Isten hozta a Rózsafüzér Királynéja Plébánia honlapján!

 
Okt. 28.
XVI. Benedek pápa: A hit világossága értékes kincs 
- homília a szinódust lezáró szentmisén
Október 28-án, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődött a Szent Péter-bazilikában az ünnepélyes szentmise, amellyel a Szentatya lezárta a XIII. rendes püspöki szinódust. A világ öt földrészének főpásztorai október 7-én gyűltek össze a Vatikánban, hogy megvitassák az új evangelizáció kihívásait, legfőbb feladatait.
A Szentatyával együtt misézett háromszáz bíboros, püspök és pap; ötezer hívő töltötte meg a Szent Péter-bazilikát. Homíliájában a Szentatya ismételten leszögezte: az egyház feladata az evangelizáció és minden keresztény kötelessége, hogy örömmel hirdesse az evangéliumot. A hívek könyörgései között arab nyelven is elhangzott egy fohász Szíria és a Közel-Kelet békéjéért.
XVI. Benedek pápa a vasárnapi evangéliumi szakaszból kiindulva a vak Bartimeust állította példaképként korunk emberei elé: elveszítette reményét és élete értelmét, de az Úrra bízta magát és visszanyerte teljes méltóságát, beállt Jézus tanítványai közé.

A vak Bartimeus meggyógyításának csodája jelentős helyet foglal el Márk evangéliumának szerkezetében. Azt a fejezetet zárja le, amelynek címe: Út Jeruzsálem felé. Ez Jézus utolsó zarándoklata a szent városba húsvétkor, amikor – jól tudja – kínszenvedés, halál és feltámadás vár rá. Jézus Jerikón keresztül megy fel Jeruzsálembe a Jordán völgyéből, és a városból kifelé menet találkozik Bartimeussal, miközben „Jerikót tanítványai és nagy tömeg kíséretében hagyta el” – jegyzi meg az evangelista (Mk 10, 46).

Ez a tömeg nem sokkal később Messiásként üdvözli Jézust jeruzsálemi bevonulásakor. A vak koldus, Bartimeus, „Timeus fia”, az út mentén üldögélt. Márk egész evangéliuma a hitben való előrehaladás útja, amely folyamatosan bontakozik ki Jézus iskolájában. A tanítvá-nyok az első szereplői ennek a felfedező útvonalnak, de más személyiségek is fontos szerepet töltenek be. Bartimeus is egy közülük – magyarázta homíliájában XVI. Benedek pápa.

Jézus utolsó csodás gyógyítása, amelyet kínszenvedése előtt hajt végre, nem véletlenül éppen egy vakhoz, azaz olyan személyhez fűződik, aki elveszítette szeme világát. Egyéb szövegekből is tudjuk, hogy a vakság állapotának mélyreható jelentősége van az evangéliumokban. Azt az embert képviseli, akinek szüksége van Isten, a hit világosságára ahhoz, hogy megismerje a valóságot és a valódi élet útján haladjon előre. Alapvetően fontos, hogy felismerjük vakságunkat és azt, hogy szükségük van erre a fényre, egyébként örökös vakságban élünk (vö. Jn 9,39-41).

Bartimeus tehát Márk elbeszélésének ezen a stratégiailag fontos pontján példaképként jelenik meg előttünk. Nem születésétől fogva vak, hanem elveszítette látását: az az ember, aki tudatában van annak, hogy elveszítette a világosságot, de nem veszítette el a reményt, tud élni azzal a lehetőséggel, hogy találkozik Jézussal. Rábízza magát az Úrra, hogy elnyerje gyógyulását. Amikor meghallja, hogy a Mester elhalad előtte, többször is erőteljesen így kiált: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47). Amikor Jézus magához hívja, és megkérdezi: „Mit tegyek veled?”, így válaszol: „Mester, azt, hogy lássak” (vö. 51).

Bartimeus egyszerű és őszinte fohásza példamutató és a keresztény ima hagyományának részévé vált. A Krisztussal való, hittel megélt találkozásban Bartimeus visszanyeri szeme világát, és ezzel együtt méltóságát: ismét lábra áll és újra útra kel, most már Jézus vezetésével, Jézust követve. Márk többet nem említi Bartimeust, de személyében bemutatja, ki Jézus tanítványa: az az ember, aki a hit világosságával „csatlakozik” hozzá útján (vö. 52).

A pápa ezután homíliájában emlékeztetett Szent Ágoston tanítására. Hippó szent püspöke felhívta a figyelmet arra, hogy Márk nemcsak Bartimeus, hanem apja, Timeus nevét is feljegyezte. Ez arra enged következtetni, hogy az utca mentén kéregető koldus előzőleg nagyon gazdag volt és mindenki által ismert családból származott. Ezért gyógyulása nagy visszhangot keltett környezetében.

