. Mennyi szükséglet van az életben, mennyi jogos és igaz vágy, amelyeket nem tudsz kielégíteni, nem tudsz csillapítani! Mélységesen meg vagy győződve arról, hogy csak egy égi közbeavatkozás, egy mennyei kegyelem tudná kielégíteni mindazt, amire egész lényed vágyik. S ekkor fénylően, tisztán és acélos bizonyos-sággal hallod Jézus ajkáról ezeket a reménnyel és ígérettel teli szavakat: 
„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük."
Biztosan olvastad az evangéliumban, hogy Jézus nem is egyszer bátorít, imádkozzunk, és beszél arról is, mit kell tennünk, hogy megkapjuk, amit kérünk. Jézusnak most idézett szavai szerint ahhoz, hogy kérésünkre választ kapjunk a mennyből, több személyre, közösségre van szükség. Azt mondja: „ha ketten közületek. .." Ketten. Ez a legkisebb létszám, amely már közösséget alkot. Jézus számára nem annyira a hívek száma a fontos, mint inkább az, hogy többen legyenek.
Már a zsidóság is tudta, hogy Isten nem veti meg a közösség imáját, de Jézus valami újat mond: „Ha ketten közületek egyetértenek. .." Több személyt akar, de azt kívánja, hogy váljanak eggyé: egyetértésükre, egységükre teszi a hangsúlyt, azt akarja, hogy legyenek egymásra hangolva.
Természetesen meg kell egyezniük abban, amit kérnek, de ennél többről van szó: kérésüknek a szívek összhangjára kell támaszkodnia.   Jézus azt állítja, hogy a személyek közötti kölcsönös szeretet a feltétele annak, hogy megkapjuk, amit kérünk.
„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól..."
Azt kérdezheted: De miért hatol el jobban az Atyához az egységből fakadó imádság? Talán mert ez az imádság letisztultabb. Hiszen mire is korlátozódnak gyakran imáink? Csupán egy sor önző kérésre. S így inkább hasonlítunk egy királytól kéregető koldusra, mint egy gyermekre, aki atyjához fordul.
Ha viszont másokkal együtt kérünk, akkor bizonyosan kevésbé állunk az egyéni érdekek befolyása alatt. A másokkal való kapcsolatban az ember alkalmasabbá válik arra, hogy jobban megérezze és megossza szükségleteiket. Sőt két vagy három személy azt is jobban megérti, hogy mit kell kérniük az Atyától. Ha tehát azt akarjuk, hogy imánk meghallgatást nyerjen, a legjobb, ha ahhoz tartjuk magunkat, amit Jézus mond: 
„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük."
Maga Jézus mondja meg nekünk, mi a titka annak, hogy ez a fajta ima hatékony. Szavainak kulcsa ez: „összegyűlnek az én nevemben". Amikor így jövünk össze, akkor Ő van jelen közöttünk. S mindazt, amit Vele együtt kérünk, könnyebben megkapjuk. Hiszen Jézus – Aki jelen, van ott, ahol a kölcsönös szeretet egyesíti a szíveket – maga kéri velünk együtt az Atyától a kegyelmeket. El tudnád képzelni, hogy az Atya ne hallgassa meg Jézust? Hiszen az Atya és Krisztus egy. 
Nem érzed, hogy milyen csodálatos ez? Nem nyújt biztonságot számodra? Nem önt reményt be-léd?
„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük."
Most bizonyára azt szeretnéd tudni, hogy Jézus akarata szerint mit kell kérned. Ő maga világosan megmondja: „Bármit" (Mt 21,22).  Nincs semmiféle korlát.
Ezen túl tehát vedd be ezt az imádságot is életed programjába. Családod, te magad, barátaid, a közösség, amelynek tagja vagy, hazád, a téged körülvevő világ talán azért nem részesült eddig számtalan kegyelemben, mert te nem kérted.
Egyezz meg szeretteiddel, azokkal, akik megértik és megosztják veled eszményeidet: készek akartok lenni arra, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan az evangélium parancsolja. Így kiérdemlitek, hogy Jézus közöttetek legyen, és aztán kérjetek. Kérjetek korlátlanul. Kérjetek a liturgikus együttléteken, kérjetek a templomban, kérjetek bárhol vagytok; kérjetek mielőtt valamiben döntenétek; kérjetek minden ügyetekben!
De ne úgy kérjetek, hogy Jézusnak csalódnia kelljen közömbösségetek miatt, miután ekkora lehetőséget adott számunkra. S akkor az emberek többet fognak mosolyogni, a betegek reménykednek majd, a gyermekek védettebben nőnek fel, a családi élet harmonikusabbá válik, és kevesek is alkalmassá lesznek, hogy a nagy problémákkal megküzdjenek. S mindezek által elnyerjük a mennyországot, mert az élők és holtak szükségleteiért való imádság is az irgalmasság cselekedete. S az utolsó ítéleten ezt kérik majd számon tőlünk. - Chiara Lubich
 
TAPASZTALATOK
"Több személyt akar, de azt kívánja, hogy váljanak eggyé: egyetértésükre, egységükre teszi a hangsúlyt, azt akarja, hogy legyenek egymásra hangolva.
Természetesen meg kell egyezniük abban, amit kérnek, de ennél többről van szó: kérésüknek a szívek összhangjára kell támaszkodnia. "
Tegnap este végre úgy alakult, hogy együtt tudott vacsorázni a család. - Ez nem természetes felnőtt gyerekeknél, mert  mindenki éli a maga életét, tehát legtöbbször nincsenek otthon vacsoraidőben - Utána alkalmasnak láttuk, hogy kicsit beszélgessünk, "egymásra hangolódjunk " és imát kezdeményezzünk. Nem is olyan egyszerű már az sem, hogy megegyezzünk, miért imádkozzunk. Volt, amiben mindenki egyetértett, de volt olyan is, amiben eltérőek voltak a vélemények... Pl. Mi szülők úgy láttuk kérhetnénk azt is, hogy az egyik számítógépes játékról leszokjon gyermekünk, viszont ő ezzel nem értett egyet...   El kezdtünk erről beszélgetni "egymásra hangolódni."… végeredmény, hogy  azért imádkoztunk, hogy csökkentse a ráfordított időd és  tartalmasabb elfoglaltságokon vegyen részt. ...  vagy olyan imaszándék került elő, ami éppen most még nem aktuális, most van fontosabb nála... Végül megszületett a "letisztult lista". Ima után boldogok voltunk, hogy sikerült Jézust magunk közé hívni, Vele együtt imádkozni!
-----------
Csütörtök este a családból hárman voltunk otthon. Kezdeményeztem egy közös imát, s ennek keretében felolvastam az életigés lapból az első bekezdést. Tetszett nekik, fogékonyak voltak. Beszéltünk arról, mit jelent, hogy egymásra legyünk hangolódva már ima előtt.
 
Szombaton délután több apróság miatt "elviselhetetlen" voltam az immár 5 főre bővült családom számára. Azért aznap este is kezdeményeztem a közös imát, s bocsánatot kértem a családtól. Jó volt tisztázni a dolgokat, ők is felismerték, mivel "húztak fel". Azután már tudtunk közösen imádkozni is.
-----------
Tegnap a férjemmel utaztunk le vidékre a szüleimhez. A hosszú autóút alatt sok időnk volt beszélgetni, 
igazán megéreztem, mit jelent az, hogy "egymásra hangolódni": meghallgatni egymást, megismerni egymás álláspontját, gondolatait, vágyait, terveit, elfogadni és befogadni a másikat teljesen... 
Ebben a kölcsönös szeretetben éreztem, hogy tudunk őszintén az életigéről is beszélgetni. Elővettem és felolvastam, férjemben felmerültek kérdések a hallottakkal kapcsolatban, amiket megbeszéltünk. 
Elemi erővel hasítottak belém a következő szavak, és a szavak hatására megvilágosodott bennem a felelősségem mértéke is:
"Családod, te magad, barátaid, a közösség, amelynek tagja vagy, hazád, a téged körülvevő világ talán azért nem részesült eddig számtalan kegyelemben, mert te nem kérted."
Rájöttem, hogy valóban mennyi mulasztásom van e téren... Sokkal többször, többet, többekért kellene imádkoznom...
Olyan jó volt férjemmel átbeszélgetni, megszűrni a szándékainkat, hogy mi az, amit a minket végtelenül szerető Atya elé helyezünk a köztünk jelenlévő Jézus által...
Megdöbbentő, hogy ebben a légkörben a szándékok valóban megtisztulnak, alázatossá és önzetlenné válnak. Úgyhogy kéréseinket úgy tudtuk mind befejezni, hogy "ha te is így gondolod Jézus, ha szerinted is szükségünk/szüksége van erre, ha javunkra/javára válik..."
Így biztosak lehetünk benne, hogy bárhogyan is alakulnak a problémás ügyeink, bajaink, meggyőződéssel hihetjük, hogy Isten tud róluk, hiszen elé helyeztük, így "kimenetelük" is biztosan az Ő akarata lesz, vagyis, ami leginkább üdvösségünket szolgálja.

Az Élet Igéje, 2014. június
„Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)
 
Evangéliumának legelején Máté azt írja, hogy Jézus az Emmánuel (vö. Mt 1,23), a ‘velünk-az-Isten’. Az ő történetéről számol be. Az evangélium legvégén pedig Jézus szavait idézi, az ígéretét, hogy mindig velünk marad, a Mennybe való visszatérése után is. A világ végezetéig ‘velünk-az-Isten’.
Jézus akkor mondta ezt tanítványainak, amikor rájuk bízta a feladatot, hogy menjenek el az egész világra hírül adni üzenetét. Úgy küldte őket, mint bárányokat a farkasok közé, és tudta, hogy ellenállásba ütköznek majd, és üldöztetést szenvednek (vö. Mt 10,16-22). Ezért nem akarta magukra hagyni őket küldetésükben. Megígérte nekik – éppen akkor, amikor eltávozott tőlük –, hogy velük marad! Nem fogják többé látni, nem hallják majd a hangját sem, nem is érinthetik, mégis ott lesz velük, mint korábban, sőt még annál is jobban. Eddig ugyanis csak meghatározott helyeken volt jelen: Kafarnaumban, vagy a tónál, vagy a hegyen, vagy Jeruzsálemben; mostantól fogva viszont ott lesz mindenütt, ahol tanítványai vannak.
Jézus figyelme mindannyiunkra kiterjed, akik hétköznapi gondok között élünk. Mivel Ő a megtestesült Szeretet, azt gondolta: „Mindig az emberekkel szeretnék lenni, szeretnék megosztani velük minden aggodalmat, szeretném megvigasztalni őket; ott szeretnék járni velük az utcán, belépni az otthonukba, jelenlétemmel újra és újra örömöt szerezni nekik…”
Ezért akart velünk maradni és éreztetni közelségét, erejét, szeretetét.
Lukács evangéliuma elbeszéli, hogy a tanítványok, miután látták Őt fölmenni az Égbe, „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe” (Lk 24,52). Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megtapasztalták, amit mondott.
Mi is eltelünk örömmel, ha valóban hiszünk Jézus ígéretében:
 
Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Jézus földi életének végét jelzik a tanítványaihoz intézett utolsó szavai. Ezek jelentik egyben az Egyház életének kezdetét is, melyben sokféle módon van jelen: az Eucharisztiában, Igéjében, szolgáiban (a püspökökben és a papokban), a szegényekben, a kicsikben, a kitaszítottakban… minden felebarátban.
Mi szívesen hangsúlyozzuk Jézus különleges jelenlétét, melyet maga ajánlott fel nekünk szintén Máté evangéliumában: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Ezen a jelenléten keresztül mindenhol ott szeretne lenni.
Ha éljük mindazt, amit parancsol, különösen az új parancsot, akkor megtapasztalhatjuk ezt a jelenlétét a templomokon kívül is, az emberek között, mindenhol.
Amit ehhez tőlünk kér, az a szolgáló, megértő, kölcsönös szeretet, amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban és örömeiben; az a tipikusan keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent megbocsát.
Éljünk így, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon már itt a földön találkozni Vele!
Chiara Lubich - Az Élet Igéje, 2002. május, Új Város 2002/5

Élhető a májusi Életige is!
"ki kell békülnünk azzal a felebarátunkkal, akinek valami panasza van ellenünk"
Megromlott a kapcsolatom valakivel és ez már odáig fajult, hogy amikor meglátott lehajtotta a fejét, rám sem nézett , pedig régen mosolyogva köszöntöttük egymást. Szomorú voltam emiatt, de  gondoltam majd lesz valahogy, hiszen nem  én vagyok a hibás, de aztán kértem a misében is, hogy tudjak lépni az illető felé. - Meghallgattatott! - Rögtön adódott egy szituáció, segíthettem a kabátja cipzárjának a felhúzásában... Ez a  gesztus az első kis lépés megbékélésünk útján...