Bartimeus történetének ez az értelmezése arra késztet bennünket, hogy felfedezzük: vannak olyan értékes kincsek életünkben, amelyeket elveszíthetünk, és amelyek nem anyagi természetűek. Ebben a távlatban Bartimeus képviseli mindazokat, akik ősi evangéliumi hagyományokkal rendelkező régiókban élnek, és ahol a hit fénye elhalványodott. Az emberek eltávolodtak Istentől és már nem tartják életük fontos részének. Ezek a személyek tehát nagy gazdagságot veszítettek el; nem gazdasági, vagy földi hatalmukat, hanem keresztény méltóságukat. Elveszítették az élet biztos és szilárd támpontját és gyakran öntudatlanul, a lét értelmének koldusaivá váltak.

Azokról a sokaságokról van szó, akiknek szükségük van az új evangelizációra. Arra, hogy ismét találkozzanak Jézussal, Krisztussal, Isten Fiával, aki ismét fel tudja nyitni szemüket és megmutathatja számukra a követendő utat. A pápa jelentőségteljesnek nevezte, hogy az új evangelizáció témájával foglalkozó püspöki szinódus lezárásakor a liturgia éppen Bartimeus evangéliumi szakaszáról szól.

Isten Szava ma különösen is időszerű, amikor a szinódus ezekben a napokban annak a sürgősségéről tárgyalt, hogy ismét hirdetni kell Krisztust ott, ahol a hit fénye meggyengült, ahol Isten tüze parázzsá vált, amelyet ismét fel kell éleszteni, hogy legyen lobogó láng, amely fényt és meleget áraszt az egész házban.

Az új evangelizáció az egyház egész életét érinti – folytatta homíliáját a Szentatya. Elsősorban a lelkipásztori tevékenységre utal, amelyet jobban át kell hatnia a Szentléleknek, hogy lángra lobbantsa a hívek szívét, akik rendszeresen összegyűlnek közösségeikben vasárnaponként, hogy táplálkozzanak az Úr szavával és az örök élet Kenyerével.

A pápa emékeztetett a szinóduson szóba került három lelkipásztori vonalra: az első a keresztény iniciációs szentségekre vonatkozik. Megfelelő hitoktatással kell kísérni a keresztség, a bérmálkozás és az Eucharisztia vételére való felkészítést. Különösen fontos a bűnbocsánat szentsége, amely Isten irgalmasságát közvetíti. Az életszentségre való felhívás minden kereszténynek szól. Többször is elhangzott, hogy az új evangelizáció valódi főszereplői a szentek: mindenki számára érthető nyelven szólnak életpéldájukkal és karitatív tevékenységükkel.

Másodszor az új evangelizációhoz szorosan kapcsolódik az „ad gentes” misszió. Az egyház feladata, hogy hirdesse az üdvözítő üzenetet mindazoknak, akik még nem ismerik Jézus Krisztust. Afrikában, Ázsiában és Óceániában sok olyan térség van, amelynek lakói várják az evangélium első hirdetését. Imádkozni kell a Szentlélekhez, hogy ébressze fel az egyházban a megújult missziós dinamizmust. A globalizáció népességek jelentős helyváltoztatásához vezetett, tehát az első igehirdetés a régi evangéliumi hagyományokkal rendelkező országokat is érinti. Minden embernek joga van ahhoz, hogy megismerje Jézus Krisztust és evangéliumát. Minden keresztény kötelessége, hogy hirdesse az evangéliumi Jó Hírt.

Végül a harmadik aspektus azokra a keresztényekre vonatkozik, akik nem élnek a keresztség igényeinek megfelelően. Ezek a személyek minden földrészen megtalálhatók, különös tekintettel a szekularizált országokra. Az egyház sajátos figyelmet fordít rájuk. Arra törekszik, hogy ismét találkozzanak Jézus Krisztussal, ismét fedezzék fel a hit örömét és térjenek vissza a vallásgyakorlathoz a hívek közösségében. A hagyományos, mindig érvényes lelkipásztori módszerek mellett az egyház új nyelvezetet is használ a különböző kultúráknak megfelelően. Krisztus igazságát a párbeszéd és a barátság jegyében kínálja fel. A pápa itt emlékeztetett a fontos városmissziókra, a Pogányok udvarára, a kontinentális missziókra.

Végül visszatért Bartimeus alakjához, aki, miután visszanyerte látását Jézustól, csatlakozott a tanítványok seregéhez. Ilyenek az új evangelizálók is: olyan személyek, akik megtapasztalták, hogy Isten meggyógyította őket Jézus Krisztus által. Mi is ma forduljunk örömteli hálával az Úr Jézushoz, aki „Redemptor hominis” és „Lumen gentium”, vagyis az emberek Megváltója és a népek világossága.

Tegyük magunkévá Alexandriai Szent Kelemen (Protreptikosz, Intelem a görögökhöz, 113,2-114,1) szavait, aki így imádkozott Jézushoz: „Ez idáig bolyongtam abban a reményben, hogy megtalálom Istent, de mivel te, Uram, megvilágítasz engem, általad találom meg Istent és tőled kapom az Atyát, társörökösöddé válok, mert te nem szégyenkeztél, hogy testvéreddé fogadj. Számoljuk fel tehát az igazság elfeledését, a tudatlanságot és oszlassuk el a sötétséget, amely megakadályozza a látást, mint amikor köd borul az ember szemére és szemléljük az igaz Istent”.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Okt. 24.
SZINÓDUSI BESZÁMOLÓ
Jó híreink vannak!
„Az emberi szíve üres amfora, amely arra vár, hogy megtöltsék élő, éltető vízzel. Vágy és szomjúság van benne az Isten után. Az egyház küldetése, hogy elinduljon az emberiség felé, ahogy Krisztus tette a szamáriai asszonnyal való találkozásakor a Jákob kútjánál. A keresztények derűs bátorsággal győzzék le a félelmet, és vigyék el az Evangéliumot a világba!” – Így kezdődik a szinódusi atyák üzenete Rómából. A világegyház püspökeinek képviselői két-három évente együtt tanácskoznak korunk égető szükségleteiről. A gyakran reményvesztettnek tűnő korunkban a Reményről, az Örömhír hiteles továbbadásáról tárgyalnak. A napokban sajtótájékoztató keretében adták közre üzenetüket és néhány meglátásukat.
    Az üzenet hangvétele közvetlen, világos, tudatában van az új evangelizáció nehézségeinek és kihívásainak. Csak semmi pesszimizmus – mondják a püspökök. Nem új evangelizációs stratégiákról van szó, mert a Jó Hír nem egy piaci termék – szögezik le a szinódusi atyák. Szükség van olyan módszerek újra felfedezésére, amelyekkel a mai embert közelebb lehet hozni Jézushoz. A szinódusi atyák mindenkihez szólnak: családokhoz, fiatalokhoz, politikusokhoz és minden jószándékú emberhez. Mindenkinek köszönetet mondanak és buzdítják őket, hogy folytassák tovább az emberiség érdekében végzett eltökélt küzdelmüket. A dokumentum kiemeli a vallásközi párbeszéd, a karitatív tevékenység, a nevelés és az evangelizáció fontosságát, amelyeknek az egyház tagjaitól kell elindulniuk. A keresztények győzzék le félelmüket a hittel és derűs bátorsággal vigyék el az Evangéliumot a világba, amely ellentmondásossága és kihívásai ellenére is Isten teremtménye.
    Monsengwo Pasynia kongói bíboros erőteljesen hangsúlyozta, hogy az egyháznak vissza kell térnie a szegényekhez. Azért is nagy szükség van az evangelizációra, mert eltávolodtunk a szegények világától. A gazdagságot nem lehet evangelizálni – szögezte le az afrikai bíboros. A válsághelyzetekben úgy kell cselekednünk, amint Assisi Szent Ferenc tette a maga korában, amikor meg akarta reformálni az egyházat. Ez pedig a szegényekhez való visszatérésben valósul meg. Ezt is mondta: „A mi afrikai híveink számára a gyónás normális dolog, rendkívül magas a gyónók száma”.
    Velence érseke szerint a katolikus hívek kisebbségi komplexumban szenvednek. Ennek oka pedig abban áll, hogy sok hívő nincs tisztában a hit lényegével, vagyis azzal, hogy a hit nem egyszerűen valami, ami az értelem és a természetfölötti között helyezkedik el, hanem a valóság totális együttszemlélése. Az értékek válsága és a gazdasági nehézségek – amelyek remélhetőleg nem okoznak társadalmi válságot – elvezetnek bennünket az igazán lényegeshez. Ebben közös elemeket ismerhetünk fel, míg a túlzottan jóléti társadalomban az értékek eltűnésének vagyunk a tanúi.
    Los Angeles érseke rendkívüli kegyelemnek nevezte a szinódust. Része lenni az egyháznak, amely gondolkodik önmagáról, amely készséges az eszmecserére és amely nyitott a laikus hívek közreműködése irányában, a remény jele. A világi hívek és a plébánia szerepét méltatta az ukrán görög-katolikus nagyérsek, Szviatoszlav Sevcsuk is. „A plébánia az a kivételes hely, ahol ma az egyház ténylegesen segíti a családot abban, hogy az új nemzedéknek átadja a hitet. Mert a hit csak ott adható tovább, ahol a hit eleven. A plébánia az a hely, ahol a hívek találkoznak az élő, feltámadt és az egyházban jelenlévő Krisztussal” – mondta még az ukrán főpásztor.
    