„Krisztus nevében… szeressük egymást…”
Időpontot kért valaki. Rögtön mondtam is, hogy mikor jöhet. Ő fél mondatban említette, hogy nem a legjobb neki, de megoldja. Hazajövet eszembe jutott, mit tehetnék érte. Megnéztem a naptáram és találtam egy számára megfelelőbb időpontot (telefonon felhívtam, megbeszéltük). Apróság, de örülök, főleg a napi jelszót is olvasva: „Az egymás iránti szeretet nem érzelgősség”

A havi életigemagyarázatban olvassuk: "mielőtt ajándékunkat az oltárra vinnénk, ki kell békülnünk azzal a felebarátunkkal, akinek valami panasza van ellenünk" (vö. Mt 5,23-24).
Bátyám születésnapomon éppen hogy csak felköszöntött, ajándékot egyáltalán nem adott. Ez rosszul esett. Én már évek óta gyakran támogatom őket segítségekkel, és soha nem felejtem el a születésnapjukat.
Gondolkoztam. Nekem se jó, neki sem jó, ha haragszom. Igyekeztem elfelejteni az ügyet. Egy kicsit persze harcolt bennem a két gondolat, egyrészt hogy én mégiscsak fontosabb vagyok annál, hogy elfelejtsenek, másrészt, hogy ez csip-csup ügy a mennyországhoz képest. Olyan elhatározást is tettem – egy hónapokkal korábbi életigének megfelelően – hogy senkinek nem panaszkodom ezzel kapcsolatban.
Már az is nagy előrehaladásnak számít, hogy néha eszembe jutott a sérelem és őszintén legyintettem gondolatban, elengedtem a fájdalmat.
(Tegnap egyébként találkoztunk és nagyvonalú ajándékkal lepett meg.)
Nektek hajrá...


2014. Május
„… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)
Pál így buzdítja a korintusiakat abban a részben, mely az egész Evangélium szívét alkotó nagy örömhír közlése után következik: Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal (vö. 2Kor 5,19).
Fia kereszthalálával Isten végső tanújelét adta irántunk való határtalan szeretetének. Krisztus keresztje által kiengesztelt bennünket Önmagával.
Hitünknek ez az alapigazsága ma is teljesen aktuális. Ez az a kinyilatkoztatás, melyre az egész emberiség vár; igen, Isten mindenkihez közel van szeretetével, és szenvedélyesen szeret minden embert. A világnak szüksége van erre az örömhírre, de csak akkor tudjuk átadni, ha előbb újra meg újra elismételjük magunknak egészen addig menően, hogy átérezzük: körülölel bennünket ez a szeretet, akkor is, amikor éppen az ellenkezőjét gondolnánk.
 
„… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!”
Az Isten szeretetébe vetett hit azonban nem maradhat kinek-kinek benső ügye, amint azt Pál is hangsúlyozza: Isten ránk bízta, hogy másokat is kiengeszteljünk Vele (vö. 2Kor 5,18), s nagy felelősséget ébresztett minden keresztényben, hogy tanúságot tegyen Isten szeretetéről teremtményei iránt. S hogy hogyan?
Egész viselkedésünknek hitelessé kell tennie azt az igazságot, amit hirdetünk. Jézus világosan megmondta, hogy mielőtt ajándékunkat az oltárra vinnénk, ki kell békülnünk azzal a felebarátunkkal, akinek valami panasza van ellenünk (vö. Mt 5,23-24).
S ez mindenekelőtt közösségeinken – családjainkon, csoportjainkon, társaságainkon, egyházainkon – belül érvényes. Az a hivatásunk ugyanis, hogy ledöntsünk minden falat, ami akadályozza az egyének és a népek között az egyetértést.
[…]
„… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!”
„Krisztus nevében” azt jelenti: az Ő helyetteseként lépjünk Krisztus nyomdokaiba; éljünk Vele; éljünk úgy, mint Ő, és szeressük egymást, amint Ő szeretett bennünket! Ne közösítsünk ki senkit, és tegyük félre az előítéleteket! Legyünk nyitottak arra, hogy befogadjuk és értékeljük felebarátaink pozitívumait, legyünk készek az életünket is adni egymásért! Ez Jézus legfőbb parancsa, a keresztények ismertetőjegye, mely ma ugyanúgy érvényes, mint Jézus első követőinek korában.
Ezt az igét élni azt jelenti, hogy békességszerzővé válunk.
Így minden gesztusunk, minden szavunk, minden tettünk, melyet szeretet itat át, olyan lesz, mint Jézusé.
Hozzá hasonlóan az öröm, a remény, az egyetértés és a béke hordozói, vagyis annak a világnak az előhírnökei leszünk, mely kiengesztelődött Istennel (vö. 2Kor 5,19), s melyre minden teremtmény vár. - Chiara Lubich (Az Élet Igéje 1997. január, Új Város 1997/1.)

Az Élet Igéje, 2014. április
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!” (Jn 13,34)
Talán te is szeretnéd tudni, hogy mikor mondta ezt Jézus. Akkor beszélt erről, amikor szenvedésére készült. Búcsúbeszédet mondott, mely egyben végrendelete is. Ebből származnak ezek a szavak. Gondolhatod, hogy éppen ezért milyen fontosak!
Az emberek soha nem felejtik el azt, amit apjuk a halálos ágyán mondott. Akkor ennek még inkább így kell lennie Isten szavaival!
Te is vedd tehát komolyan Jézus szavait, és próbáljuk meg együtt mélyebben megérteni, hogy mit is akar mondani!
 
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”
Jézus a halálra készül, és amit mond, abból lehet érezni, hogy ez hamarosan be is fog következni. Küszöbön álló távozása ugyanis mindenekelőtt egy probléma megoldását teszi szükségessé. Hogyan maradhatna itt övéi között, hogy vezesse az Egyházat?
Tudod, hogy Jézus jelen van a szentségekben. Például megjelenik a szentmisében, az Eucharisztiában.
Azonban Jézus megjelenik ott is, ahol a kölcsönös szeretetet élik. Azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
A kölcsönös szeretetet mélyen megélő közösségben tehát megvalósul Jézus jelenléte, és érezteti hatását. Az ilyen közösségen keresztül Jézus továbbra is közli magát a világgal, továbbra is befolyást gyakorol rá.
Mi a véleményed? Nem csodálatos ez? Nem támad fel benned a vágy, hogy azonnal elkezdd élni ezt a szeretetet a többi kereszténnyel, a felebarátaiddal együtt?
János evangélista írja le ezeket a szavakat. Számára a szeretet parancsa az Egyház első számú, legfontosabb parancsolata, hiszen az Egyház hivatása éppen az, hogy kommunió, közösség, egység legyen.
 
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”
Jézus rögtön ezután így szólt: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35)
Ha Jézus tanítványai igazi megkülönböztető jegyét akarod keresni, ha tudni akarod, miről lehet megismerni őket, csakis a kölcsönös szeretet megélésében fogod ezt megtalálni. A keresztények e jelről ismerik meg egymást. És ha ez hiányzik, a világ sem tudja felfedezni az Egyházban Jézust.
 
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”
A kölcsönös szeretet egységet teremt. De mire képes az egység? „Legyenek mindnyájan egyek, hogy a világ higgyen” (Jn 17,21) – teszi hozzá Jézus. Az egység Jézus jelenlétét tanúsítja, és magával ragadja a világot, hogy kövesse Őt. Akkor hisz a világ, ha az egységgel és az egymás iránti szeretettel találkozik.
 
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”
Ugyanakkor a búcsúbeszédben Jézus magáénak is nevezi ezt a parancsot. Az Övé, tehát különösen kedves a szemében.
Nem úgy kell értelmezned, mintha egyszerűen csak egy lenne a sok szabály, a sok parancs közül. Jézus itt egyfajta életmódra utal, azt akarja mondani, hogy erre állítsd be az életedet. Az első keresztények erre a parancsra alapozták életüket. Péter ezt mondta: „Mindenekelőtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében” (1Pt 4,8).
Mielőtt dolgozni, tanulni kezdenél, mielőtt misére mennél, mielőtt bármibe belekezdenél, bizonyosodj meg, hogy kölcsönös szeretet uralkodik-e közted és a veled élők között! Ezen az alapon minden értékes. E nélkül az alap nélkül semmi sem kedves Istennek.
 
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”
Jézus még azt is mondja, hogy ez a parancs új. „Új parancsot adok nektek.”
Mit jelent ez? Talán addig nem ismerték ezt a parancsot? Nem így van. Az új azt jelenti, hogy új időknek szól.
Miről van tehát szó?
Gondold meg, Jézus meghalt értünk! Tehát egészen a legvégsőkig szeretett bennünket. Vajon milyen az ő szeretete? Biztosan nem olyan, mint a miénk. Az ő szeretete „isteni” szeretet volt, és ma is az. Azt mondja: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” (Jn 15,9) Ugyanazzal a szeretettel szeret tehát bennünket, mellyel Ő és az Atya szeretik egymást.
Nekünk is ugyanazzal a szeretettel kell szeretnünk egymást, hogy megvalósíthassuk az „új” parancsot.
Ilyen szeretettel azonban, mint ember, nem rendelkezhetsz. Boldog lehetsz azonban, mert részesedhetsz benne, mint keresztény. De ki az, aki megajándékoz vele? A Szentlélek önti a lelkedbe és minden hívő lelkébe.
Hasonlóság van tehát az Atya, a Fiú és köztünk, keresztények között, éppen azért, mert mindannyian ennek az isteni szeretetnek vagyunk részesei. Ez a szeretet az, amelyik bekapcsol bennünket a Szentháromság életébe. Ez a szeretet tesz Isten fiaivá bennünket.
Mint valami nagy áramkör, ez a szeretet köti össze a mennyet és a földet. Ez a szeretet emeli a keresztény közösséget Isten magaslatára és ez hozza le az isteni valóságot a földre, oda, ahol a hívők szeretik egymást.
Mi a véleményed? Nem istenien szép mindez? Nem gondolod, hogy rendkívüli módon lenyűgöző a keresztény élet? - Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 2014. március
„Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és szeretetében maradok.” (Jn 15,10)
A negyedik Evangélium hosszan leírja, hogy Jézus milyen szavakkal fordult apostolaihoz az utolsó vacsora után. (Jn 13,31-17,26) Ebből a részből választottuk mostani igénket. Jézus azt hangsúlyozza, hogy ha megtartjuk parancsait, akkor megmaradunk szeretetében. Az előző vers gondolata idéződik fel bennünk, amikor Jézus így szól apostolaihoz: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.” (Jn 14,15)
Ebből világosan kiderül, hogy a parancsolatok megtartásának oka, gyökere a Jézus iránti szeretetből kell, hogy fakadjon.
A Jézus iránti szeretet és parancsolatainak megtartása tehát összefügg egymással. Ez a szeretet ugyanis arra ösztönöz, hogy egyre hűségesebben éljük szavait. Igéjének élése által viszont megmaradunk szeretetében, vagyis egyre jobban növekszik bennünk az iránta való szeretet.
 
„Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és szeretetében maradok.”
Tehát megmaradni az Ő szeretetében. De valójában mit akar mondani ezzel Jézus?
Kétségkívül azt, hogy az iránta érzett igazi barátságunk jele és bizonyítéka parancsolatainak megtartásában rejlik. Ez a feltétele annak, hogy Jézus is viszonozza barátságunkat, és biztosítson bennünket a magáéról. De – úgy tűnik – még valami mást is szeretne mondani: azt, hogy parancsolatainak megtartása a Jézusra jellemző szeretetet hívja életre bennünk. Megismerteti velünk azt a szeretetet, mely Jézus egész földi életét áthatotta; mely által teljesen egy volt az Atyával, s mely ugyanakkor arra késztette Őt, hogy azonosuljon, eggyé váljon minden testvérével, főként a legkisebbekkel, leggyengébbekkel, legkitaszítottabbakkal.
Jézus szeretete meggyógyította a lélek és a test minden sebét, örömöt és békét ajándékozott minden szívnek, s megszüntetett minden megosztottságot azáltal, hogy a testvériséget és az egységet építette minden ember között.
Ha életre váltjuk szavait, Jézus fog élni bennünk is, s minket is szeretetének eszközévé tesz majd.
 
„Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és szeretetében maradok.”
Hogyan éljük tehát e hónap igéjét? Úgy, hogy szem előtt tartjuk a célt, melyet elénk állít, és határozottan elindulunk felé: olyan keresztény életre törekszünk, mely nem elégszik meg parancsolatainak kicsinyes, rideg és felületes megtartásával, hanem nagylelkűen tesz eleget azoknak. A szenteket ez jellemezte. Ők valóban az élő Isten Igéjének megtestesítői.
Ebben a hónapban válasszunk ki egy igét, Jézus egyik parancsát, és próbáljuk meg életre váltani!
S mivel az Új Parancsolat („Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”) a szíve és összefoglalása Jézus minden igéjének, éljük ezt teljes odaadással! - Chiara Lubich - Az Élet Igéje 1994. május, Új Város 1994/5.

Az Élet Igéje, 2014. február
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8)
 
Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói működését. A Genezáreti-tó mellett Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült – ahogy akkoriban a tanítók szokták –, és beszélt a tömegnek a boldogságokról. Az Ószövetség többször is használja a „boldog” kifejezést: azokat tünteti ki ezzel a jelzővel, akik valamilyen módon valóra váltották az Úr Igéjét.
Jézus a tanítványok számára részben már ismert boldogságokat idézi, azt azonban először hallják, hogy a tisztaszívűek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére (vö. Zsolt 24,4) – amint azt a Zsoltár megénekli –, hanem meg is láthatják Istent. Milyen tehát az a magasabb rendű tisztaság, mely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bőséges magyarázatot adnak erre. Forduljunk tehát hozzá, hogy a hiteles tisztaság forrásából meríthessünk!
 
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”
„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek” (Jn 15,3): Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Elsősorban nem a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki – bár más módon – jelen van az Eucharisztiában is. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük őt cselekedni, megszabadít a bűntől, vagyis tisztává teszi a szívünket.
A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: abból fakad, hogy életre váltjuk Jézus igéit, melyek megszabadítanak ragaszkodásainktól. Ezek ugyanis elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és tanításában gyökerezik. Előfordulhat, hogy a tárgyak, a teremtmények vagy önmagunk rabjaivá válunk. Ha viszont egyedül Isten áll szívünk középpontjában, minden más elveszíti jelentőségét.
Hogy sikerrel járjunk, jó, ha a nap folyamán többször is azzal a fohásszal fordulunk Jézushoz, Istenhez, amelyet a Zsoltárban olvashatunk: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!” (vö. Zsolt 16,2) Ismételjük el gyakran, főként, amikor a különböző ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek bennünk, melyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat és megfoszthatnak szabadságunktól.
Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat vagy tv-műsorokat? Nem! Mondjuk ezt: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez az első lépés. Ha újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, sikerülni fog kilépni önmagunkból, s így ismét tiszták leszünk.
Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, s veszélyezteti vele való kapcsolatunk áttetszőségét? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk neki: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez segíteni fog abban, hogy megtisztítsuk szándékainkat és visszaszerezzük a belső szabadságot.
 
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”
A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet az, mely isteni tüzével megtisztítja szándékainkat és egész bensőnket. A Biblia szerint ugyanis az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.
Az a szeretet azonban, amit Jézus kér, és ami lehetővé teszi ennek a boldogságnak az élését, a kölcsönös szeretet, mely akkor születik meg, ha valaki – mint Jézus – kész életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; kölcsönösséget és olyan légkört teremt, melynek legfőbb ismertetőjegye pontosan az áttetszőség és a tisztaság. Mindez Isten jelenlétéből fakad, és csakis Ő képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk (vö. Zsolt 51,12). A kölcsönös szeretetet élve az Ige kifejti bennünk hatását: megtisztít és megszentel.
Az elszigetelt ember nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít számára, melyben képes megőrizni tisztaságát és hiteles keresztény életét.
 
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”
A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcse ez: „láthatjuk” Istent, vagyis megértjük, hogy Ő működik személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk szívünkben szóló hangját és felfedezzük őt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban.
Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol „a hitben élünk, a szemlélés még nem osztályrészünk” (2Kor 5,7), mindaddig, amíg majd örökre, „színről színre” láthatjuk őt (1Kor 13,12). - Chiara Lubich

2014. január 
A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt az alkalmat.
Ebben az évben az imahét mottója a következő: „Talán megoszlott Krisztus?” (1Kor 1,13)
Az ilyenkor kiválasztott bibliai részhez Chiara Lubich minden évben magyarázatot fűzött. Ezt a hagyományt folytatva ajánljuk azokat a gondolatokat, amelyeket 2005. januárjában a következő ige magyarázataként írt: „Krisztus, az Egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11). Ez segíthet elmélyülnünk az idei évre választott igében is.
„Krisztus, az Egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11) 
Kr. u. 50-ben Pál Korintusba ment. Ez a nagy görög város kereskedelmi kikötőjéről volt híres, és sokféle szellemi irányzatnak adott otthont. Az apostol 18 hónapig hirdette itt az evangéliumot, egy virágzó keresztény közösség alapjait teremtve meg ezzel. Utána mások folytatták az evangélium hirdetését. Az újonnan megtért keresztények viszont hajlottak arra, hogy inkább a Krisztus üzenetét hordozó emberekhez ragaszkodjanak, mint magához Krisztushoz. Így pártoskodás ütötte fel a fejét közöttük: „én Pállal tartok” – mondták egyesek, mások pedig, szintén a számukra kedves apostolra utalva: „én Apollóval tartok”, „én Péterrel”.
A közösséget zavaró megosztottság láttán Pál határozottan megállapítja, hogy az Egyházat – melyet egy épülethez, pl. templomhoz hasonlít – sokan építik ugyan, de csak egyetlen alapon nyugszik: élő alapköve Jézus Krisztus.
Ebben a hónapban, a keresztények egységéért végzett imahét alkalmával az Egyházak és egyházi közösségek együtt idézik fel, hogy egyedüli alapjuk Krisztus, és hogy csak akkor juthatnak el a teljes és látható egységre maguk között, ha Hozzá csatlakoznak, és megélik az egyetlen evangéliumot.
 
„Krisztus, az Egyház egyetlen alapja”
Krisztusra építeni életünket azt jelenti, hogy egy vagyunk Vele, úgy gondolkodunk, ahogyan Ő, azt akarjuk, amit Ő, úgy élünk, ahogyan Ő élt.
De hogyan építsünk Rá, hogyan verjünk Benne gyökeret? Hogyan legyünk egy Vele?
Úgy, hogy valóra váltjuk az evangéliumot.
Jézus az Ige, Isten megtestesült Igéje; Ő az Ige, aki magára vette az emberi természetet. Mi is akkor leszünk igazi keresztények, ha olyan emberek leszünk, akiknek egész életét Isten Igéje alakítja.
Ha éljük igéit, sőt, ha igéi éltre kelnek bennünk, olyannyira, hogy „élő igékké” alakítanak át minket, akkor egy vagyunk Vele, szorosan Hozzá tartozunk. Akkor nem az „énünk” él többé, vagy a „mi”, hanem az Ige él mindannyiunkban. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy valóra váljon a keresztények közötti egység.
Ahogy a testnek lélegeznie kell ahhoz, hogy éljen, ugyanúgy a léleknek is, hogy éljen, Isten Igéjét kell élnie.
Az első gyümölcsök egyike az, hogy Jézus megszületik bennünk és közöttünk. Ez gondolkodásmódunk megváltozásához vezet: a körülményekkel, egyénekkel vagy a társadalommal kapcsolatban Krisztus lelkületét oltja szívünkbe, legyünk akár európaiak, ázsiaiak, ausztrálok, amerikaiak vagy afrikaiak.
[…]
A megélt ige megszabadít minket az emberi korlátozó tényezőktől, örömet, békét és egyszerűséget ad, az élet teljességét, fényt. Azért van így, mert az ige által Krisztushoz csatlakozunk, az Ige pedig lassan-lassan átalakít minket, hogy másik Ő legyünk.
 
„Krisztus, az Egyház egyetlen alapja”
Van viszont egy ige, amely magában foglalja az összes többit: a szeretet, az Isten és a felebarát iránti szeretet. Jézus szerint ebben áll „az egész törvény és a próféták” .
Minden ige Isten Igéje, még ha más és más módon és emberi szavakkal van is kifejezve. És mivel Isten a Szeretet, ezért minden Ige szeretet.
Hogyan éljünk tehát ebben a hónapban? Hogy kerüljünk szoros közelségbe Krisztussal, aki „az Egyház egyetlen alapja”? Úgy, hogy szeretünk, ahogyan Ő tanított minket.
„Szeress, és tégy, amit akarsz” – mondta szent Ágoston, szinte összefoglalva ezzel az evangéliumi élet törvényét. Mert ha szeretünk, nem tévedünk, és egészében teljesítjük Isten akaratát. - Chiara Lubich

2013. december
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
(1Tessz 3,12)
Szent Pál a rá jellemző közvetlenséggel gyakran nemcsak jókívánságait fejezi ki a keresztény közösségeknek, hanem különleges kegyelmekért is folyamodik az Úrhoz. (vö. Ef 3,18; Fil 1,9)
Most a tesszalonikai hívek számára kéri az egyre növekvő, túlcsorduló kölcsönös szeretet kegyelmét. Nem arról van szó, hogy a közösségben hiányzik a kölcsönös szeretet, s ezért burkoltan szemrehányást tesz nekik, hanem inkább fel akarja hívni a figyelmüket arra, hogy a szeretet benső törvénye az, hogy nőttön-nő.
 
Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
 
A keresztény élet legfőbb jellemzője a szeretet. Ezért, ha nem gyarapszik, az egész keresztény élet elsorvad, sőt el is hal.
Nem elég, hogy a kegyelem fényénél megértettük a felebaráti szeretet parancsát; nem elég, hogy az Evangéliumhoz való megtérésünk kezdetén lelkesedéssel tapasztaltuk magával ragadó erejét és lendületét, hanem folytonosan fel kell frissítenünk, mozgásba kell hoznunk, állandóan növelnünk kell. Ez csak úgy lehetséges, ha egyre nagyobb készséggel és nagylelkűséggel használjuk ki a mindennapi élet adta alkalmakat.
 
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
 
Szent Pál szerint a keresztény közösségeket az igazi család frissességének és melegségének kellene átjárnia.
Érthető tehát, hogy az apostol figyelmeztetni akar azokra a veszélyekre, melyek gyakran fenyegetik a közösségek életét: az individualizmusra, a felületességre, a középszerűségre.
De Szent Pál egy másik súlyos, az előbbiekkel szorosan összefüggő veszélytől is meg akarja óvni a közösséget, attól, hogy kényelmes, nyugodt, de zárt életet éljenek. Nyitott közösségeket szeretne, hiszen a szeretet sajátossága éppen az, hogy nemcsak hittestvéreinket szeretjük, hanem odafordulunk mindenkihez, s fogékonyak vagyunk minden ember problémájára és szükségleteire. A szeretet sajátossága, hogy képes befogadni bárkit; hogy mindenkiben a pozitívumot keresi, és az egyetemes jó megvalósítása érdekében együtt tud működni minden jószándékú emberrel.
 