Részlet XVI. Benedek pápa homiliájából:
    Ki Isten? Mi köze van az emberiséghez? A világegyetem csöndjében, a történelem fellegei mögött van-e Isten, vagy nincs? Ezek a kérdések ma ugyanolyan aktuálisak, mint Jézus korában. Az evangélium annyit jelent, hogy Isten megtörte a csendet: megszólalt, létezik, ismer és szeret bennünket, belépett a történelembe. Jézus Isten szava, az Isten, aki velünk van, aki megmutatja nekünk szeretetét és velünk szenved a halálig és a feltámadásig. Ez az Egyház válasza a nagy kérdésekre. Mégis hogyan tudjuk ezt eljuttatni a mai emberhez, hogy üdvözüljön? A következő három lépést javasolom:
    Az első lépés az ima. Az apostolok nem létrehozzák az Egyházat úgy, hogy kidolgoznak egy alkotmányt, hanem imára gyűlnek össze és várják a pünkösdöt. Nem mi hozzuk létre az Egyházat, hanem Isten. Ha Isten nem cselekszik, a mi dolgaink elégtelenek. Csak Isten tehet tanúságot arról, hogy ő maga szól hozzánk.
    A második lépés hitünk megvallása, görögül a martyria, amely magában hordozza a vértanúság elemét, vagyis hogy a hit iránt ellenséges környezetben is tanúságot teszünk, ahol fennáll a szenvedés és a halál veszélye is. Éppen ez biztosítja a hitelességet. A hit megvallása magában foglalja, hogy kész vagyok életemet is adni és elfogadom a szenvedést.
    A hitvallásnak szüksége van egy „ruhára”, amely láthatóvá teszi, ez pedig a szeretet. Ennek a hatalmas erőnek kell égnie minden keresztény szívében, hogy lángra lobbantsa az evangélium fényét. Ennek a szenvedélynek kell növekednie a hit által, és át kell alakulnia a szeretet tüzében. A keresztény ember nem lehet „langyos”. A hit legyen bennünk szenvedélyes tűz, amely valóban lángra gyújtja lényünket, és ezáltal a körülöttünk lévők szívét is. Ez az evangelizáció lényege.


Okt. 20.
TELJES BÚCSÚ – A HIT ÉVÉBEN
 „A búcsú révén – tanította VI. Pál – az Egyház, felhasználva a Krisztus által végbevitt üdvözítés szolgáló leánya voltát, meghirdeti a hívek számára Krisztus és a szentek közössége teljességében való részvétel lehetőségét, bőven kínálva számukra alkalmat az üdvösség elérésre” (Apostolorum Limina apostoli levél, 1974. május 23: AAS 66 [1974] 289).
A Hit Évének teljes időtartama alatt, vagyis 2012. október 11-től 2013. november 24-ig teljes búcsút nyerhetnek a saját bűneik miatti időleges büntetés alól Isten irgalmából, amit az elhunyt lelkekért is felajánlhatnak, - mindazon hívek, akik valódi bűnbánatot tartottak, kellőképpen meggyóntak, szentségi áldozáshoz járultak és imádkoztak a Szentatya szándékára,
a.    – minden alkalommal, ha legalább három alkalommal részt vesznek az igehirdetésen a szent missziók alkalmával, vagy legalább három előadást meghallgatnak a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól és a Katolikus Egyház Katekizmusának cikkelyeiről, bármely templomban vagy alkalmas helyen;
b.    – minden alkalommal, ha zarándoklat formájában meglátogatnak egy pápai bazilikát, egy keresztény katakombát, egy székesegyházat, egy, az ordinárius által a Hit Évére kijelölt szent helyet (például a Basilica Minor¬-ok valamelyikét, valamely Mária-kegyhelyet, a szent apostolok vagy védőszentek valamely kegyhelyét) és itt részt vesznek valamilyen liturgikus imádságon, vagy legalább megfelelő időt eltöltenek ott összeszedetten, jámbor elmélkedéssel, amit a Miatyánk, a Hiszekegy bármely hivatalos formája, valamint a Szűzanyához, az apostolokhoz vagy a védőszentekhez szóló fohász elimádkozásával fejeznek be;
c.    – minden alkalommal, az ordinárius által a Hit Évére meghatározott napokon (például az Úr, a Szűzanya, a szent apostolok és védőszentek ünnepein vagy Szent Péter székének ünnepén), ha bármely szent helyen részt vesznek egy ünnepélyes szentmisén vagy zsolozsmán, s ezen felül elimádkozzák a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában;
d.    – a Hit Éve bármely szabadon megválasztott napján, amikor hívő módon meglátogatják a keresztelőkápolnát vagy más egyéb helyet, ahol elnyerték a keresztség szentségét, amennyiben itt megújítják keresztségi fogadalmaikat, annak bármely hivatalos formájában.
A megyéspüspökök és eparchák, s mindazok, akik jog szerint egyenlő rangban állnak velük, ezen idő legalkalmasabb napján, a legkiemelkedőbb ünnepen (például 2013. november 24-én, Krisztus Király ünnepén, amellyel bezárul a Hit Éve) kioszthatják a pápai áldást a teljes búcsúval, amelyet mindazok a hívek élvezhetnek, akik jámborul fogadják ezt az áldást.