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
 
Hogyan éljük tehát az e havi igét?
Úgy, hogy a családunkban, munkahelyünkön, a különböző egyházi és plébániai közösségeinkben törekszünk a növekedésre a kölcsönös szeretetben.
Ez az ige túláradó szeretetet kér tőlünk; olyan szeretetet, mely túllép a középszerűségen, és át tudja törni rejtett egoizmusunk falait.
Ha végigtekintünk a szeretet különböző arculatain (tolerancia, megértés, kölcsönös elfogadás, türelem, szolgálatkészség, irgalom embertársaink valós vagy vélt hiányosságai iránt, a javak megosztása stb.), fel fogjuk fedezni, milyen sok alkalom nyílik arra, hogy megéljük ezeket.
Ha közösségünkben a kölcsönös szeretet légköre uralkodik majd, akkor biztos, hogy melegséget fog sugározni mindenki felé. Így azok is, akik még nem ismerik a keresztény életet, tapasztalni fogják vonzását; szinte észrevétlenül magával ragadja őket ez a légkör, s érzik, hogy ugyanennek a családnak a tagjai. - Chiara Lubich

2013. november 
„Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban!” (Ef 4,32)
Konkrét és lényegre törő ez az életprogram. Önmagában is elég lenne ahhoz, hogy másfajta, testvéribb, szolidárisabb társadalmat építhessünk. A kis-ázsiai keresztényeknek javasolt átfogó terv része ez. Az ottani közösségekben megszületett a béke a világ népeit képviselő két csoport, a zsidók és a pogányok között, akik addig megosztottságban éltek.
A Krisztus által nekünk ajándékozott egységet mindig elevenen kell tartanunk, és le kell fordítanunk olyan konkrét társadalmi viselkedésformákra, amelyeket teljes mértékben a kölcsönös szeretet határoz meg. Innen kapjuk az ötleteket, hogyan is alakítsuk kapcsolatainkat:
 
„Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban!”
A jóindulat azt jelenti, hogy a másik javát akarjuk. „Eggyé válunk” a másikkal, önmagunktól teljesen üresen közeledünk hozzá, félretesszük az érdekeinket, az ötleteinket, az előítéleteket, amelyek elhomályosítják a látásunkat. Mindezt azért, hogy így magunkra vehessük felebarátunk minden terhét, gondját, fájdalmát, és osztozni tudjunk az örömeiben.
Azt jelenti, hogy behatolunk a szívébe annak, akivel találkozunk, hogy megértsük gondolkodásmódját, kultúráját, hagyományait, és valamiképpen magunkévá tegyük azokat. Próbáljuk igazán megérteni, hogy mire is van szüksége, és felfedezni azokat az értékeket, amelyeket Isten minden egyes emberi szívbe elültetett. Mindez röviden azt fejezi ki, hogy a körülöttünk lévőkért élünk.
A könyörületességen azt értjük, hogy el akarjuk fogadni a másikat olyannak, amilyen. Nem amilyennek mi szeretnénk, más jellemvonásokkal, a miénkkel egyező politikai nézetekkel és vallási meggyőződéssel, a nekünk annyira szemet szúró hibái vagy szokásai nélkül. Nem! Ki kell tágítani a szívünket, hogy képes legyen befogadni mindenkit, különbözőségével, korlátaival és ügyetlenségével együtt.
A megbocsátás abban áll, hogy a másikat mindig újnak látjuk. A legszebb, a leginkább meghitt kapcsolatokban – a családban, az iskolában, a munkahelyen – is van bőven súrlódás, nézeteltérés, ütközés. Végül már nem is szólunk egymáshoz, kerüljük a találkozást. Időnként pedig valóságos gyűlölet verhet gyökeret a szívünkben az iránt, aki másként gondolkodik. Komoly és áldozatos odafigyelést kíván tőlünk, hogy mindenkire úgy tekintsünk nap mint nap, mintha nem ismernénk, mintha egészen új ember lenne. Hogy egyáltalán ne emlékezzünk a sértésekre, inkább borítsunk be mindent szeretettel, szívből megbocsátva, mint Isten, aki megbocsát és elfelejt.
Az vezet igazi békére és egységre, ha jóindulatot, könyörületességet, megbocsátást nemcsak egyénileg gyakorolunk, de együtt is, a kölcsönösségben.
Ahogy a parazsat időnként meg kell mozgatni a kandallóban, hogy be ne borítsa a hamu, ugyanúgy időről időre fel kell éleszteni a kölcsönös szeretetet, és megújítani a kapcsolatainkat mindenkivel, letisztítani róla a közömbösség, a fásultság, az önzés hamuját.
 
Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban!”
Ennek a magatartásnak tényekben, konkrét cselekedetekben kell megnyilvánulnia.
Jézus is úgy mutatta meg, mi a szeretet, hogy meggyógyította a betegeket, jóllakatta a tömegeket, halottakat támasztott fel, megmosta tanítványai lábát. Tettek és tettek: ez a szeretet.
Emlékszem egy afrikai családanyára. Átélte, hogy kislánya, Rosangela elveszítette az egyik szemét, mert egy agresszív fiú nádszállal megsebezte, és aztán még ki is csúfolta. A fiú szülei nem kértek bocsánatot, és ez a hallgatás, a kapcsolat hiánya keserűséggel töltötte el az anyát. „Ne bánkódj – mondta neki Rosangela, aki már megbocsátott –, szerencsére a másik szememmel látok!”
Később Rosangela édesanyja mesélte: „Egy reggel a kisfiú édesanyja értem küldött, hogy menjek át segíteni, mert rosszul érzi magát. Az első reakcióm ez volt: Na, szép! Most hozzám jön segítségért, pedig van más szomszédjuk is! Pont hozzám, azok után, amit a fia velünk művelt!
A következő pillanatban viszont az jutott eszembe, hogy a szeretetnek semmi nem állhat az útjába. Sietve átmentem hozzájuk. Az anyuka nyitotta ki az ajtót, és ájultan zuhant karjaimba. Kórházba vittem, s mellette maradtam, míg az orvosok gondjukba nem vették. Egy hét múlva, ahogy hazakerült, eljött hozzánk és mindent megköszönt. Nagy szeretettel fogadtam, sikerült teljesen meg is bocsátanom. Azóta már helyreállt a kapcsolat köztünk, sőt, egészen megújult.”
A mi napjainkat is kitöltheti a szeretetünket kifejező konkrét, találékony és alázatos szolgálat. Látni fogjuk, ahogy a testvériség és a béke növekszik majd körülöttünk. - Chiara Lubic
Tapasztalat:
"A másik javát akarjuk"
Tegnap színházban voltam egy barátnőmmel, és nem egymás mellé, hanem egymás mögé szólt a jegyünk egy négyszemélyes páholyban. Megérkezett a másik két szék tulajdonosa is, egy házaspár. Megegyeztünk, hogy elcseréljük a helyeket az egymás mellettiekre, de így aki a második sorban ült, rosszabbul járt, mert kevésbé lehetett látni. Mégis átengedtük nekik a jobbik helyet, nagyon boldogok voltak. A barátnőmet is a kettő közüli jobb helyre ültettem, így bár néha számomra nem volt olyan kényelmes, mégis örültem, hogy le tudtam mondani.
------------
Vonattal utaztam, és valahogy olyan volt a közlekedés, hogy hiába indultam el időben, éppen hogy kiértem az állomásra. Még pont lett volna pár percem jegyet venni, de még gyorsan ránéztem a táblára melyik vágányról megy, és láttam, hogy 5 perccel korábbra van kiírva a vonatom, mint ahogy eddig mindig ment. Így el kellett döntenem, hogy elkezdek-e jegyet venni, de akkor szinte biztos, hogy lekéstem, vagy pedig felvállalom a büntetést (korábbi emlékeim szerint 6000 Ft volt) és nem váratom meg egy órával, akihez mentem. Felszálltam a vonatra és vártam, hogy jöjjön a kalauz, kifizethessem neki a pótdíjat. Viszont meglepetésemre azt mondta, hogy nem számolja fel a büntetést, alapáron megvehetem tőle a jegyemet. Ez számomra Jézussal való találkozás volt, aki csak az "igen" kimondását várta tőlem az áldozat szeretetből való meghozatalára.
--------
JÓINDULAT ÉS KÖNYÖRÜLET
Munka után utaztam a 7-esen két nagy szatyorral, kb. fél lábamon állva, körülöttem csupa fiatalember ült. Én sem vagyok még öreg, csak nehezek voltak a szatyrok, s jólesett volna leülni. S egyébként nő vagyok, bár ez manapság már nem sokat számít.
A Keletinél végül felszabadult egy hely. Már indult a busz, mire megközelítettem, s a lendülettől szépen az ülésre huppantam. Az ablaknál ülő férfiember csúnyán méltatlankodott, hogy meglöktem leülés közben. Persze elnézést kértem, s közben erre gondoltam: alig értem hozzá, ő pedig úgy szétterpeszkedik, hogy szinte másfél ülést foglalt. Ezen a helyzetén nem változtatott akkor sem, amikor leültem. Gondolkodtam, hogyan is fogalmazzam meg mindezt. 
Aztán beugrott, hogy ez remek lehetőség az ige élésére. Így csak ránéztem várakozásteljesen, próbáltam megérteni, mi baja lehet. Mert valószínűleg nem az volt a baj, hogy én leültem. 
Nem kellett kérdezem, anélkül is mondta szépen: munkáját, méltatlan helyzetét, lányát, s itt már be tudtam kapcsolódni, Kiderült, hogy olyan szakon végzett, amilyenen most fiam tanul, így sok közös témát találtunk.
Ez egy normál hetes busz volt, minden állomáson és megállóhelyen megállt, plusz a csúcsforgalom, így volt időnk elbeszélgetni. 
Története alapján egyáltalán nem csodálkoztam már, hogy nincs jó kedve, de talán enyhült az elkeseredése, miközben értő fülekre talált. 
-----------
Kedves igekörösök!
Talán még soha nem tapasztalt lemondás dömping van a németóráimban. Úgy tűnik, mintha senkit nem érdekelne, hogy ha az utolsó pillanatokban mondja le az órát, vagy csak annyira sok dolguk van, hogy ezzel már végképp nem tudnak foglalkozni? A ilyen időpontokra nem tudok keríteni senki mást. Elveszett pénz, rosszul felhaszált idő. Az apeh persze nem kérdezi, hogy jöttek-e az órára.
Hát úgy határoztam, hogy semmilyen szemrehányást nem teszek, még gondolatban sem. Nem ítélek meg senkit. Biztosan mindenkinek meg van a maga szempontja. Az én megélhetésemről úgyis Isten gondoskodik.
"...A jóindulat azt jelenti, hogy a másik javát akarjuk. „Eggyé válunk” a másikkal, önmagunktól teljesen üresen közeledünk hozzá, félretesszük az érdekeinket, az ötleteinket, az előítéleteket, amelyek elhomályosítják a látásunkat. ..."
Szép napokat, hajrá,

2013. október 
„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt.” (Róm 13,8)
 
A Rómaiakhoz írt levél ezt megelőző részében (Róm 13,1-7) Szent Pál a polgári hatóságok iránti kötelességeinkről beszélt (engedelmesség, tisztelet, adófizetés stb.), és aláhúzta, hogy ezek teljesítésének is szeretetből kell fakadnia.
Könnyen megérthetjük, hogy milyen kötelességeink vannak ezen a téren, mert ha elmulasztjuk teljesíteni őket, a törvény által előírt büntetésben részesülünk.
Ennek kapcsán beszéljünk most egy másik kötelességről, melyet már egy kicsit nehezebb megérteni, arról, amely Jézus ránk hagyott parancsának megfelelően minden felebarát iránti kötelességünk. Ez pedig a kölcsönös szeretet, amely különböző módokon nyilvánulhat meg: nagylelkűségben, szolgálatkészségben, bizalomban, kölcsönös megbecsülésben, őszinteségben stb. (vö. Róm 12,9-12).
 