Azok a hívek, akik valódi bűnbánatot gyakoroltak, ám súlyos okból nem tudnak részt venni az ünnepi eseményeken (főként a szerzetesnők, akik örök klauzúrában élnek, a remeték és anakoréták, a bebörtönözöttek, az IDŐSEK, A BETEGEK, és mindazok, akik kórházakban vagy egyéb ápolási központokban folyamatos szolgálatban állnak a betegek mellett…) elnyerhetik a teljes búcsút ugyanezen feltételek mellett, ha lélekben és gondolatban egyesülnek a jelenlévő hívekkel, különösen azokban a pillanatokban, amikor a Szentatya vagy a megyéspüspökök szavait közvetíti a televízió, illetve a rádió, s otthonukban vagy azon a helyen, amelyet akadályoztatásuk okán nem tudnak elhagyni, elimádkozzák a Miatyánkot, a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában és más fohászokat, a Hit Éve célkitűzéseinek megfelelően, valamint felajánlják szenvedéseiket vagy saját életük szükségeit.


Okt. 13.
A HIT ÉVÉNEK MEGNYITÁSÁRA - Egyetemes könyörgés
A püspöki szinódust megnyitó szentmise fohászai alapján

A Hit (évében) évének kezdetén bizalommal kérjük Mennyei Atyánkat, és Megváltó Jézusunkat, hogy árasszák ránk a Szentlelket. Hogy általa új odaadással tudatosítsuk, tisztítsuk meg és váltsuk életre hitünket, és bátran megvalljuk azt!

1) Imádkozzunk Benedek Pápáért és a szinódus résztvevőiért, hogy felismerjék az Új Evangelizáció szükségleteit és lehetőségeit, és azt a Lélektől származó bölcsességgel tárják egyházunk tagjai és vezetői elé! Hallgass meg Urunk!
2) A Hit évében, a Szentlélek adja meg N. pápánknak és N. püspökünknek a hit ajándékát és a remény bátor tekintetét, hogy szolgálatukon keresztül vezessék az Egyházat Isten akarata szerint! Hallgass meg Urunk!
3) A Hit évében, a Szentlélek újítsa meg a házastársakban a szentségi kegyelmeket, erősítse meg a házasságra készülőket és a fiatalokat, hogy legyenek tanúi az Isten tervezte szent házasságnak. Hallgass meg Urunk!
4) A Szentlélek fakasszon a fiatalok között számos hivatást a papi szolgálatra és a megszentelt életre, hogy az egyház és az emberiség gazdagodjon szolgálatuk által! Hallgass meg Urunk!
5) A Hit évében, a Szentlélek vezesse a hithirdetőket Isten arcának keresésében és tegye őket az igazság alázatos és szelíd szolgálóivá, hogy vezessék testvéreiket az Istennel és egymással való szeretetközösségre! Hallgass meg Urunk!
6) A Hit évében kérjük a Szentlelket, gyújtsa lángra embertársainkban a Végtelen Igazság, Szeretet és Szépség utáni vágyat, nekünk pedig adjon erőt, hogy új odaadással legyünk tanúi Isten Szentháromságos szeretetének, egységének. Hallgass meg Urunk!
Mennyei Atyánk! Add kegyelmedet, hogy egyre jobban megismerjük hitünk igazságait, amit pedig hiszünk, arról bátran tanúskodjunk, és tettekre is váltsuk! Krisztus, a mi Urunk által.

2.
Hívek könyörgése a Hit-évére
Anyánk, az Egyház a Hit-évét hirdette meg. A háborús konfliktusokban, gazdasági krízisben, erkölcsi válságban, kétségbeesésben és féktelen dorbézolásban megfeneklett emberiség egyetlen lehetősége élő hittel megfogni a bennünket teremtő és szeretettel vezetni akaró Isten kezét. Evvel a meggyőződéssel imádkozzunk most ahhoz, Akit egyetlen Urunknak ismerünk el a hitben:
1. Imádkozzunk Benedek Pápáért és a szinódus résztvevőiért, hogy felismerjék az Új Evangelizáció szükségleteit és lehetőségeit és azt bölcsességgel, szeretettel tárják a XXI. század embere elé! Hallgass meg Urunk!
2. Imádkozzunk Isten népéért, az Egyházért, a közösségekért, a lelkiségi mozgalmak tagjaiért, hogy a hit újdonságát korszerűen, hitelesen és a szent hagyományokhoz ragaszkodva éljék meg és adják tovább! Hallgass meg Urunk!
3. Imádkozzunk a családokért, a fiatalokért és az őket korban és bölcsességben megelőző generációkért szeretetben és békességben támogassák egymást és a hit ajándéka által életükkel tegyenek tanúságot az Örök Élet valóságáról! Hallgass meg Urunk!
4. Imádkozzunk azokért, akik nem fogadják el a II. Vatikáni Zsinat szellemét és határozatait, hogy lehessen az Egyház a tanításban és a liturgiában is egészen egy! Hallgass meg Urunk!
5. Imádkozzunk, hogy a Hit-éve a keresők, a kétkedők, az elutasítók számára a hit megtalálásának, a hívők számára pedig a hitben való elmélyülés ideje legyen! Hallgass meg Urunk!
6. Imádkozzunk elhunyt szeretteinkért, hogy hitük által és jócselekedeteik jutalmául Isten végtelen irgalmából elnyerjék az örök életet! Hallgass meg Urunk!
Szentháromság egy Isten! Hálát adunk neked szereteted vonzásáért és a hit kegyelméért, amely által megismerhetünk Téged, irgalmas és igaz Istenünket. Kérünk, növeld bennünk a hit bátorságát, erősítsd hűségünket Egyházad iránt, és add, hogy tevékeny hitünkkel munkatársaid lehessünk családunk, nemzetünk és az egész világ megszentelésében. Krisztus a mi Urunk által!

Okt. 10.
MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA
CONFERENTIA EPISCOPORUM HUNGARIAE
Körlevél a „Hit éve” megnyitójára
Kedves Testvérek!
Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig, Krisztus Király ünnepéig tart. 50 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg ugyanis Boldog XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a nap akkor Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe volt. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik egy másik fontos esemény, amelyre a Szentatya hivatkozik. Boldog II. János Pál pápa 20 évvel ezelőtt adta ki a „Katolikus Egyház Katekizmusát”, mint a II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcsét, „hogy a hit szépségét és erejét minden hívőnek bemutassa” (Porta fidei, 4).
    Mit szeretne elérni a Szentatya a Hit évével? „A hit kapuja” kezdetű apostoli levelében írja, hogy „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2). Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3).
    A kereszténységet ma sajnos a hagyományosan keresztény országokban is sokan csak szociális, kulturális vagy politikai szempontból tekintik, és legfeljebb szép szokást látnak benne. A kereszténység hajnalán, Szent Pál korában a vallást az akkori pogány gondolkodók is szokásnak tartották, és ezzel elősegítették a pogány vallások megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni, hanem csak az igazságra. A Szentatya, XVI. Benedek pápa az 1967-ben, teológus professzorként írt, „Bevezetés a keresztény hit világába” című könyvében hivatkozott Tertullianusra, a második-harmadik században élt teológusra, aki szerint: „Krisztus igazságnak, nem pedig szokásnak nevezte magát.” Ezzel valóságos forradalom történt a hit világában: a kereszténység ugyanis nem szokásra építette a hitét, hanem az igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem egy szokásért adták oda az életüket, hanem az Igazságért: Krisztusért. A mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele való élő kapcsolat adhatja meg azt a szívbéli örömet, amit sugározni tudunk a világban. De hogy a hit örömét sugározni tudjuk, először nekünk kell megújulni hitünkben.
    A Szentatya októberre összehívta Rómába a Püspöki Szinódust, amelynek a témája: „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadása érdekében”. A világ összes Püspöki Konferenciájának küldöttei a Szentlélek megvilágosító kegyelmét kérve vitatják meg az evangélium hirdetésének mai kihívásait. Tapasztaljuk ugyanis, hogy olyan népek körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen van a Katolikus Egyház, sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják: „Ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik, sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi, aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása.
    Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a Hit évében szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz, nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes Istenben. Paul Claudel foglalta így össze megtérését: „elindultam valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” A találkozás mindig Istentől indul el. Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít meg az Egyház igehirdetése által. Szent Pál szerint: „A szívbéli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál” (Róm 10,10). Szentatyánk, XVI. Benedek pápa így tanít: „A szív azt jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa Isten ajándéka és a kegyelem műve, amely hat és átformálja a személyiség mélyét” (Porta fidei, 10). Szent Lukács írja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben egy bizonyos Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál mondott” (16,14), vagyis a hit tartalmának ismerete önmagában még nem elég. Szükséges, hogy a szívet – vagyis az emberi személy szentélyét – megnyissa a kegyelem, hogy lásson és értse, miről szól valójában Isten hirdetett szava. Tehát a személyes találkozás a kegyelem és az igehirdetés révén az első. Aki ezután rábízza magát Istenre, Krisztusra, az elfogadja az általa adott kinyilatkoztatást is, amelyet szájjal kell megvallani, hirdetni és az életével tanúsítani.
    A hit a legszemélyesebb aktus, ugyanakkor közösségi is. Az Egyház hitében részesülünk a keresztség szentségében, így leszünk Isten népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A „hiszünk”, amit a liturgiában közösen imádkozunk, szintén az Egyház hite. A II. Vatikáni Zsinat azt írja a hitről: „A kinyilatkoztató Istennek ’a hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ’értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást” (Dei Verbum, 5). Mivel a kinyilatkoztatás nem az ember istenkeresése, hanem Isten embert kereső lehajló szeretete, azért a keresztény hit nem akármilyen emberi hiedelem, hanem Isten kinyilatkoztatására adott hívő válasz. A kinyilatkoztatás az Egyház igehirdetése, Szentírása, imája, szentségei, különösen is a Szent Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától. Az apostolokra épülő katolikus keresztény egyháznak szól Jézus kijelentése: „...tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20).
A Hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust, Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit, hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él. Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Mindezt csodálatosan tárja elénk a II. Vatikáni Zsinat tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyről Boldog II. János Pál pápa írta, hogy: „igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának a munkájában… Hatékony és törvényes eszköz (…) az egyházi közösség szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normája” (Porta fidei, 11 idézi a „Fidei Depositum”-ból).
A Hit éve különösen is rávilágít a gyermekek és fiatalok hitoktatásának fontosságára, katolikus egyházi iskoláink értékére és a hit ismeretében való állandó előrehaladásra a felnőttek és a családok körében is.
Lelkipásztorainkat külön is buzdítjuk és bátorítjuk, hogy sorozatos előadásokban, katekézisekben ismertessék meg katolikus hitünk tanításának tartalmát, és különféle lelki programokban (így pl.: szentóra, misszió, zarándoklat, lelkigyakorlatok stb.) kérjék a plébániai közösségek számára a hit drága ajándékának megértését, megőrzését, megélését. Ebből az élő hitből fakad majd a karitász, a szeretetszolgálat tanúságtétele is. Ahogy a Szentatya írta: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad” (Porta fidei, 14). A hit örömének sugárzása, továbbadása révén tesszük a legnagyobb szolgálatot a minket körülvevő világ számára is.
Az apostolokhoz hasonlóan visszük kérésünket Mesterünkhöz és az egész Egyházzal, Róma püspökével együtt kérjük: „Uram, növeld bennünk a hitet” (Lk 17,5). Ezért imádkozunk most, hogy a Szentlélek felélessze bennünk az élő hitet Jézus Krisztusban, akit az Atya küldött a világba az emberek üdvözítésére. Hitünk váljék szerető bizalommá az Egyház megújulására. „A Hit évében a kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk,” – írja a Szentatya – „akit ’boldognak’ mondunk, ’mert hitt’ ” (Porta fidei, 15). Ámen.