„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt.”
Ez az ige két dolgot tesz világossá számunkra.
Először is úgy mutatja be a szeretetet, mint adósságot, mint olyan valamit, ami iránt nem maradhatunk közömbösek, amit nem lehet elodázni, ami ösztönöz, sürget bennünket és nem hagy békén mindaddig, amíg meg nem fizettük.
Azt mondja, hogy a kölcsönös szeretet nem valami ráadás, amely nagylelkűségünk gyümölcse, és teljesítése alól kibújhatunk anélkül, hogy a törvény előírásaiba ütköznénk. Ez az ige arra sürget minket, hogy minél hamarabb váltsuk életre, különben eláruljuk keresztény méltóságunkat, hiszen Jézus arra hívott meg bennünket, hogy szeretetének eszköze legyünk a világban.
Másodszor pedig azt üzeni ez az ige, hogy a kölcsönös szeretet minden más parancsolatnak is a kiindulópontja, lelke és végcélja.
Ebből az következik, hogy ha jól akarjuk teljesíteni Isten akaratát, akkor nem elég parancsolatainak rideg, jogi értelemben vett megtartása, hanem mindig szem előtt kell tartanunk azt a célt, amelyet parancsolatai által elénk tűz. Például, ha jól akarjuk élni a hetedik parancsolatot, nem szűkíthetjük le csupán arra, hogy nem lopunk, hanem komolyan el kell köteleznünk magunkat a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséért folytatott küzdelemben. Csak így mutathatjuk meg, hogy igazán szeretjük felebarátainkat.
 
„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt.”
Hogyan éljük tehát az e havi igét?
A felebaráti szeretetnek végtelenül sok árnyalata van. Most főleg egyet emelnénk ki, azt, amely úgy tűnik, leginkább előtérbe kerül ebben az evangéliumi mondatban.
Ha a kölcsönös szeretetet tartozásként értelmezzük – ahogy Szent Pál mondja –, akkor olyan szeretetnek kell lennie bennünk, mely elsőként szeret, ahogyan Jézus tette velünk. Ez a szeretet tehát kezdeményez, nem vár, nem halogat.
Éljünk így ebben a hónapban! Törekedjünk elsőként szeretni minden embert, akivel találkozunk, akivel telefonon beszélünk, akinek levelet írunk, vagy akivel együtt élünk! Szeretetünk legyen konkrét, megértő, előzékeny, türelmes, bizalommal teli, állhatatos és nagylelkű!
Azt fogjuk tapasztalni, hogy lelki életünkben minőségi ugrás következik be, nem is beszélve arról az örömről, amely betölti majd szívünket.
Chiara Lubich

2013. szeptember
„Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!” (1Jn 3,18)
Szent János írja ezt. Figyelmezteti a közösségeket, hogy ügyeljenek bizonyos emberekre, akik szavaikkal ugyan megvallják Jézusba vetett hitüket, de ezt a hitet nem követik tettek. Sőt haszontalannak és fölöslegesnek tartják ezeket a tetteket, mintha Jézus már mindent elvégzett volna. Az ő hitük így üres és terméketlen, mert hiányzik belőle az az elengedhetetlen hozzájárulás Jézus művéhez, amit Ő személyesen tőlünk kér.
„Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!”
Tettekkel szeressünk! Az apostol azt mondja, hogy az igazi hit bizonyítéka, ha úgy szeretünk, ahogy Jézus szeretett bennünket, ahogy Ő tanította nekünk. Ennek a szeretetnek egyik legfőbb jellemzője a konkrétság. Jézus nem szép szavakkal szeretett, hanem ahol csak járt, jót tett, mindenkit meggyógyított, készséggel rendelkezésére állt mindenkinek, aki hozzá fordult, kezdve a legelesettebbeken, a legszegényebbeken, a társadalom kivetettjein, és az életét adta értünk.
„Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!”
A tetteken kívül igazsággal is szeretnünk kell, mondja az apostol. A keresztény szeretet igyekszik konkrét tettekben megnyilvánulni, és a szeretet igazságából akar meríteni, amit Jézusban találunk meg. Az ő érzéseinek és az ő tanításának megfelelő tettekre törekszik. Oly módon és olyan mértékkel kell hát szeretnünk, ahogy azt Jézus megmutatta nekünk.
„Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!”
Hogyan éljük tehát ezt az életigét? A mondanivalója teljesen világos. Meghív a hiteles keresztény életre, melyet Jézus annyira hangsúlyozott. Vajon nem erre vár a világ is? Talán nem a jézusi szeretet tanúságtevőit szeretnék látni a mai emberek?
Tettekkel szeressünk tehát és ne szavakkal! Kezdjük a legalázatosabb szolgálatokkal nap mint nap a mellettünk lévő felebarátok felé!
Szeressünk igazsággal! Jézus mindig az Atya akarata szerint cselekedett, nekünk is mindig Jézus szavai szerint kell élnünk. Jézus azt akarja, hogy őt lássuk minden felebarátban, ugyanis amit a felebarátunkkal teszünk, azt úgy tekinti, hogy vele tettünk. Továbbá azt kéri, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat, egymást pedig úgy szeressük, hogy készek legyünk az életünket adni egymásért.
Szeressünk hát eszerint, hogy mi is Jézus eszközei lehessünk a világ üdvösségére! -
Chiara Lubich


2013. augusztus

„Ha csak azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.” (Lk 6,32)

Erre a hónapra az Élet Igéjét Lukács evangéliumából választottuk. Ez Jézus egyik mély értelmű kijelentése, melyet a Máté evangéliumban leírt hegyi beszédhez lehetne hasonlítani. Ebben a részben – ahogy tudjuk – Jézus leírja, hogy mit kíván tőlünk Isten Országa, s jellemzi azokat is, akik ehhez az Országhoz tartoznak: ők arra törekednek, hogy a mennyei Atyát utánozzák.

Ebben a szentírási szakaszban Jézus arra hívja meg tanítványait, hogy a mennyei Atya szeretetével szeressenek. Ha gyermekei akarunk lenni, akkor úgy kell szeretnünk felebarátainkat, ahogyan Ő.

„Ha csak azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.”

Az egyik vonás, mely leginkább jellemzi az Atyaisten szeretetét: az abszolút ingyenesség. Szeretete egész más, mint a világ szeretete. Amíg ez utóbbi a kölcsönösségre és a szimpátiára épül (azokat szeretjük, akik minket szeretnek vagy szimpatikusak nekünk), addig a mennyei Atya szeretete teljesen érdek nélküli; függetlenül attól, hogy fogják-e viszonozni, teljesen odaajándékozza magát teremtményeinek. Olyan természetű szeretet ez, mely kezdeményez, mely mindent odaad, amije van. Ebből következik, hogy épít és átalakít.

A mennyei Atya nem azért szeret bennünket, mert jók vagyunk, mert olyan szép a lelkünk, hogy kiérdemeljük figyelmét és szeretetét. Éppen ellenkezőleg: szeret minket, s ezáltal létrehozza bennünk a jóságot, a kegyelemből fakadó lelki szépséget, barátaivá, fiaivá tesz minket.

„Ha csak azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.”

Az Atyaisten szeretetének másik jellemző vonása az egyetemesség. Mindenkit szeret, megkülönböztetés nélkül. Szeretete határtalan, minden mértéket felülmúl.

Egyébként Isten szeretetét nem is nevezhetnénk ingyenesnek és teremtő erejűnek, ha nem éppen azok felé fordulna, akik valamiben hiányt szenvednek, ha nem akarna betölteni minden űrt.

Ezért szereti tehát a mennyei Atya azokat a gyermekeit is, akik hálátlanok, távol vannak tőle, vagy lázadnak ellene, sőt ők azok, akikhez leginkább vonzódik.

„Ha csak azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.”

Hogyan fogjuk tehát élni az e havi igét?

Úgy, hogy a mennyei Atya igazi gyermekeiként élünk és utánozzuk szeretetének főleg azt a két jellemző vonását, melyről az imént beszéltünk: az ingyenességet és az egyetemességet. Arra fogunk tehát törekedni, hogy elsőként, nagylelkűen, együttérzéssel szeressünk, hogy szeretetünk nyitott legyen mindenki iránt, de főleg azok iránt, akiknek a környezetünkben tartalmatlan, üres az életük. Olyan szeretetre kell törekednünk, mely nem az eredményességet nézi. Azáltal, hogy másokat is részesítünk a Tőle kapott természetes és kegyelmi ajándékokban, azon fáradozunk majd, hogy Isten nagylelkűségének eszközeivé váljunk.

Ha hagyjuk, hogy Jézusnak ez az igéje vezessen minket, akkor új szemmel és új szívvel fogunk tekinteni minden felebarátunkra, akivel kapcsolatba kerülünk, és a hétköznapi élet adta helyzetekre is. S bárhol legyünk (a családban, az iskolában, a munkahelyünkön, a kórházban stb.), arra érzünk majd ösztönzést, hogy a szeretetet, azt az isteni szeretetet terjesszük mindenütt, melyet Jézus hozott a földre. Egyedül ez a szeretet képes arra, hogy megváltoztassa a világot.  - Chiara Lubich


 

2013. május

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” (Lk 6,38)

Megtörtént-e veled, hogy ajándékot kaptál egy barátodtól, és érezted, hogy viszonoznod kell? Nem is annyira azért, hogy megszabadulj egy kötelezettségtol, hanem igaz, hálával teli szeretetb?l? Biztosan elofordult már.
Ha veled így történt, képzelheted, hogy van ez Istennel, aki maga a szeretet.
? mindig viszonoz minden ajándékot, amit embertársainknak adunk az ? nevében. Az igazi keresztények igen gyakran tapasztalhatják ezt. Újra és újra, minden egyes alkalommal meglep?dünk, mert az ember soha nem szokik hozzá Isten kimeríthetetlen találékonyságához. Sorolhatnék ezer meg ezer példát, írhatnék egy egész könyvre valót, hogy meglásd, mennyire igaz a szentírási hasonlat: „jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe”. Isten ajándékának b?ségét, Isten nagylelk?ségét jelzik ezek a szavak.
„Már leszállt az éj Rómában. Egy alagsori lakásban néhány lány, aki az evangélium tanítása szerint akart élni, éppen jó éjszakát kívánt egymásnak és aludni készült. Hirtelen a csöng? hangja verte fel a házat. Ki lehet ilyen késői órában? Egy férfi állt az ajtóban. Végs? kétségbeesésében elmondta, hogy másnap családjával együtt kiteszik az utcára, mert nem tudja kifizetni a lakbért. A lányok összenéztek, s szó nélkül kinyitották a fiókot, ahol külön borítékban tartották a fizetésük maradványait és a számlákra félretett közös tartalékot. Gondolkodás nélkül mindent nekiadtak. Azon az éjszakán boldogan aludtak. Érezték, hogy valaki más majd gondoskodik róluk. S tényleg, még hajnalban megszólalt a telefon.
– Azonnal jövök taxival – mondta a már ismert férfihang. Csodálkoztak, hogy taxival jön, és vártak. Már a férfi arcán lehetett látni, hogy megváltozott a helyzet.
– Tegnap este, ahogy hazaértem, az a hír fogadott, hogy örökséghez jutottam, amire én egyáltalán nem számítottam. A szívem diktálja, hogy felezzem meg veletek.
Az összeg éppen a kétszerese volt annak, amit a lányok odaadtak nagylelk?en.”

Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.”