Budapest, 2012. október 8.                a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Okt.7.
ÚJ EVANGELIZÁCIÓ - A HIT ÉVE - 2012
A Szentatya megnyitotta az új evangelizációval foglalkozó püspöki szinódust
Október 7-én, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődött a Szent Péter téren az az ünnepélyes szentmise, amellyel XVI. Benedek pápa megnyitotta az október 28-ig tartó püspöki szinódust.
Homíliájában emlékeztetett a ma mély válságot átélő házasság jelentőségére, valamint az életszentségre, amely főszerepet játszik az evangelizációban. A Szentatyával több, mint 400 bíboros, püspök és pap koncelebrált a virágokkal feldíszített Szent Péter téren, amelyet a világ minden részéről érkezett hívek töltöttek meg.

„Ezzel az ünnepélyes szentmisével megnyitjuk a XIII. rendes püspöki szinódus közgyűlését, amelynek témája: Az új evangelizáció a keresztény hit átadására. Ez a téma programszerű útmutatás az egyház élete számára; vonatkozik minden tagjára, a családokra, a közösségekre, intézményeire. Ennek a szinódusi összejövetelnek az elején fogadjuk be a Zsidókhoz írt levélnek azt a felszólítását, hogy szegezzük tekintetünket az Úr Jézusra, aki „a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját kapta” (Zsid 2,9). Isten Szava a dicsőséges megfeszített Krisztus elé állít bennünket, hogy egész életünk és különö sen ennek a szinódusnak az elkötelezettsége Őelőtte és misztériumának fényében valósuljon meg.

Az evangelizációnak mindig és mindenütt Jézus Krisztus, Isten Fia a központja és végső pontja. A Keresztre feszített Jézus a megkülönböztető jele azoknak, akik hirdetik az evangéliumot: a szeretet és a béke jele, felhívás a megtérésre és a kiengesztelődésre.

Ezt követően az „új evangelizációról” elmélkedett. Az egyház azért létezik, hogy evangelizáljon. Jézus Krisztus parancsához hűen, tanítványai elmentek az egész világra, hogy hirdessék az evangéliumi Jó Hírt, mindenütt keresztény közösségeket alapítva. Idővel ezek jól szervezett helyi egyházakká váltak, számos hívő csatlakozott hozzájuk. Bizonyos történelmi korokban az isteni Gondviselés megújította az egyház evangelizáló tevékenységének dinamizmusát. A pápa utalt az angolszász és a szláv népek, továbbá az amerikai földrész evangelizálására, illetve az afrikai, ázsiai és óceániai népek közötti missziós tevékenység időszakaira.

A Szentlélek napjainkban is új lendületet ébresztett az evangéliumi Jó Hír hirdetésére. Ennek a spirituális és lelkipásztori dinamizmusnak egyetemes és legtekintélyesebb kifejeződése a II. vatikáni zsinat volt.
Az új evangelizáció főleg azok felé a megkeresztelt személyek felé irányul, ak ik eltávolodtak az egyháztól és nem gyakorolják keresztény hitüket. A ma megnyíló szinódus az új evangelizációval foglalkozik, hogy elősegítse ezeknek a személyeknek az Úrral való újbóli találkozását, hogy ismét felfedezzék a hit, vagyis az örömet és reményt hozó kegyelem forrását személyes, családi és közösségi életükben.