Te is tapasztaltad ezt? Ha nem, akkor ne feledd, hogy tiszta szándékkal, érdek nélkül kell adni mindenkinek, aki kér, anélkül, hogy bármit is remélnénk viszonzásként.
Próbáld meg! De nem azért, mert eredményt remélsz, hanem mert szereted Istent.
De hiszen nekem nincs semmim! – feleled.
Ez nem igaz. Ha akarjuk, kimeríthetetlen kincseink vannak: szabadid?nk, szívünk, mosolyunk, tanácsaink, m?veltségünk, békénk, szavaink. Azért, hogy akinek van, adjon annak, akinek nincs, hogy megértse…
Én azt se tudom, kinek adjak – mondod most.
Nézz körül! Emlékszel a betegre ott a kórházban; az özvegyasszonyra, aki mindig egyedül van? Osztálytársadra, aki megbukott az év végén, és attól minden önbizalmát elvesztette? Öcsédre, aki még gondoskodásra szorul? Barátodra a börtönben? Vagy a munkahelyeden veled dolgozó fiatal kollégára, aki bátortalan és ügyetlen? Bennük vár Krisztus.
Tedd magadévá a keresztények új életformáját! Ezt sugallja az egész evangélium, mint gyógyírt az emberek elszigeteltségére és örökös aggodalmaskodására. Hagyj fel azzal, hogy a földi javakban keresd a biztonságot, és hagyatkozz egyedül Istenre! Ekkor derül majd ki, hogy mennyire hiszel benne, és hited meger?södik Isten adományaival.
Logikus: Isten nem azért tesz így, hogy meggazdagodjunk. Azért teszi, hogy mások is utánozzanak, amikor látják, hogy adakozásunk nyomán mennyi kis csoda történik.
Azért tesz így Isten, mert minél többel rendelkezünk, annál többet tudunk adni, mint kezel?i Isten javainak – hiszen minden az Övé! Hogy a közösségben, amelyben élünk, egymás rendelkezésére bocsássuk vagyonunkat, hogy rólunk is elmondhassák, mint a jeruzsálemi ?skeresztényekr?l, hogy nem volt közöttük szegény…
Nem gondolod, hogy ezzel valóban lelket adhatsz a szociális forradalomnak, amelyre a világ vár?
„Adjatok, és akkor ti is kaptok…” E szavakkal Jézus biztosan a mennyei jutalomra gondolt els?sorban, de ami itt a földön történik, az már annak el?vételezése és biztosítéka.

Chiara Lubich

Életige 2013. április

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…” (Jak 5,9)

Hogy jobban megérthessük az e havi igét, figyelembe kell vennünk, hogy milyen körülmények hatására született. Azokban a közösségekben, amelyekhez Jakab apostol a levelét intézte, több nehézség adódott: botrányok, társadalmi megkülönböztetés, a vagyon önz? kezelése, a munkások kizsákmányolása, inkább a szavakra, mint a tettekre épül? hit stb. Mindez neheztelést és ellentétet váltott ki közöttük, és elégedetlenséget szült az egész közösségben.

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”

Tehát már az apostolok idejében is észre lehetett venni azt, amit ma is látunk közösségeinkben: hitünket élve gyakran nem azok a legnagyobb nehézségek, amelyek kívülr?l, azaz a világból érkeznek, hanem azok, amelyek belülr?l származnak, bizonyos helyzetekb?l és a testvérek viselkedéséb?l, amikor nem a keresztény ideál szerint élnek. Ez pedig rossz közérzetet, bizalmatlanságot és csüggedést eredményez.

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”

Ezek a súlyos vagy kevésbé súlyos ellentmondások és következetlenségek abból fakadnak, hogy nem mindig világos a hitünk, és még nagyon tökéletlen bennünk a szeretet az Isten és a felebarát iránt. A keresztény els? reakciója mégsem lehet türelmetlenség vagy könyörtelen ítélet, hanem csak az, amit Jézus tanít. ? türelmes várakozást, megértést és irgalmat kér, ami segíti kifejl?dni a belénk vetett jó magját, ahogy ezt a konkolyról szóló példabeszédében is magyarázza. (Mt 13,24-30.36-43)

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”

Hogyan éljük tehát e hónap igéjét? Ugyanis a keresztény élet egyik súlyos problémáját tárja fel el?ttünk. Mi is különböz? közösségekhez tartozunk (családhoz, plébániához, egyesülethez, munkahelyi közösséghez, civil szervezethez), sok mindent tapasztalunk, ami szerintünk nem helyes: az emberek temperamentuma, látásmódja, cselekvésmódja, következetlensége, ami fájdalommal tölt el, és visszautasítást vált ki bel?lünk.
Íme, mindez alkalom lehet arra, hogy jól éljük a hónap igéjét. Ahelyett, hogy zúgolódnánk vagy ítélkeznénk – ahogy kísértésünk támadhat rá –, türelmesnek és megért?nek kell maradnunk, és csak ezt követ?en igazíthatjuk ki egymást, amennyire lehetséges. Azzal pedig mindenképp a kereszténységr?l teszünk tanúságot, ha az esetleges szeretetlenségre és az odaadás hiányára a mi nagyobb szeretetünkkel és odaadásunkkal válaszolunk.

Chiara Lubich

 ÉLETIGE - 2013. március

Miközben Jézus a templomban tanított, az írástudók és farizeusok egy asszonyt vezettek elé, akit házasságtörésen értek. „Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” (Jn 8,5) – kérdezték t?le.
Így akartak csapdát állítani neki. Ha ugyanis Jézus a megkövezés ellen szól, úgy megvádolhatják, hogy szembeszegül a törvénnyel, amely szerint a népnek meg kell köveznie a bűnöst, és azoknak kell el?ször követ vetniük rá, akik tetten érték. Ha viszont Jézus a halálbüntetés mellett dönt, szemére vethetik, hogy ez ellentétben áll azzal, amit Isten tanít a b?nösök iránti irgalmasságról.
Jézus teljes nyugalommal lehajolt és ujjával írni kezdett a földön, aztán fölegyenesedett és így szólt hozzájuk:

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”

Ennek hallatára azok egymás után mind eloldalogtak, kezdve a véneken. A Mester ekkor e szavakkal fordult az asszonyhoz: „Hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram!” – felelte az asszony. „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,10-11)

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”

Jézus válasza természetesen nem azt jelenti, hogy elnézi a b?nt, jelen esetben a házasságtörést. „Menj, de többé ne vétkezzél!” – mondja. E szavak világosan megfogalmazzák, mi Isten parancsa.
Jézus egyszerűen csak a képmutatást akarja leleplezni, azokat, akik bíráskodnak testvéreik felett anélkül, hogy beismernék saját b?nösségüket. Így emeli ki a jól ismert mondást: „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket.” (Mt 7,1-2)
Jézus szavai azokra is vonatkoznak, akik könyörtelenül megítélnek másokat, nem számolva azzal, hogy a vétkes esetleg meg is bánhatja b?nét. Viselkedéséből egyértelmű: ő irgalmas azokhoz, akik hibát követnek el. Amikor a házasságtörő asszony vádlói egymás után távoztak, „ketten maradtak – mondja Szent Ágoston, Hippo püspöke –, a nyomorúság és az irgalom.”

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”

Hogyan váltsuk életre ezt az igét?
Bárki álljon is előttünk, emlékezzünk rá, hogy bűnösök vagyunk! Mindnyájan vétkeztünk, s még ha úgy tűnik is, hogy nem követtünk el súlyos hibát, figyelembe kell vennünk, hogy talán nem ismerjük elég jól embertársunk nehéz körülményeit, amelyek miatt ilyen mélyre süllyedt és távol került Istent?l. Vajon mi hogy viselkedtünk volna hasonló helyzetben?
Mi is sokszor megszakítottuk a szeretetkapcsolatot, amely egyesít Istennel, és nem maradtunk meg a hűségben.
Ha Jézus, az egyetlen ember, aki mentes a bűnt?ő, nem vetett követ a házasságtör? asszonyra, akkor ezt mi sem tehetjük meg senkivel.
Legyünk tehát irgalommal mindenki iránt, fékezzük meg indulatainkat, amelyek arra késztetnének, hogy könyörtelenül ítélkezzünk mások felett! Tudnunk kell megbocsátani és felejteni. Ne maradjon szívünkben ítélkezés, szemrehányás csírájában sem, mert abból harag és gyűlölet fakadhat, készen arra, hogy eltávolítson testvéreinkt?ő. Új szemmel tekintsünk mindenkire!
Ha szeretet és irgalom lakik a szívünkben a bírálat és az ítélkezés helyett minden felebarátunk iránt, ezzel segítjük majd, hogy új életet kezdjen, és bátorítjuk az újrakezdésre is.

Chiara Lubich


Életige, 2013. február
„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.” (1Jn 3,14)

János az általa alapított keresztény közösségeknek írta e szavakat, amikor súlyos nehézségekkel kellett szembenézniük. Kezdtek ugyanis elharapódzni a hitet és erkölcsöt érint? eretnekségek és hamis tanok, s?t a keresztényeknek az evangélium szellemére érzéketlen és ellenséges pogány környezetben kellett élniük.
Az apostol segíteni akar övéinek, ezért radikális megoldást ajánl: szeressék testvéreiket, éljék a szeretet parancsát, amelyet kezdett?l fogva kaptak, és amely szerinte az összes parancsolatot magába foglalja.
Ha így tesznek, akkor megismerik majd az „életet”, egyre inkább megnyílik el?ttük az Istennel való egyesülés útja, meg fogják tapasztalni, hogy szeretet az Isten. Ha szert tesznek erre a tapasztalatra, ez meger?síti ?ket hitükben, és ellen tudnak állni minden támadásnak, a válságos id?kben különösen is.

„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.”

„Tudjuk…” Az apostol itt olyan ismeretre utal, amely a tapasztalatból származik. Mintha ezt mondaná: kipróbáltuk, a b?rünkön éreztük. Ezt tapasztalták meg az általa evangelizált keresztények megtérésük kezdetén: tettekre váltva Isten parancsolatait, különösen a testvér iránti szeretet parancsát, Isten életébe léphetünk be.
Vajon a mai keresztények ismerik ezt a tapasztalatot? Azt bizonyára tudják, hogy az Úr parancsolatai a gyakorlatra irányulnak. Jézus többször is visszatér arra, hogy nem elég hallgatni, hanem tettekre is kell váltani Isten igéjét (vö. Mt 5,19; 7,21; 7,26).
Van azonban valami, amire legtöbben nem figyelnek fel – vagy azért, mert nem tudnak róla, vagy mert pusztán elméleti ismereteik vannak és nincs róla tapasztalatuk. A keresztény életnek épp arról a csodálatos vonásáról van szó, amit az apostol itt aláhúz: amikor éljük a szeretet parancsát, Isten birtokba vesz minket, és ennek összetéveszthetetlen jele az az élet, az a béke, az az öröm, amelyet már itt a földön megízleltet velünk. Ilyenkor minden megvilágosodik, minden összhangba rendez?dik: nincs szakadék a hit és az élet között. A hit olyan er?vé válik, amely átjárja és összekapcsolja egymással minden cselekedetünket.

„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.”

Ez az életige arra tanít, hogy a felebaráti szeretet az a nagyszer? út, amely Istenhez visz bennünket. Mivel mindannyian az ? gyermekei vagyunk, az a legfontosabb számára, hogy szeressük felebarátainkat. Nem okozhatunk annál nagyobb örömet neki, mint hogy szeretjük testvéreinket.
A testvéri szeretet egyesít Istennel, ezért a bels? fény kimeríthetetlen forrása; az élet, a lelki termékenység, a folytonos megújulás kútfeje. Megakadályozza, hogy Isten népében tályogok, elmeszesedések, pangások keletkezzenek, egyszóval átvisz „a halálból az életre”. Ha viszont hiányzik a szeretet, akkor minden elsorvad és meghal. Ebb?l érthet?, hogy miért tapasztalunk beteg tüneteket a mai világban: a lelkesedés és az ideálok hiányát, a középszer?séget, az unottságot, vágyat a menekülésre a társadalomból, az értékek kiüresedését stb.

„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.”

Az apostol itt els?sorban azokról a testvéreinkr?l beszél, akikkel egy közösségbe tartozunk. Ha igaz, hogy minden embert szeretnünk kell, akkor legalább annyira igaz az is, hogy azokkal kell kezdenünk, akik velünk élnek, hogy ez a szeretet kés?bb átterjedjen az egész emberiségre. Els?sorban tehát családtagjainkra, munkatársainkra, egyházközségünk, vallási közösségünk tagjaira kell gondolnunk. A testvéri szeretet nem lenne rendezett és hiteles, ha nem innen indulna ki. Bárhol találkozzunk is, arra vagyunk hivatva, hogy Isten gyermekeinek családját építsük.

„Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.”

Ez az életige végtelen távlatokat nyit el?ttünk. A keresztény szeretet isteni kalandjára sarkall, amelynek fel sem tudjuk mérni a következményeit. Mindenekel?tt arra figyelmeztet, hogy egy olyan világban, mint a miénk, ahol az er?sebb és a ravaszabb törvénye érvényesül, ahol el?nyt élvez a felel?tlenség, ahol néha úgy t?nik, hogy mindent megbénít az anyagiasság és az önzés, nekünk a testvéri szeretetet kell megvalósítanunk. Ez lesz a gyógyító orvosság. Amikor ugyanis a szeretet parancsát éljük, ebb?l nemcsak mi merítünk er?t, hanem egész környezetünkre hatással van; kisugárzik és tovaterjed, mint az isteni melegség hulláma, behatol a kapcsolatokba embert?l emberig, csoporttól csoportig, és lassan-lassan megváltoztatja a társadalmat.
Határozzuk el magunkat! Mindenkinek, mindig van olyan felebarátja, akit Jézus nevében szerethet. Legyünk h?ek ehhez a szeretethez, és segítsünk másokat is ebben! Így igazán megismerjük, hogy mit jelent Istennel egyesülni. Hitünk újra éled, a kételyek elt?nnek és megsz?nik az egyhangúság. Életünk teljes lesz, egészen teljes.

  Chiara Lubich


Életige, 2013. január

A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt az alkalmat. - Ebben az évben az imahét mottója a következ?: „Mit kíván t?lünk az Úr?” (Mik 6,6-8)
Az ilyenkor kiválasztott bibliai részhez Chiara Lubich minden évben magyarázatot f?zött. Ezt a hagyományt folytatva ajánljuk azokat a gondolatokat (a Mt 9,13 és az Oz 6,6 fényében), amelyeket az 1996. júniusi életigéhez mondott. Ez segíthet elmélyülnünk az idei évre választott igében.
------------------------------------------------------------------------
„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”
Emlékszel, mikor mondta Jézus ezeket a szavakat? Egyszer, amikor asztalhoz ült, és néhány vámos és b?nös is mellé telepedett. Észrevették ezt a farizeusok, és így szóltak a tanítványokhoz: „Miért eszik együtt a Mesteretek a vámosokkal és a b?nösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így felelt:

„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

Jézus itt Ozeás prófétától idéz egy mondatot, ami azt mutatja, hogy tetszik neki a benne foglalt gondolat: ez ugyanis az a norma, amelyhez ? is tartja magát. A szeretet els?bbségét fejezi ki minden más parancsolathoz, minden más törvényhez és szabályhoz képest.
Ez a kereszténység. Jézus azért jött, hogy elmondja: Isten mindenekel?tt a szeretetet várja t?led minden ember iránt, és hogy Istennek ezt az akaratát hírül adták már az Írások, ahogy ezt Ozeás próféta szavai is tanúsítják.
A szeretet minden keresztény életprogramja, cselekvésének alaptörvénye, viselkedésének megkülönböztet? jegye.
A szeretetet mindig el?bbre való a többi törvénynél. S?t, a keresztény számára a többiek iránti szeretetnek olyan szilárd alapnak kell lennie, amelyre építhet, hogy az összes többi normát hitelesen megélje.

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

Jézus szeretetet akar, és az irgalmasság ennek egyik kifejez?dése. Azt akarja, hogy a keresztény mindenekel?tt azért éljen így, mert Isten ilyen.
Jézus számára Isten mindenekfölött Irgalom, Atya, aki mindenkit szeret, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra, es?t ad igazaknak és b?nösöknek.
Jézus, mivel mindenkit szeret, nem fél attól, hogy b?nösökkel legyen együtt, és így felfedi, hogy kicsoda Isten.
Ha tehát Isten ilyen, ha Jézus ilyen, akkor te is táplálj hasonló érzéseket magadban!

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

„… nem áldozatot.”
Ha nincs benned szeretet a felebarátod iránt, akkor vallásosságod nem tetszik Jézusnak. Nem kedves el?tte imádságod, részvételed a szentmisén, esetleges adományaid, ha mindez nem szívedb?l fakad, amely békében él mindenkivel, nagy szeretettel irántuk.
Emlékszel a hegyi beszéd szavaira? „Ha tehát áldozatodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár el?tt, és menj, békülj ki el?bb felebarátoddal, aztán térj vissza és ajánld föl ajándékodat.” (Mt 5,23-24)
Ez azt fejezi ki, hogy az Istennek leginkább tetsz? vallásos cselekedet a felebaráti szeretet, és ez az alapja az Istennek járó tiszteletadásnak is.
Ha szeretnéd édesapádat megajándékozni és közben haragban vagy a testvéreddel (vagy éppen a testvéred haragszik rád), édesapád vajon mit szólna? „El?bb béküljetek ki, aztán hozd ide az ajándékodat!”
De még többr?l van szó. A szeretet nem csupán a keresztény élet alapja, hanem a legközvetlenebb út ahhoz, hogy közösségre lépjünk Istennel. Ezt mondják a szentek, akik el?ttünk járva tettek tanúságot az evangéliumról, ezt tapasztalják a hitük szerint él? keresztények: amikor segítenek testvéreiken, különösen a sz?kölköd?kön, növekszik Isten iránti szeretetük és vele való egységük; észreveszik, hogy kapcsolat van köztük és az Úr között. Ez egyre nagyobb örömmel tölti el életüket.

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

Hogyan élheted ezt az új igét?
Ne osztályozd azokat, akikkel kapcsolatban vagy, ne közösíts ki senkit, mindenkinek nyújtsd azt, amire képes vagy, ebben is utánozd az Atyaistent. Simítsd el a kisebb-nagyobb viszályokat, amelyek nem kedvesek a mennyben és a te életedet is megkeserítik. Ne nyugodjék le a nap haragod fölött – bárkir?l legyen is szó – ahogy az Írás mondja (vö. Ef 4,26).
Ha így teszel, minden cselekedeted kedves lesz Isten el?tt, és megmarad az örökkévalóságra. Akár dolgozol, akár pihensz, akár játszol, akár tanulsz, akár a gyerekeiddel vagy együtt, akár a feleségeddel vagy a férjeddel sétálsz, akár imádkozol, akár odaszenteled magad, vagy más vallásos cselekedetet végzel, ami együtt jár keresztény hivatásoddal – ez mind-mind nyersanyag a Mennyek Országának építéséhez.
A mennyország olyan ház, amelyet idelent építünk föl, és majd odaát lakunk benne. De fölépíteni csak szeretettel lehet. - Chiara Lubich


Életige, 2012. december


Életige, 2013. március
„Az vesse rá az els? követ, aki b?ntelen közületek!”
  (Jn 8,7)

„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12)
(Tapasztalatok az elmélkedés alatt!)

Ez tehát a nagy újdonság, amellyel Jézus megajándékozza az emberiséget: az istengyermekség, hogy a kegyelemben Isten fiaivá válhatunk.
De hogyan és kinek adatik meg ez a kegyelem? „Azoknak, akik befogadták”, és akik a századok során befogadják majd ?t. Hittel és szeretettel kell tehát fogadnunk Jézust, azzal a bizonyossággal, hogy ? a Megváltónk.
Próbáljuk most kicsit mélyebben megérteni, mit is jelent Isten gyermekének lenni.
Elég, ha Jézusra tekintünk, Isten fiára, kapcsolatára az Atyával: a „Miatyánk” feltárja, hogyan imádkozott az Atyához. Számára az Atya: „Abba”, vagyis apuka, édesapa, akihez végtelen bizalommal és határtalan szeretettel fordult.
Jézus azonban, aki miértünk jött a földre, nem elégedett meg azzal, hogy csupán ? részesüljön ebben a kiváltságban. Halálával megváltott bennünket, és Isten gyermekeivé tett, testvéreivé fogadott, a Szentlélek által pedig lehet?séget adott, hogy belépjünk a Szentháromság életébe. Így mi is ugyanazokkal a szavakkal fordulhatunk az Atyához, mint ?: „Abba, Atya!” Édesapának, apukánknak szólíthatjuk ?t, és minden a miénk, ami ezzel együtt jár: mindig biztosak lehetünk oltalmában, és teljes biztonsággal ráhagyatkozhatunk a szeretetére. Isteni vigaszt nyújt, er?t ad, és lángra lobbantja bennünk a tüzet, amely annak a szívében ég, aki biztos benne, hogy valaki szereti.
„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”
A keresztség és a bel?le fakadó kegyelmi élet tesz bennünket eggyé Krisztussal, a Fiúval, és benne Isten fiaivá leszünk mi is.
Az evangélium e mondatának utolsó szava rávilágít arra is, hogy ez a gyermeki lét, amelyre nap nap után törekednünk kell, mennyire dinamikus dolog. Istengyermekké lenni ugyanis feladat.
Akkor válunk Isten gyermekeivé, akkor cseperedünk azzá, ha ajándékának viszonzásaként éljük az akaratát, ami a szeretet parancsában foglalható össze – az Isten és a felebarát iránt.
Befogadni Jézust azt jelenti tehát, hogy felismerjük ?t minden testvérünkben. Nekik is meglesz a lehet?ségük arra, hogy felfedezzék Jézust és higgyenek benne, ha szeretetünkben fellelhetik az Atya határtalan szeretetének nyomát, egy szikráját.
„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”
Ebben a hónapban, amikor Jézus születésére emlékezünk, törekedjünk egymás kölcsönös befogadására, magát Krisztust látva és szolgálva testvéreinkben!
Akkor köztünk és az Atya között is létrejön a szeretet kölcsönössége, olyan életközösség, amilyen a Fiút és az Atyát köti össze a Lélekben. És ajkunkról – Jézushoz hasonlóan – újra meg újra ez az imádság fakad majd: „Abba, Atya”.
- Chiara Lubich
---------------
ÉLETRE VÁLTVA - TAPASZTALATOK:

- "...éljük az akaratát, ami a szeretet parancsában foglalható össze- az Isten és a felebarát iránt."
 Kéthetente vasárnaponként apósom jön hozzánk ebédre  és utána együtt szoktunk scrabble-ezni.  Most próbáltam úgy jelen lenni, hogy kerestem mi lehet Isten akarata. Éreztem,  hogy nem az, hogy gy?zzek, hanem az, hogy a másik embernek segítsek, örömet okozzak, olyan szavakat rakjak ki, amelyek számomra nem érnek pontértékben sokat, viszont jó hosszúak és a többiek tudnak hozzá rakni. Pontszámban nem is nyertem, de abban igen, hogy apósom nagyon örült... :)

- Ma délel?tt a mise után jó volt becsatlakozni a teaosztásba! A köztünk lév? kölcsönös szeretet nem csak a templomba járóknak volt nagy öröm, hanem  oda vonzott másokat is. Pl. odajöttek a buszmegállóból hozzánk külföldiek és kíváncsian kérdezték, hogy miért osztjuk a teát. Én mondtam nekik, hogy az adventi el?készület kapcsán tesszük ezt és megkináltam ?ket is.  Az egyik megkérdezte azt is, hogy mikor lesz a következ? mise.
Az e havi életigében olvastuk: "Befogadni Jézust azt  jelenti tehát, hogy felismerjük ?t minden testvérünkben."

- Egy rossz kinézet? férfi sántikált be az esti misére. Els?, ítélkez? gondolataimat legy?zve eszembe ötlött, hogy benne is ott van Jézus. Mellé ültem, hogy ne érezze magát egyedül.

- Az életigét a közösségszellemre való koncentrálással próbáltam megélni. (...) A testvért látni a társaimban most nagyon nehéz, de törekszem amennyire csak lehet t?lem telhet?en. Nehezebb ez az életige mint els?olvasásra meg els? élményre gondoltam.

- Én ma egy vietnami doktorn?t fogadtam be, 'Jézusként' a plébániára. Sokszorosan irodaid?n kívül, el?ször elég agresszíven 'közelített'. Bár feltartott, leültem szembe Vele, majdnem hátra is d?lve, elhatároztam, hogy meghallgatom. Hamar kiderült, hogy van közös ismer?sünk, Eöri Ajándok a természetgyógyász - mert a 'vendégem' is orvos. A végén - bár kétszer is visszadobta a labdát, hogy 'nem akartam beengedni', de úgy váltunk el, hogy mindketten tudtuk - Jézus szeretetében tesszük amit teszünk a magunk területén. - Jöjj el édes Üdvözít?nk! 14 nap....