A házasság témája, amelyre az evangéliumi szakasz és az első olvasmány utalnak, sajátos figyelmet érdemel. Isten Szavának üzenete a Teremtés Könyvéből vett idézettel foglalható össze (Ter 2,24), amelyet maga Jézus is átvesz tanításában: „Az ember ezért elhagyta atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik s a kettő egy test lesz” (Mk 10,7-8). Isten Szava arra szólít fel bennünket, hogy még jobban tudatosítsuk ezt az ismert, de nem eléggé érvényre juttatott valóságot: a házasság önmagában véve egy Evangélium, azaz Jó Hír napjainkban, különös tekintettel az elkereszténytelenedett világ számára.

Egy férfi és egy nő egysége, „egyetlen testté válása” a termékeny és felbonthatatlan szeretetben olyan jel, amely erőteljesen szól Istenről. Olyan ékesszólással, amely napjainkban még fontosabb, mivel sajnos, különféle okok miatt a házasság, éppen az ősi evangéliumi hagyományokkal rendelkező térségekben mély válságon megy keresztül. Ez nem véletlen – állapította meg XVI. Benedek pápa. A házasság a hithez kapcsolódik; mint a hűséges és felbonthatatlan szeretet egysége, azon a kegyelmen alapul, amely a Szentháromságos Istentől származik, aki Krisztusban a keresztig való hűséges szeretettel szeretett bennünket.

Nyilvánvaló összefüggés áll fenn a hit és a házasság válsága között. Az egyház megállapítja és tanúsítja: a házasság nem pusztán tárgya, hanem egyben alanya az új evangelizálásnak. Jól bizonyította ezt a közelmúltban me grendezett Családok Világtalálkozója.
Az életszentségre szóló egyetemes meghívás az egyik fontos összetevője annak a megújult lendületnek, amelyet a II. vatikáni zsinat ébresztett az evangelizáció terén (vö. Lumen Gentium, 39-42). A szentek az evangelizáció valódi főszereplői, az új evangelizáció úttörői és vonzerői. Közbenjárásukkal és életpéldájukkal megmutatják a közömbös, vagy éppen ellenséges személyeknek az evangélium és a Krisztussal való szeretetközösség szépségét. Arra szólítják fel az úgymond „langyos” híveket, hogy örömmel éljük meg a hitet, reményt és szeretetet, fedezzék fel ismét Isten Szava és a szentségek ízét, különös tekintettel az Oltáriszentségre.
Az életszentség nem ismer kulturális, társadalmi, politikai, vagy vallási korlátokat. Nyelvezete, amely nem más, mint a szeretet és az igazság, minden jóakaratú ember számára érthető és Jézus Krisztushoz , az új élet kimeríthetetlen forrásához vezet el.
A pápa ezután a két szentről elmélkedett, akik ma csatlakoztak az egyházdoktorok kiválasztott seregéhez.
Avilai Szent János a XVI. században élt, jól ismerte a Szentírást, buzgó missziós lélekkel rendelkezett. Sajátságos képessége volt arra, hogy mélyen behatoljon a Krisztus által az egész emberiség számára végbevitt Megváltás misztériumaiba. Isten embereként szüntelenül összekapcsolta az imát az apostoli cselekvéssel. Nagy gondot fordított a prédikációra, a szentségek gyakori vételére, a papjelöltek, szerzetesek és világi hívek képzésének fokozására, az egyház termékeny reformjának távlatában.
Bingeni Szent Hildegárd a XII. század fontos női alakja volt. Értékesen hozzájárult kora egyházának növekedéséhez, érvényre juttatta az Isten által kapott ajándékokat. Élénk értelemmel rendelkezett, aki képes volt felismerni az idők jeleit.

A szentek arra is tanítanak bennünket, hogy a keresztények csak akkor lehetnek jogosan büszkék istengyermeki méltóságukra, ha megtisztulnak. A személyes és közösségi bűnök nagy akadályt jelentenek az evangelizáció számára. Nem beszélhetünk új evangelizációról anélkül, hogy őszinte készséget mutatnánk a megtérésre. Az Istennel és testvéreinkkel való kiengesztelődés az új evangelizáció fő útja – utalt XVI. Benedek pápa Szent Pál Korinthusiakhoz írt második levelének soraira (2Kor 5,20).
Végül a nagy igehirdetők közbenjárásáért fohászkodott, kiemelve Boldog II. János Pált, akinek hosszú pápasága az új evangelizáció példaképe. A Szentatya Mária, az új evangelizáció Csillaga oltalmába ajánlotta a szinódust, kérve a Szentlélek különleges kiáradását: világítsa meg a szinódusi összejövetelt és tegye azt gyümölcsözővé az egyház előrehaladása számára. - Vatikáni Rádió/Magyar Kurír