- "Befogadtam" , szerettem az elémtolakodóban, az igazságtalanságban (nem ebben egyeztünk meg), az id?mbe (teljesen mást akartam, de elfogadtam egy meghívást, beszélgetést), önként jelentkeztem egy látogatásra (ezzel a nehezebbet választottam)... Köszönöm Jézus, hogy megtapasztalhattam az "ám akik befogadták" boldogságát!

- ?: „Abba, Atya!” Édesapának, apukánknak szólíthatjuk ?t, és minden a miénk, ami ezzel együtt jár: mindig biztosak lehetünk oltalmában, és teljes biztonsággal ráhagyatkozhatunk a szeretetére. Isteni vigaszt nyújt, er?t ad, és lángra lobbantja bennünk a tüzet, amely annak a szívében ég, aki biztos benne, hogy valaki szereti. - Tizennégy éves vidéki lány kórházban, kivizsgálás (daganat?!). A szülei telefonáltak, hogy látogassam meg. Részemr?l is "be kellett fogadni" (de jó, hogy befogadtam!) a hívást, az ilyen helyzetben nem könny? látogatást. De Jézus menni akart, az "Apuka" szeretni akart... elindultam! És a lány is befogadta! Beszélgettem vele, elfogadta mindhárom szentséget... Imádkozzunk érte!

- "befogadni Jézust azt jelenti, hogy felismerjük ?t minden testvérünkben": Mire a munkahelyemhez értem, a lábam és arcom eléggé "lefagyott", vágytam már nagyon a meleg irodában lenni. De az épület el?tt szembe jött velem nagy savanyúan egy régi - évek óta nem látott - kollégám. Köszöntünk egymásnak, s láttam, ment volna tovább. Én meg azt gondoltam hirtelen: Jézustól már csak megkérdezem hogy van - akármennyire fázok is. Megkérdeztem hát mi újság vele, hogy van a kisfia stb. Egyre jókedv?bben mesélt, örült az érdekl?désemnek, elismer? szavaimnak, pár perc után fülig ér? szájjal indult tovább! Örültem, hogy meg tudtam tenni ezt a kis lépést felé, pontosabban Jézus felé.


Az Életige egy szentírási részt, és a Chiara Lubich (1920 - 2008) által hozzáf?zött magyarázatot tartalmazza. 86 nyelvre fordítják le, és kb. 14 millió emberhez jut el a sajtó, a rádió, a televízió és az internet segítségével.
 

"A világnak az evangéliumra van szüksége. Egyetlen igéje is meg tudná változtatni a világot.
Ezért éljük az Életigét. Mindenki élheti, mert Jézus minden ember számára fény."
/Chiara Lubich/


TAPASZTALATOK KÖZÖSBE TÉTELE

Az Igét él?ket kezdettôl fogva jellemezte az is, hogy megbeszélték egymással azokat a kegyelmi tapasztalatokat, amelyekre Isten szavának tettekre váltása közben tettek szert.  A lelki élet nagy mesterei mindig is buzdítottak erre.

Avilai Szent Teréz írja: «A vallásos emberek (…) között is természetes az, hogy világi hiúságokról, sôt helytelen dolgokról is szívesen beszélgetnek, de ha valaki igazán szeretni akarja Istent, vagy err?l beszél, akkor felzúdulnak. Azt tanácsolom a mélyebb lelki életet élni akaróknak, (…), hogy beszéljék meg egymással azokat az örömöket és szenvedéseket, amelyekkel a lelkiéletben találkoztak.
Ha valaki jó szándékkal beszél a belsô dolgokról, erôsen hiszem, hogy hasznára lesz azoknak, akik hallgatják, és a beszélôben is növekszik a szeretet azáltal, hogy továbbadja másoknak is Isten ajándékait.» E tapasztalatok elmondása természetesen nem a jótettekkel való dicsekvést jelenti, vagy az azokban való tetszelgést, hanem Isten megtapasztalt világosságának és örömének továbbadását.

Lisieux-i Szent Teréz írja: «Ha egy apró virág beszélni tudna, elmondaná, hogy mit tett érte a Jó Isten és nem próbálná jótéteményeit eltitkolni. Boldog, hogy elmondhatja mindazt, ami benne szép, mert tudja, hogy ami jó van benne, azt Isten irgalma tette.»

Így tettek már az apostolok, az els? keresztény közösségek és erre hív bennünket Egyházunk és XVI. Benedek pápa is, külünösen most, az "Új evangelizáció" kapcsán!

A tapasztalat elmondásakor a beszélô egyén többnyire azt mondja el, hogy miként próbált az isteni szó útmutatása szerint élni és cselekedni, és hogy az igébôl táplálkozó élet Isten kegyelmébôl milyen „gyu?mölcsöket hozott”. Vagyis a tapasztalatok idôben köru?lhatárolt, rövid történetek megfogható, konkrét eseményekrôl, amelyekben Isten kinyilatkoztatta magát és cselekedett. életszerû beszámolók bátorítást, teljesebb keresztény életre való indítást jelentenek a hallgatók számára, mert azt tanúsítják, hogy az Evangélium valóban tettekre váltható, és Isten valóban m?ködik Igéje által.


 Életige, 2012. november
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja ?t, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23)

Jézus búcsúbeszédében megígérte az apostoloknak, hogy újra látni fogják majd ?t, mert kinyilatkoztatja magát azoknak, akik szeretik.
Ekkor Júdás, nem a karióti, megkérdezte t?le, hogy miért nekik akarja kinyilatkoztatni magát, és miért nem a tömegnek. A tanítvány arra vágyott, hogy Jézus látványosan nyilatkoztassa ki magát a kívülállóknak, mert ez megváltoztathatta volna a történelem menetét, és szerinte alkalmasabb lett volna a világ megváltására. Az apostolok ugyanis azt gondolták, hogy Jézus a végs? id?k várva várt prófétája, aki azért jött el, hogy mindenki el?tt megnyilvánuljon: ? Izrael királya, aki Isten népének élére állva véglegesen helyreállítja Isten országát.
Jézus ellenben azt válaszolja, hogy nem látványosan, küls?ségek közepette fogja kinyilatkoztatni magát, hanem egyszer?en és rendkívüli módon: a Szentháromság költözik majd a hívek szívébe, ott, ahol hit és szeretet van.
Jézus ezzel a válaszával azt jelzi, hogyan marad halála után az övéi között, és elmagyarázza, miként lehetünk kapcsolatban vele.
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja ?t, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”

Jézus jelenléte tehát a keresztény emberben és a közösségben már mostantól megvalósulhat, nem a jöv?ben kell azt várnunk. Jézust els?sorban nem a k?b?l épült templom fogadja be, hanem a keresztények szíve, amely így új tabernákulummá, a Szentháromság él? hajlékává válik.

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja ?t, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”

De hogyan érheti ezt el a keresztény? Hogyan hordozhatja Istent magában? Melyik út vezet ilyen mély közösségre vele?
A Jézus iránti szeretet útja.
Olyan szeretet ez, ami nem puszta érzelg?sség, mert a mindennapi életben nyilvánul meg, els?sorban abban, hogy éljük az igét.
Erre a tettekben megnyilvánuló szeretetre Isten saját szeretetével válaszol: a Szentháromság a keresztény ember szívébe költözik.

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja ?t, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”

„… megtartja tanításomat.”
És melyik tanításra, minek a megtartására kapott meghívást a keresztény ember?
János evangéliumában a „tanításom” és a „parancsaim” kifejezések gyakran ugyanazt jelentik. A keresztény tehát arra hivatott, hogy megtartsa Jézus parancsolatait, amiket ugyanakkor mégsem tekinthetünk valami törvénygy?jteménynek. Észre kell vennünk, hogy mindegyik a kölcsönös szeretet parancsában foglalható össze, amelyr?l Jézus adott példát, amikor megmosta a tanítványai lábát. Isten azt parancsolja minden kereszténynek, hogy a másikat önmaga teljes odaajándékozásáig szeresse, úgy, ahogy azt Jézus tanította és tette.

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja ?t, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”

Hogyan fogjuk jól élni ezt az igét? Hogyan juthatunk el arra a szintre, amikor maga az Atya szeret minket, és a Szentháromság vesz hajlékot bennünk?
Úgy, hogy teljes szívünkb?l, er?vel és fáradhatatlanul éljük a kölcsönös szeretetet.
A hív? ember alapvet?en ebben találja meg azt a mély keresztény aszkézist, amelyet a Megfeszített vár t?le. És a kölcsönös szeretet fogja kivirágoztatni szívében a különböz? erényeket is, hogy meg tudjon felelni a szentté válásra szóló hivatásának.
Chiara Lubich


2012. OKTÓBERI ÉLETIGE:

„A te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5)

Amikor Jézus befejezte tanítását Simon bárkájában ülve, azt mondta neki és társainak, hogy vessék ki hálójukat a tengerbe. Simon, bár megjegyezte, hogy egész éjjel hiába fáradoztak, mégis így szólt: „a te szavadra kivetem a hálót”. Az pedig annyira megtelt halakkal, hogy szakadozni kezdett. Erre társai odasiettek, hogy segítsenek, és úgy megtöltötték mindkét bárkát, hogy csaknem elsüllyedtek. Ennek láttára Simon, társaival, Jakabbal és Jánossal együtt annyira megdöbbent, hogy Jézus lábaihoz vetette magát, kérve, hogy távozzon t?le, b?nös embert?l. Jézus viszont azt felelte, hogy ne féljen: ezentúl az emberek halásza lesz. Attól a pillanattól fogva Simon, Jakab és János Jézus tanítványai lettek.
Ez a csodálatos halfogás története, az apostolok küldetésének jelképe. Péter magatartása viszont példa nemcsak a többi apostol és utódai, hanem minden keresztény számára.

„A te szavadra kivetem a hálót”

Péter, aki értett a halászathoz, egy eredménytelen éjszaka után mosolyoghatott volna Jézuson, visszautasíthatta volna a felszólítást, hogy nappal, vagyis kevésbé alkalmas id?szakban vesse ki a hálót. De túllépett saját gondolkodásmódján, és bízott Jézusban.
Olyan helyzet ez, amelyet minden hív?nek át kell élnie – éppen azért, mert hív?. Hitünknek ugyanis százféle próbatételen kell átmennie.
Jézus követése határozottságot, eltökéltséget és kitartást kíván, míg a világban, ahol élünk, minden a lazaságról, a középszer?ségr?l szól, az „ugyan, hagyd már” szemléletr?l. Ezért t?nik óriásinak, szinte elérhetetlennek, és mintha eleve kudarcra lenne ítélve.
Er? kell ahhoz, hogy el?re menjünk, hogy ellenálljunk a környezetünknek, a társadalmi körülményeknek, a barátoknak, a tömegtájékoztatási eszközöknek. Kemény próbatétel ez, amellyel napról napra, s?t, óráról órára meg kell harcolnunk.
Ha viszont szembenézünk vele és elfogadjuk, akkor arra fog szolgálni, hogy kereszténységünkben megérlel?djünk, hogy megtapasztaljuk Jézus rendkívüli szavainak igazságát, azt, hogy ígéretei valóra válnak; hogy életünk isteni kalanddá lehet, ami ezerszer vonzóbb, mint amit csak el tudunk képzelni. Tanúságot tehetünk például arról, hogy míg a világban az élet sokszor nehézkes, lapos és terméketlen, addig Isten minden jóval elárasztja azokat, akik követik ?t: megadja a százszor annyit már ebben az életben, és ráadásul az örök életet. A csodálatos halfogás ismétl?dik így meg újra és újra.

„A te szavadra kivetem a hálót”

Hogyan váltsuk tehát életre ezt az igét?
Úgy, hogy mi is csatlakozunk Péter választásához: „A te szavadra…”. Bízzunk Jézus szavaiban, ne kételkedjünk abban, amit kér! S?t: viselkedésünket, tevékenységünket, egész életünket alapozzuk az igére!
Így a legszilárdabb, legbiztosabb alapra építjük létünket, és csodálkozva fogjuk látni, hogy pontosan ott, ahol minden emberi er?forrás cs?döt mond, Jézus közbelép, és ahol emberileg lehetetlennek t?nik, ott élet születik.

Chiara Lubich

Az Élet igéje, 1983. február

buy cialis no prescription purchase cialis - millpharmacy.com cheap ialis india